Koncertek


Purcell Kórus és Orfeo ZenekarVezényel: Vashegyi György. Beethoven: C-dúr „kismartoni” mise, Op. 86
Purcell Choir and Orfeo OrchestraConducted by György Vashegyi Beethoven: Mass in C Major, Op. 86

„De kedves Beethoven, mit művelt már megint?” Ezekkel a nem túl kedves szavakkal fogadta a megrendelő Beethoven C-dúr miséjét. Esterházy Miklós felesége névnapjára rendelte a művet, melyet 1807. szeptember 13-án mutattak be Kismartonban. Esterházy Miklós mentségére szóljon, hogy Haydn miséit tekintette etalonnak, amelyekhez képest Beethoven megközelítése elsőre talán túl radikálisnak hathatott számára. Bár Beethoven zenéjének vokális ihletettségében, kifejezőerejében és tiszta szerkezetében számtalan olyan vonást fedezhetünk fel, amelyek már Haydntól sem voltak idegenek, Beethoven valóban újító volt ebben a műfajban is. Az öt hagyományos misetételt (Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Agnus Dei) olyan összetartozó egységekként komponálta meg, amelyek közt a tematikus-motivikai rokonságok elképesztő gazdagságú zenei kapcsolatrendszert teremtenek. A C-dúr mise jelentőségét tekintve a zenetörténet a későbbiekben kétségkívül Beethoven pártjára állt Esterházy Miklóssal szemben. Mai hallgatóként is csak egyetérthetünk azzal, amit a szerző a művet megjelentető Breitkopf & Härtel kiadónak írt egy levélben: „Azt hiszem, úgy kezeltem benne a szöveget, ahogyan még kevesen”. A C-dúr misét megszólaltató Orfeo Zenekar és Purcell Kórus a régizenei kompozíciók legkiválóbb autentikus előadói közé tartoznak Magyarországon. Az alapításuk óta eltelt közel 30 év alatt az együttesek Vashegyi György vezetésével nemcsak a hazai koncertéletnek váltak meghatározó részévé, hanem a nemzetközi porondon is az egyik legsikeresebb hazai szimfonikus zenekarként jegyzik őket. 1998 óta több világpremier-lemezfelvételt is készítettek – többek között Charpentier, Michael Haydn, Istvánffy, Kraus, Lickl, Manna és Tartini műveiből.
\”But, my dear Beethoven, what is that you have done again?\” This is how Prince Nicholas Esterházy reacted upon hearing Beethoven’s Mass in C major for the first time. The piece was commissioned by the Prince for the nameday of his wife and premiered on 13 September 1807 in Eisenstadt. In fairness to Nikolaus Esterházy, his harsh words were probably prompted by his familiarity with masses composed by Haydn. Measured against them, Beethoven’s approach might have seemed too radical indeed. Although the vocal inspiration, expressivity and clear structure of Beethoven’s music contain several elements also present in Haydn’s compositions, it is true that Beethoven broke new ground in this genre as well. He composed the five traditional parts of the mass (Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus and Agnus Dei) to form a unified whole by creating a rich interconnectedness of musical themes and motifs. Regarding the importance of the Mass in C major, posterity indubitably proved Beethoven right. Listening to the piece today, we cannot but agree with Beethoven’s own assessment written to the publisher, Breitkopf & Härtel: “I believe I have treated the text in a manner it had not been treated before.” Beethoven’s Mass in C Major is performed by Orfeo Orchestra and Purcell Choir, one of the most excellent and authentic interpreters of Early Music in Hungary. Since the establishment of the two ensembles by György Vashegyi almost 30 years ago, they have not only made a significant impact on concert life in Hungary but also gained international fame as one of the most successful Hungarian symphonic orchestras. Since 1998 they have made a number of premiere recordings including music by Charpentier, Michael Haydn, Istvánffy, Kraus, Lickl, Manna and Tartini.


