Szerző: andras

Szalonszimfóniák

Beethoven szimfóniái közül több is felcsendült már zenekari változatban a Beethoven Budán Fesztiválon. Idén kamarazenei átiratokban, szalonkörnyezetben hallhatja a közönség Beethoven valamennyi szimfóniáját.

Az első hangversenyen, április 30-án 17.00 órakor — amely egyben a fesztivál nyitóhangversenye is — az Első, a Nyolcadik és az Ötödik szimfónia hangzik el a Városháza aulájában. Az Első szimfóniát, amely még Mozart és Haydn stílusát is hordozza egy fiatal tehetségek alkotta vonósnégyes játssza. A 12 évvel később keletkezett Nyolcadik szimfónia négykezes átiratban szólal meg Balog József Liszt-díjas zongoraművész, valamint Palojtay János előadásában. Az Ötödik („Sors”) szimfóniát a második világháború óta néha a „győzelem szimfóniájának” (Victory Symphony) is nevezik. A „V” római szám az arab 5-ös szám megfelelője; a második világháborúban a V-jel a győzelem szimbólumává vált a szövetségesek körében, ez okozta az egybeesést. A mű átiratát zongora-négykezes, hegedű és cselló előadásban hallhatják.

A további három szalonkoncert helyszíne a Jókai Anna Szalon (Iskola utca 28.), ahol minden alkalommal 17.00 órakor kezdődnek a hangversenyek.

Május 1-jén először a Hatodik (Pastorale) vonós szextett átiratát élvezheti a közönség. Ez a mű egyike Beethoven kevés programzenéinek, első bemutatásakor a „Vidéki élet emlékei” címet kapta. A műsor második részében a Hetedik szimfónia kerül sorra, amelynek eredeti premierjén Beethoven megjegyezte, hogy ez élete egyik legjobb műve.

Május 2-án a Második szimfónia kerül műsorra, amelynek témáit Beethoven lassú és gondos munkával, aprólékos módon csiszolgatott. A Mester úgy fogalmazott: „Rossz szokásom szerint e szimfóniámat sem a kabátom ujjából ráztam ki”. Ugyancsak felcsendül a Negyedik szimfónia, amelyet a zeneszerző eredetileg egy gazdag támogatójának, Franz Oppersdorff grófnak ajánlott.

A záró szalonkoncerten, május 3-án elsőként a Harmadik („Eroica”) szimfónia átirata hangzik el. A zenetörténészek szerint ez a mű fordulópontot jelentett Beethoven pályáján, hiszen az Eroicával végképp széttépte azt a köteléket, amely a régi formákhoz és művészethez kötötte. A szalonkoncertek záró darabja a Kilencedik szimfónia különleges, kétzongorás, nyolckezes átirata.

A 19. század második felében rendkívül népszerű átiratok hallgatása közben jusson eszünkbe a zenetörténész tanácsa, aki szerint: „A szimfóniák kamarazenei átirataira nem érdemes a zenekari változat helyettesítőiként vagy pótlékaiként tekintenünk, inkább úgy érdemes megközelítenünk őket, mint egy új nézőpontot vagy fordítást, mely olyan új dimenziókat is felfedhet a művekből, melyek másképp rejtve maradnának”.

Teremtő erő van Beethoven zenéjében

Május 6-án este 19.30 órakor Fülei Balázs Liszt Ferenc-díjas zongoraművész ad szólókoncertet a Hagyományok Háza felújított színháztermében. A fiatal muzsikust elsősorban a Beethovenhez fűződő érzelmi kötődéséről kérdeztük.

Az idei évben immár 20. alkalommal rendezik meg a Beethoven Budán Fesztivált. Az Ön számára mennyire jelent különleges érzést, hogy visszatérő vendége e zenei rendezvénysorozatnak?

— Egy fesztiválon visszatérő fellépőnek lenni kitüntetett érzés, mert megerősít abban, hogy valószínűleg beleillek a rendezvény profiljába, és produkciómmal elégedett volt mind a szervező, mind a közönség.

