Beethoven és Liszt – Érdi Tamás zongoraestje

Előadó:
Érdi Tamás
Műsor:
Beethoven: cisz-moll szonáta „Holdfény”, op. 27, No. 2
Beethoven: d-moll szonáta „Vihar”, op. 31, No. 2
– szünet –
Liszt: Sposalizio
Liszt: Velence és Nápoly
Liszt: I. Mephisto keringő
A műsorról:
Beethoven harminckét zongoraszonátájából a legnépszerűbbek melléknevekkel is rendelkeznek – a koncert első felében hallható „Holdfény” és „Vihar” szonáta egyszerre az előadók és a közönség kedvence is. Az előbbit, amely a sokatmondó „Quasi una fantasia” megjelölést viseli, Beethoven 1801-ben komponálta és egyik növendékének, Giulietta Guiccardi grófnőnek ajánlotta. A háromtételes műben Beethoven szakít a szonátaforma konvencióival: az első tétel lassú, fantáziaszerű bevezetését egy hagyományos triós scherzo követi, a viharos tempójú, Presto agitato zárótétel az elsővel ellentétben szonátaformájú. A „Vihar” szonáta nem sokkal később keletkezett – ez is háromtételes, és melléknevét ugyanúgy nem Beethoventől kapta, mint a „Holdfény”.
Liszt Ferenc emelkedett hangulatú Sposalizioja az első, a Velence és Nápoly pedig az utolsó darabja az 1858-ban megjelent három kis darabból (Gondoliera, Canzone, Tarantella) álló Vándorévek-sorozat második ciklusának, amelyben a zeneszerző itáliai utazásainak állított zenei emléket. A nem sokkal később komponált I. Mefisztó-keringőt nem Goethe, hanem Lehnau Faustja ihlette – a virtuóz, látványos darab nem véletlenül lett az egyik leggyakrabban játszott Liszt-mű.
Az előadóról:
Érdi Tamás Junior Prima és Prima Primissima-díjas zongoraművész, 1995-ben nyerte meg Moszkvában a Louis Braille zongoraversenyt, és 1997-ben Salt Lake Cityben az ötzongorás Gina Bachauer zongoraverseny első helyezettjeinek egyike. Majd felvételt nyert a Bécsi Zeneakadémiára. 2002-ben művészdiplomát szerzett a Torontói Royal Konzervatórium ösztöndíjasaként. Fellépett a Carnegie Hallban, a Lincoln Centerben, a Barbican Centerben, a Paderewski Központban, Varsóban a híres Chopin szobor alatt több alkalommal 4000 embernek zongorázott. Játszott a Torontói Szimfonikusokkal, az Izlandi Szimfonikusokkal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Bécsi Mozart Zenekarral, a Szverdlovszki Szimfonikusokkal, az Enescu Filharmonikusokkal, a Craiovai Filharmonia Zenekarával, és a Kolozsvári Szimfonikus Zenekarral. Játszott Szibériában, Kuwaitban, Libanonban, Amerika, Kanada és Európa számos más országában. 2009-ben születésnapi koncertet adott a Szépművészeti Múzeumban, Kocsis Zoltán és Vásáry Tamás közreműködésével, amely a Duna Tévében és DVD-n is nagy sikert aratott. Lemezei a Hungaroton gondozásában és Kanadában jelennek meg. 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. 2015 óta az Ő nevével fémjelzett Klassz a pARTon! koncertsorozat nyaranta egyre nagyobb sikert arat.