Beethoven: An die ferne Geliebte, Op. 98 – dalciklus 1. Auf dem Hügel sitz ich spähend 2. Wo die Berge so blau 3. Leichte Segler in den Höhen 4. Diese Wolken in den Höhen 5. Es kehret der Maien, es blühet die Au 6. Nimm sie hin denn, diese Lieder Előadja: Szutrély Katalin (ének) – Balog József (zongora) – szünet – A díjazott művek bemutatója Balogh Máté: Játék Ott Rezső: An die verstorbenen Verliebten (Az elhunyt szerelmeseknek) Oláh Patrik Gergő: Meine Qual (Az én kínom – An die ferne Geliebte parafrázis) Leszkovszi Albin: Fantázia-változatok egy Beethoven-dalra (Auf dem Hügel sitz ich spähend) Közreműködik: Balog József (zongora), Rácz József (hegedű), Szűcs Boglárka (brácsa), Zétényi Tamás (cselló)
Beethoven: An die ferne Geliebte, Op. 98 – song cycle 1. Auf dem Hügel sitz ich spähend 2. Wo die Berge so blau 3. Leichte Segler in den Höhen 4. Diese Wolken in den Höhen 5. Es kehret der Maien, es blühet die Au 6. Nimm sie hin denn, diese Lieder With Katalin Szutrély (soprano) and József Balog (piano) – interval – Première of the award-winning compositions Máté Balogh: Play Rezső Ott: An die verstorbenen Verliebten (To the Deceased Lovers) Patrik Gergő Oláh: Meine Qual (My Anguish – Paraphrase of An die ferne Geliebte) Albin Leszkovszi: Fantasy Variations on a Song by Beethoven (Auf dem Hügel sitz ich spähend) With József Balog (piano), József Rácz (violin), Boglárka Szűcs (viola) and Tamás Zétényi (cello)

A Beethoven Budán Fesztivál zeneszerzőversenyére Beethoven: An die ferne Geliebte (A távoli kedveshez) című dalciklusának egy témájára írt variációjával vagy parafrázisával jelentkezhettek a pályázók. A feltétel olyan önálló, korábban elő nem adott zenemű benyújtása volt, amely zongorán, valamint egy vagy több vonós hangszeren előadható. A hattagú zsűri a beérkezett 30 pályázatból végül megosztott első helyet ítélt Ott Rezsőnek és Oláh Patrik Gergőnek. A második díjat Balogh Máté kapta, a harmadik helyen pedig Leszkovszki Albin végzett. A versenyműveket ihlető Beethoven-kompozíció a szerző egyetlen dalciklusa, szövegét egy fiatal orvos, Alois Isidor Jeitteles írta. A ciklus darabjai nem egyszerűen követik egymást, de szoros egységet is alkotnak témájukkal, és zenei anyagukat tekintve is. Az utolsó dal visszaidézi az első hangjait – így zárul be és válik egésszé a ciklus szimbolikusan is. A koncert első felében a kiváló szoprán, Szutrély Katalin és napjaink egyik legtehetségesebb zongoristája, az idén Liszt-díjjal kitüntetett Balog József tolmácsolják a dalokat a hallgatóságnak. A szünet után hangzanak el a díjazott pályaművek. Balogh Máté gyermeki rácsodálkozás ihlette kompozíciójában játékként tekintett a Beethoven-témára, amelyet indulóvá, korállá, örökmozgóvá, recitativóvá, scherzóvá és táncokká formált. Ott Rezső fantázia jellegű parafrázisával az eredeti dalciklust megrendelő Lobkowitz herceg és fiatalon elhunyt felesége szerelmének kíván emléket állítani. A legfiatalabb díjazott, Oláh Patrik Gergő darabja egy tragikus végű kapcsolatot és az ahhoz vezető érzelmi szélsőségeket (szerelem, melankólia, düh, halálvágy) dolgozza fel variációk formájában. Erre és a variációk alapjául szolgáló témáját tartalmazó dalra utal a Meine Qual cím. Leszkovszki Albin darabja kis fantáziák sorozatából áll, amelyek azonban egybefüggően is fantáziát alkotnak. Az egység a variációs forma bizonyos eszközeinek felhasználásával, ám a műfaji korlátok szabad tágításával, a Beethoven Budán Fesztivál klasszikus és jazz vonulatának ötvözésével jön létre.
The Beethoven in Buda Festival announced a call for compositions that are variations or paraphrases of a theme in Beethoven’s cycle An die ferne Geliebte (To the Distant Beloved). Contestants were to submit an individual, previously not performed musical composition for piano and one or more string instruments. Out of the 30 entries received, four were selected by the six-member jury. The first prize was split between Rezső Ott and Patrik Gergő Oláh, Máté Balogh came second and Albin Leszkovszki was awarded the third prize. An die ferne Geliebte is the only song cycle composed by Beethoven; its text was written by a young doctor, Alois Isidor Jeitteles. The individual songs in the cycle do not only follow each other in a successive order but are closely related in terms of theme and musical expression alike. The last song refers back to the melodies of the first, symbolically closing the cycle and creating a unified whole. In the first half of the concert the songs are interpreted by the excellent soprano, Katalin Szutrély, and one of the most talented pianists of our time, József Balog, Liszt Prize awardee of 2018. After the interval, the audience can listen to the award-winning compositions of the contest. Máté Balogh approached Beethoven’s theme playfully and shaped it into a march, a chorale, a perpetuum mobile, a recitative, a scherzo and various dances in a piece inspired by a childlike sense of wonder. Rezső Ott’s fantasy-like paraphrase wishes to commemorate the love of Prince Lobkowitz, the dedicatee of the original song cycle, and his wife, who had deceased at a young age. The youngest awardee, Patrik Gergő Oláh composed a piece that bears witness to the tragic end of a relationship with the distant beloved. The individual variations depict such extreme emotions as love, melancholy, fury and the desire to die. The title Meine Qual refers to these emotions and the song in which the theme of the variations can be found. Albin Leszkovszki’s composition consists of a series of fantasies that also add up into one large fantasy. Unity is created by using certain elements of variation as a musical form, while expanding the boundaries of the genre and combining the classical and jazz dimensions of the Beethoven in Buda Festival.