Széles repertoárján belül Beethovenhez milyen lelki kötődés fűzi?

— Előadói alkatom a beethoveni zenére jól rezonál. Mindig is repertoáron tartottam ezt a zeneszerzőt, elmaradhatatlan társa az előadói életemnek. Teremtő erő van Beethoven zenéjében. A Hagyományok Házában megrendezendő szólóestjén Beethoven kései szonátáiból játszik majd.

Milyen közös, illetve sajátos jegyeket mutat az E-dúr, az Asz-dúr és a C-moll szonáta?

— A szonáta, mint műfaj valahol a 17. század elején kezdi évszázadokra szóló pályafutását. Ettől kezdve szinte minden zeneszerző ír szonátát, bár a klasszikus értelemben vett többtételes, klasszikus szonáta első nagy alakja Joseph Haydn. Beethoven 32 zongoraszonátája átfogja az egész életművét, halála után viszont drasztikusan megcsappan a szonáta népszerűsége. Beethoven zongoraszonátái után egyértelműen van egy töréspont: Beethoven saját sorsán keresztül még életében lezárta a klasszikus zongoraszonáta műfaját, a műfaj határait feloldotta. Szerkesztése a hagyományon alapszik, de mondanivalója szüntelen szétfeszíti a régi és bevált kereteket, egyre többször szólal meg a recitativo, többször meg-megakadnak a lendületes menetek. Beethoven kései zongoraszonátái közül az utolsó hármat 1821-ben szinte egyvégtében veti papírra, mindegyiket külön opusszámmal: 109, 110, 111. Mindhárom szonáta egy külön egyéniség, hangnemei, E-dúr, Asz-dúr, C-moll, képzeletbeli „háromságra” osztják az oktávot. Az utolsó három szonáta után már nem ír több szonátát. Nem fér meg többé a régi formában az új költői tartalom. Az utolsó három szonáta egyben: „búcsú a szonátától”.

Zongoraművész új szerepben

Zongoraművész új szerepben

Balog József zongoraművész a budavári zenebarátok visszatérő vendége. Sokan emlékeznek még a 2011-ben, Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóján adott koncertjére, amikor a Zenetudományi Intézetben egy felújított Erard zongorán szólaltatta meg a romantikus magyar mester műveit. A hangversenyről készített felvételt lemezen is kiadták. 2012-ben, a Beethoven Budán Fesztiválon a várszínházi emlékhangverseny szólistája volt, két évvel később pedig az Orfeo Zenekarral a 3. c-moll zongoraversenyt játszotta az MTA Kongresszusi termében. A művész, aki ma már számos nemzetközi verseny győztese, idén március 15-én, kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként átvehette a Liszt Ferenc díjat. Balogh József az idei Beethoven Budán Fesztiválon új szerepben is bemutatkozott.

– Hogyan fogadta a fesztivál szervezőinek felkérését, hogy legyen tagja az I. Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny zsűrijének?

– Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen eddig ilyen jellegű feladatban még sosem vettem részt. Bevallom, meglepett, hogy óriási mennyiségűnek számító, 30 darab pályamű érkezett. Nem volt túl sok időnk, így mindössze pár nap alatt, minden energiámat összpontosítva kellett átnéznem, vizsgálnom a zeneműveket. Remek darabok érkeztek! Voltak, akik szinte csak átírták a dalciklust, de akadtak, akik merészebb ötletekkel, saját egyéniségüket megmutatva ötvözték Beethoven zenéjének eszenciáját egy önálló harmóniai és formai elképzeléssel. Kiválónak tartom az ötletet, hogy a Budavári Önkormányzat az An die ferne Geliebte (A távoli kedveshez) című dalciklusra írta ki a zeneszerzőversenyt, hiszen megannyi karakter, motívum jelenik meg a dalokban, amelyek bármelyik részletére is lehetett írni parafrázist.

– Zongoraművészként hogy ítélte meg a pályázatokat? Akadtak esetleg egyéni szempontjai is?

