Négy tehetség, négy zenemű, négy díj
Ahogyan az alkotók hallották…
A Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny 1-3. helyezettjeinek zeneművét a Beethoven Budán Fesztivál május 2-i gálakoncertjén mutatták be. Az Erdődy Palotában megtartott nagysikerű koncert után arra kértük a négy alkotót – a megosztott első díjban részesült Oláh Patrik Gergőt és Ott Rezsőt, valamint Balogh Mátét és Leszkovszki Albint – osszák meg velünk, milyen érzésekkel hallgatták a koncerten felcsendülő szerzeményeiket.
Zongoraművész új szerepben
Balog József zongoraművész a budavári zenebarátok visszatérő vendége. Sokan emlékeznek még a 2011-ben, Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóján adott koncertjére, amikor a Zenetudományi Intézetben egy felújított Erard zongorán szólaltatta meg a romantikus magyar mester műveit. A hangversenyről készített felvételt lemezen is kiadták. 2012-ben, a Beethoven Budán Fesztiválon a várszínházi emlékhangverseny szólistája volt, két évvel később pedig az Orfeo Zenekarral a 3. c-moll zongoraversenyt játszotta az MTA Kongresszusi termében. A művész, aki ma már számos nemzetközi verseny győztese, idén március 15-én, kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként átvehette a Liszt Ferenc díjat. Balogh József az idei Beethoven Budán Fesztiválon új szerepben is bemutatkozott.
Művészek a nappaliban
Köszönet az örömkoncertekért!
A budavári törzsközönség számára a szalonélet immár sokéves hagyománynak számít. A Budavári Önkormányzat által működtetett Márai Szalon és Budai Zeneszalon, valamint Jókai Anna Szalon törzsközönsége örömmel látogat el a kulturális élet vári szentélyeibe, hogy rendszeresen feltöltődjék, és az alkalmi közösségben barátokra, intellektuális társakra találjon. Ezt a tradícióit kívánta bővíteni a Beethoven Budán Fesztivál idei újdonsága, a házimuzsikálás. A szervezők arra kérték a kerület lakóit és intézményeit, nyissák meg kapuikat a muzsika barátai előtt.
Fiatal zenészek hitvallása a Mesterről
A Beethoven Budán Fesztivál minden esztendőben teret enged a fiatal zenészek bemutatkozásának. Mint ahogyan arról már beszámoltunk, az idén évben két koncerten – május 3-án és 6-án – találkozhat velük a közönség. A koncerten fellépő fiatalokat arra kértük, mondják el, számukra mit jelent Beethoven.
Ősbemutató szimfonikus zenekarra és jazz trióra
Május 4-én Oláh Kálmán nemzetközi hírű, világjáró jazz-zongorista, zeneszerző érkezik a Beethoven Fesztiválra. A MOM Kulturális Központban megrendezendő Symphonic & jazz című esten Beethoven II. szimfóniája hangzik el a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában, Hollerung Gábor vezényletével, a második részben pedig Oláh Kálmán és triója csatlakozik a szimfonikus zenekarhoz, hogy két komolyzene ihlette kortárs jazz-művet mutassanak be.
A Jazzical Trió koncertje a Városházán
A hazai jazzélet jeles képviselői minden évben bebizonyítják, hogy Beethoven zenéje milyen sokszínűen feldolgozható. Május 5-én, pénteken 21.00 órakor, a Városháza aulájában a Jazzical Trió lép fel. Káel Norbert zongorista, Oláh Péter bőgőssel és Pecek Lakatos András dobossal közösen mutatja be, hogy miként hangzik „Beethoven másképpen”.
Sárik Péter: Pályafutásunk egyik legsikeresebb projektje az X Beethoven
A Sárik Péter Trió újra visszatér a Beethoven Budán Fesztiválra. Három évvel ezelőtt Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor (bőgő) és Gálfi Attila (dob) a Várkert Bazárban mutatkozott be a Mester műveinek jazz-feldolgozásaiból álló műsorával. Tavaly elkészült a vonósokkal kibővített változat is, amelyet Budapesten most először mutatnak be a BTA Szimfonikusok Vonószenekarának közreműködésével, Almási Kornél vezényletével. A koncertről Sárik Péter mesél.
