Beethoven Zeneszerzőverseny Gála








Bemutatták a Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny négy győztes pályaművét a Zenetudományi Intézetben. A szakmai zsűri döntése szerint megosztott első helyezett lett Ott Rezső és Patrik Gergő Oláh. A második díjat Máté Balogh kapta és a harmadik helyen Leszkovszki Albin végzett. A díjat a zsűri elnökétől Maros Miklós zeneszerzőtől és Dr. Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármesterétől vehették át a zeneszerzők. A gálakoncerten először a pályázat alapjául szolgáló Beethoven An die ferne Geliebte (A távoli kedveshez) című dalciklusát hallhatták az érdeklődök Szutrély Katalin és Balog József előadásában. A kortárs darabokat pedig Balog József Liszt-díjas zongoraművész, Rácz József (hegedű), Szűcs Boglárka (brácsa) és Zétényi Tamás (cselló) adták elő.