– Azt hittem teljesen más szempontok vezérelnek majd, mint a zeneszerző zsűri kollégákat. De mint utóbb kiderült, nem így volt. A zsűrizés alkalmával nagyon hamar kiderült, hogy melyik az a 6-8 jeligés pályamű, amely a legjobbak közé sorolható. E kiválasztott zeneműveket elemezve döntöttük el, hogy kik kapjanak díjat. Én személy szerint arra figyeltem, hogy a darabokban mennyire lelhetők fel Beethoven motívumai, mennyire invenciózusak, és a dallamokban hogyan mutatkozik meg a szerző saját egyénisége. Mivel a pályaművek akkor válnak valóban zeneművé, ha igazán jól tudnak megszólalni, ezért szempont volt számomra a hangszerszerűség és a hangszer-apparátus kiaknázása is.

A gálakoncert hatalmas sikerrel zárult, úgy érzem nagyon jól döntöttünk.

– Várható-e folytatása?

– A Beethoven Budán Fesztivál szerevezői azt tervezik, hogy a zeneszerzőverseny győzteseinek műveit zenésztársaimmal – Rácz Józseffel, Szűcs Boglárkával és Zétényi Tamással –, közkívánatra újra bemutathatjuk majd a Jókai Anna Szalonban.

– Zongoraművészként is részt vállalt a fesztivál programjában, hiszen május 4-én, egy Szalag utcai család otthonában házi muzsika keretében adott koncertet. Hogy érezte magát a 15 fős közönség előtt?

– Egyforma intenzitással készülök minden hangversenyre, még az ilyen „kis” koncertre is. Erre a helyszínre intimebb hangvételű, ritkábban játszott darabokat választottam, olyanokat, amelyek egy pianínón is képesek megmutatni magukat. Jó barátságot kötöttem a házigazdákkal; Gergő, a családfő, azóta már meglátogatta az egyik koncertemet. Remek érzés volt velük együtt játszani; becsülöm azokat az embereket, akik a munkájuk mellett kizárólag örömből zenélnek. Hollandiában nagy divatja van a lakáskoncerteknek, diákként a kinti versenydíjam kapcsán sokat játszottam efféle eseményeken. Ott a házi muzsikálás vacsorával egybekötött társadalmi esemény, amelyen az üzleti kapcsolataikat is ápolják az emberek. Remélem Magyarországon is eljutunk egyszer oda, hogy ez természetessé válik.

– A közeljövőben hol találkozhat önnel a közönség?

– Számomra igen zsúfolt lesz a nyár. Meghívást kaptam a Bartók Szemináriumra, a Művészetek Völgyébe, a Fesztiválakadémiára, a Zenélő Budapest Fesztiválra, valamint a Zempléni Zenei Napokra és a pannonhalmi Arcus Temporumra. Augusztusban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon az Operaház Zenekarával közösen mutatjuk be Gershwin: Rhapsody in Blue című zeneművét.

Négy tehetség, négy zenemű, négy díj
Ahogyan az alkotók hallották… 

Négy tehetség, négy zenemű, négy díj
Ahogyan az alkotók hallották…

A Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny 1-3. helyezettjeinek zeneművét a Beethoven Budán Fesztivál május 2-i gálakoncertjén mutatták be. Az Erdődy Palotában megtartott nagysikerű koncert után arra kértük a négy alkotót – a megosztott első díjban részesült Oláh Patrik Gergőt és Ott Rezsőt, valamint Balogh Mátét és Leszkovszki Albint – osszák meg velünk, milyen érzésekkel hallgatták a koncerten felcsendülő szerzeményeiket.

-Beethoven A távoli kedveshez című dalciklusában az ön számára mi volt az ihletadó momentum?