Bemutatjuk a zeneszerzőverseny első helyezettjeit
A Budavári Beethoven Zeneszerzőversenyen a zsűri két első helyezett hirdetett: Ott Rezsőt és
Oláh Patrik Gergőt. Ismerjék meg őket!
Régizenei stílusban szólal meg három szonáta a Városházán
„Beethoven a művein keresztül él tovább”
Május 5-én 18.00 órakor Beethoven hangszerei címmel a klasszika mesterének három szonátája és Brahms egyik triója csendül fel a Városháza aulájában. A műsorban a fortepiano, a hegedű és a kürt kap szerepet – akárcsak az 1800. május 7-i koncerten. A hangszereket három neves hazai művész, Fülei Balázs (fortepiano), Lesták-Bedő Eszter (hegedű) és Szőke Zoltán (kürt) szólaltatja meg.
Fiatal művészek a fesztiválon
Új utak Beethovenhez
A Beethoven Budán Fesztivál minden esztendőben teret enged a fiatal muzsikusok bemutatkozásának, az idén évben két koncerten – május 3-án és 6-án – is találkozhat velük a közönség. A hangversenyek megszervezését, valamint a program összeállítását ezúttal a Zeneakadémia egyik ifjú zongorista-hallgatója, Radnóti Róza vállalta magára.
Nyitókoncert és emlékhangverseny az Orfeo zenekarral és a Purcell kórussal
Beethoven művek korabeli hangszereken
Az Orfeo Zenekar a Beethoven Budán Fesztivál visszatérő fellépője. Az idei rendezvénysorozat újdonsága, hogy a régizenei együttessel két alkalommal is találkozhat a közönség. Május 1-jén, a Krisztina téri templomban a Purcell kórussal adnak hangversenyt, 7-én pedig – Beethoven budavári fellépésének emléknapján – Berecz Mihály ifjú zongoraművésszel lesz közös koncertjük a Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében. A műsorokról Vashegyi György Liszt Ferenc díjas karmesterrel, az Orfeo Zenekar vezetőjével beszélgettünk.
Május 1-7.: Új helyszínek, műfaji sokszínűség, neves előadók, házikoncertek – Nagy Gábor Tamás a fesztiválról
Dr. Nagy Gábor Tamás polgármester kezdeményezése nyomán május 1-7. között immár 19. alkalommal rendezi meg a Budavári Önkormányzat a Beethoven Budán Fesztivált. A koncertsorozat egyik jellegzetessége, hogy évről évre újabb és újabb meglepetésekkel, műfaji sokszínűséggel várja az érdeklődőket, hogy bemutassa: Beethoven több mint klasszikus. Zenéje akár korabeli hangszereken, akár jazz –formációban, nagyzenekari kísérettel vagy kamarakoncerten megszólaltatva is különleges élményt és újabb inspirációkat nyújt.
Még lehet nevezni a zeneszerzőversenyre
Újdonságok a Beethoven Budán fesztiválon
A zenebarátok jól emlékeznek arra, hogy Beethoven budavári hangversenyének kétszázadik évfordulóján, 2000-ben egyetlen emlékkoncerttel kezdődött a helyiek tisztelgése a klasszikus zene mestere előtt. A Beethoven Budán fesztivál az azóta eltelt évek során egyhetes rendezvénysorozattá bővült és önálló márkanévvé vált. Mácsai János zenetörténészt, a zeneszerzőverseny zsűritagját arról kérdeztük, hogy az idei esemény milyen újdonságokat kínál.
I. Budavári Beethoven zeneszerzőverseny
Játék és muzsika komoly téttel
A Budavári Önkormányzat a Beethoven Budán Fesztivál keretében idén első alkalommal hirdetett zeneszerzőversenyt. A pályázók feladata Beethoven A távoli kedveshez (An die ferne Geliebte) című dalciklusa által ihlett zenei variáció vagy parafrázis elkészítése. A versenyre március 14-ig várják a műveket. A 6000 euró összdíjazású versenyről Maros Miklós Svédországban élő zeneszerzővel, a zsűri elnökével beszélgetett Rojkó Annamária.