Beethoven-szimfóniák – az Orfeo zenekar hangversenye, vezényel: Vashegyi György

Előadók:
Orfeo Zenekar, vezényel: Vashegyi György
Műsor:
Beethoven I. szimfónia, C-dúr, Op. 21
– szünet –
Beethoven II. szimfónia, D-dúr, Op. 36
A műsorról:
Beethoven I., C-dúr szimfóniájának bécsi ősbemutatójára csak pár héttel a budavári koncert előtt, 1800. április 7-én került sor, méghozzá óriási sikerrel. A mű szerkezete még híven követi a Haydn-szimfóniákat, a négy tétel karakterében és formájában is őrzi a bécsi hagyományokat. Az első szimfónia sikere nyilván hozzájárult ahhoz, hogy Beethoven szinte azonnal hozzálátott a második, D-dúr szimfónia megkomponálásához is. Ezt szinte napra pontosan három évvel később, 1803. április 5-én mutatták be a Theater an der Wien-ben, egy hasonlóan nagyszabású szerzői „Akadémián”, mint korábban az I. szimfóniát, és a siker ezúttal sem maradt el. Beethoevn a két első szimfónia születése között ment át azon a megrázkódtatáson, amelyet hallásának fokozatos elveszte jelentett – ennek megrázó dokumentuma a Heiligenstadti végrendelet, benne súlyos depressziójának és határtalan életerejének együttes bizonyítékával.