Oláh Patrik Gergő: A ciklusból a harmadik dalt választottam. Kezdetben az volt a tervem, hogy mindegyik dal témáját felhasználom, de amikor a harmadikhoz értem, lenyűgöztek a témában rejlő lehetőségek. Így végül ezt választottam. Leginkább az keltett bennem érdeklődést, hogy ehhez a témához hozzá lehet kapcsolni a Dies Irae témát; valamint az, hogy a téma hangjainak tükörfordítása is egy értelmes dallamot ír le, amelyet a lassú középrésznél alkalmaztam.

Ott Rezső: A dalciklusban számomra az ihletadó momentumot Lobkowitz báró és feleségének a tragikus hirtelenséggel véget ért szerelme jelentette. Beethoven 1816 áprilisában írt műve ugyanis Lobkowitz felkérésére készült, aki ezen „világi requiem” által szeretett volna áldozni ugyanaz év januárjában, 40 évesen elhunyt hitvese emlékének, 12 gyermekük édesanyjának. A vezérőrnagy az ősbemutatón még maga is énekelt, a dalciklus októberi első kiadását azonban csak két hónappal élte túl.

Balogh Máté: A beethoveni harmóniákat használtam fel. Úgy is mondhatnám: a darabom csontváza a dalciklus első dalának harmóniamenete.

Leszkovszki Albin: Nagyon komolyan vettem a versenykiírást: a dalciklus „egy tetszőleges témájára írt variáció vagy parafrázis”. Ezt az „egy tetszőleges témát” én az első dal (Auf dem Hügel sitz ich, spähend) különlegesen szép és érdekesen változatos dallamában találtam meg. Úgy éreztem, hogy ez a dallam egyszerre bonyolult és egyszerű. A változatos apró részletekből egy világos és egyedi kép bontakozik ki; olyan, mint egy arckép.

-Milyen hangszereket választott a saját művéhez és miért éppen azokat?

Oláh Patrik Gergő: Bevallom, az az igazság, hogy először nem olvastam el rendesen a kiírást – már azonnal a feladaton járt az agyam –, ezért egy olyan hangszert választottam, amit nem lehetett volna. Így alakult, hogy először klarinét–cselló–zongora triót írtam; majd mikor a darab felénél jártam, egyik barátom figyelmeztetett, hogy csak vonós hangszereket lehet felhasználni a zongora mellett. Végül megírtam a darabot az első apparátusra, majd a klarinétszólamot átírtam hegedűre, és így egy sokkal jobb darab született, mint ahogy először terveztem.

Ott Rezső: A kamaraműben maximum négy hangszert lehetett használni, a zongora mellett én mind a három vonóshangszert (hegedű, brácsa és cselló) szervesen el tudtam képzelni a darabomban.

Balogh Máté: A pályázat kiírása szerinti legnagyobb apparátust választottam; hegedű–brácsa–cselló–zongora. A lehető legtömörebb hangzásra törekedtem, ezért volt szükségem minden hangszerre.

Leszkovszki Albin: Két hangszert választottam, a csellót és a zongorát. Egyrészt úgy éreztem, hogy mivel zongorakísérőként nagyon sok különféle szólóhangszert kísérek, zeneszerzőként is elég jól megtanultam ebben az összeállításban (zongora és egy másik hangszer) gondolkodni. Másrészt, már nagyon régóta szeretnék egy cselló–zongora összeállítású darabot írni, és mivel a versenykiírás ezt lehetővé  tette, kihasználtam az alkalmat.

-A díjkiosztó gálahangverseny előtt részt vett a kamarazenészek próbáján?

Oláh Patrik Gergő: Egy nappal a bemutató előtt belehallgathattam a próbába. Akkor realizáltam, hogy egy nagyon nehéz művet sikerült létrehoznom, mind technikailag, mind zeneileg. De a profi zenészek gond nélkül oldották meg a feladatot.

Ott Rezső: A koncert előtti napon lehetőségünk volt belehallgatni a darabokba, a kiváló muzsikusok már szinte kész produkcióval vártak minket, ennek ellenére a háromnegyed óra, amelyet együtt tölthettünk, nagyon jót tett a darabnak, a zenészeknek és nekem is.

Balogh Máté: Természetesen ott voltam a próbán.

Leszkovszki Albin: A művészek – egy kedves gesztusként – meghívtak egyik utolsó próbájukra, ahol volt szerencsém hallani saját darabomat. Már ott nagyon lelkes lettem előadásuktól, mégpedig azért, mert nem egyszerűen lejátszották a darabot, hanem előadásukkal gazdagították. Még a véleményemet is kikérték. Igazából nem nagyon volt mit javítani, de azért nagy nehezen találtam egy-két dolgot, amit talán máshogy is (DŐLTTEL) lehetett volna… A legjobban akkor csodálkoztam, amikor még szinte végig sem kellett mondanom kérésemet, már mutatták úgy, ahogy gondoltam.

-A díjátadó gálakoncerten hogyan tetszett a többiek, illetve a saját muzsikája?

Oláh Patrik Gergő: Saját kompozícióimmal szemben mindig szkeptikus vagyok. Az előadás tökéletes volt, így sikerült megszeretnem a darabot. Nagyon érdekes, hogy négy, ennyire különböző zenemű született. Mindegyiknek meg volt a sajátossága, valamint mindegyikben érezni lehetett a szerzők saját hangját. Megtiszteltetve éreztem magam, hogy ilyen szintű darabokkal csendülhetett fel az én szerzeményem is.

Ott Rezső: A darabok kiváló előadásban hangzottak el. Balog József és zenésztársai, Rácz József, Szűcs Boglárka és Zétényi Tamás keze alatt. A saját művem hallgatása közben – mint az nálam lenni szokott – kisebb extázisban voltam, az interpretációval így is teljesen meg voltam elégedve. A zeneszerző-társaim darabjai – bár stílusban mind nagyban különböztek az enyémtől és egymáséitól is – magas színvonalon megírt és előadott művek, amelyek egytől egyik elnyerték többek között az én tetszésemet is, mégis az est fénypontja Beethoven: A távoli kedveshez című dalciklusa volt.

Balogh Máté: A muzsikusok jól felkészültek minden darabbal. Bár esztétikai és elgondolásbeli különbségek voltak a szerzők között, ezek feloldódtak a jól sikerült interpretációkban és minden darab a szerzője szándéka szerint tudott megszólalni.

Leszkovszki Albin: Egy kamarazenei hangverseny, amelyet ilyen remek muzsikusok adnak – legyen bármi is a műsora – már önmagában is olyan speciális élményt nyújt, amire semmilyen más műfaj nem képes. A tehetségek összeadódnak és együtt csodát tesznek. Ennek a hangversenynek azonban olyan programja volt, amely műsor szintén önmagában is hatalmas élményt jelentett számomra. Darabom komponálása során sok-sok órát töltöttem el Beethoven dalciklusának egy általam kiválasztott szeletével. Ennek az eredménye lett a megszületett mű. Velem egy időben más zeneszerző társaim is ugyanezt tették. Ezen a koncerten hallhattam az ő reflexióikat ugyanerről a Beethoven-ciklusról. Megcsodálhattam az enyémtől eltérő vagy akár rokon ötleteiket, gondolataikat, mesterségbeli megoldásaikat, és rájöhettem ismét, hogy mennyire különböző útjai vannak a kreativitásnak. Minden elismerésem nekik!

És minden elismerésem a koncert neves énekesnőjének, Szutrély Katalinnak, valamint muzsikusainak, akik lenyűgöző tudásukat és lelkesedésüket eddig – az eredeti Beethoven-mű kivételével – még soha be nem mutatott művek és (egyelőre) csaknem ismeretlen szerzőik szolgálatába állították.

Művészek a nappaliban
Köszönet az örömkoncertekért!

Művészek a nappaliban
Köszönet az örömkoncertekért!

A budavári törzsközönség számára a szalonélet immár sokéves hagyománynak számít. A Budavári Önkormányzat által működtetett Márai Szalon és Budai Zeneszalon, valamint Jókai Anna Szalon törzsközönsége örömmel látogat el a kulturális élet vári szentélyeibe, hogy rendszeresen feltöltődjék, és az alkalmi közösségben barátokra, intellektuális társakra találjon. Ezt a tradícióit kívánta bővíteni a Beethoven Budán Fesztivál idei újdonsága, a házimuzsikálás. A szervezők arra kérték a kerület lakóit és intézményeit, nyissák meg kapuikat a muzsika barátai előtt.

A felhívás értő fülekre és nyitott szívekre talált, hiszen május 1. és 7. között, a fesztivál hét napja alatt összesen tizenhárom olyan házi koncertet tartottak, ahol a muzsikusok színpad nélkül, a közönséggel szinte testközelben játszottak. Az érdeklődők minden alkalommal ingyen nézhették-hallgathatták a hangversenyeket, csupán a férőhelyek korlátozott száma miatt kérték őket regisztrációra.

Néhány vízivárosi és krisztinavárosi otthon, magánlakás mellett a Hilton Szálló exkluzív hallja, a Városháza polgármesteri dísztárgyalója, a Jókai Anna Szalon és a De la Motte, Virág Mátyás – Beer palota fogadta be a klasszikus és jazzmuzsikusokat, valamint a kamarazenekarokat.

Baranyay László zongoraművész, a Zeneakadémia zongora tanszakának oktatója, aki elsőként ajánlotta fel Batthyány utcai lakását és hangversenyzongoráját házi muzsikálásra, úgy nyilatkozott: „Megmondom őszintén, hogy bár a barátaim rendszeresen kérték, de magam nagyon sok éven keresztül idegenkedtem attól, hogy itthon az ismerőseim előtt játsszak. Egyszer aztán mégis engedtem a kérésnek és rájöttem, hogy a közönséggel való személyes kapcsolat miatt fantasztikus hangulata van egy ilyen koncertnek. Ráadásul a hangverseny után szabadon beszélgethetünk a darabokról, mindenki elmondhatja a véleményét és az egésznek sokkal több a hozadéka, mint amennyire korábban tartottam tőle.”

A hangulat valamennyi házimuzsika alatt varázslatos volt, s e különös érzés, a házigazdákon kívül a művészeknek köszönhető. Budavári Önkormányzat ezúton mond köszönetet minden közreműködő muzsikusnak, akik között kiemelt tehetségű zeneakadémiai növendék épp úgy akad, mint Liszt Ferenc-díjas, illetve nemzetközi hírű Kossuth-díjas muzsikus. Álljon itt nevük betűrendben, hiszen koruktól és elismertségüktől függetlenül, valamennyien első szóra, szívesen jöttek a budavári közönség szórakoztatása érdekében:

Andor Krisztián, Balázs János, Balog József, Baranyay László, Bekker Dávid, Bogányi Gergely, Dani Imre, Matuska Fanni és Flóra, Mikulík Márton, Petruska Emma, Christoph Preiss, Szálka Gergely, Szabó Balázs, Szüts Apor, Tomasz Máté, Tiszolczi-Bertalan Anna, Várallyay Kinga és Eszter, Vásáry Tamás, Virág Mátsás, valamint az Ábrahám Ensemble (Ábrahám Márta, Li Ke, Korb Vanessza, Schweigert György), a Balogh Gyula Quintet (Balogh Gyula, Balogh Tamás, Uher Győrfi Bálint, Mihalovics Dávid, Horváth Péter), a Farkas Ferenc Zeneiskola művész-tanárai (Czabán Angelika, Katonáné Kun Emese, Oláhné Uhlmann Inez, Isztl-Fodor Barbara, Balogh Ferenc, Sztankay Klára, Tóth Csaba, Oláhné Uhlmann Inez, Nagy Éva Cecília, Benkő Éva, Bánkövi Bence) és a Krulik Quartett tagjai (Krulik Eszter, Bálint Angéla, Tornyai Péter, Pintér Balázs).

Köszönet érte!