Sárik Péter Trió X Beethoven

Sárik Péter Trió X Beethoven

2018. május 3. 19:30

Közreműködik: BTA Szimfonikusok Vonószenekara


Beethoven: F-dúr szonáta zongorára és csellóra, Op. 5, No. 1 I. Adagio sostenuto – Allegro / II . Allegro vivace Dolfin Balázs (cselló), Szilasi Dávid (zongora) Beethoven: F-dúr „Tavaszi” szonáta hegedűre és zongorára, Op. 24 I. Allegro / II . Adagio molto espressivo / III . Scherzo / IV . Rondo Kapor Andrej (hegedű), Radnóti Róza (zongora) – szünet – Beethoven: A-dúr szonáta hegedűre és zongorára, Op. 12, No. 2 I. Allegro vivace / II . Andante piú tosto allegretto / III . Allegro piacevole Kapor Andrej (hegedű), Radnóti Róza (zongora) Beethoven: G-dúr vonóstrió, Op. 9, No. 1 I. Adagio – Allegro con brio / II . Adagio ma non tanto e cantabile / III . Scherzo. Allegro / IV . Presto Kapor Andrej (hegedű), Kurgyis András (brácsa), Baranyai Barnabás (cselló)
Beethoven: Sonata for Piano and Cello in F Major, Op. 5, No. 1 I. Adagio sostenuto – Allegro / II . Allegro vivace Balázs Dolfin (cello) and Dávid Szilasi (piano) Beethoven: Sonata for Violin and Piano in F Major (“Spring”), Op. 24 I. Allegro / II . Adagio molto espressivo / III . Scherzo / IV . Rondo Andrej Kapor (violin) and Róza Radnóti (piano) – interval – Beethoven: Sonata for Violin and Piano in A Major, Op. 12, No. 2 I. Allegro vivace / II . Andante piú tosto allegretto / III . Allegro piacevole Andrej Kapor (violin) and Róza Radnóti (piano) Beethoven: String Trio in G major, Op. 9, No. 1 I. Adagio – Allegro con brio / II . Adagio ma non tanto e cantabile / III . Scherzo. Allegro / IV . Presto Andrej Kapor (violin), András Kurgyis (viola) and Barnabás Baranyai (cello)

Új utak Beethovenhez címmel a fiatal kamarazenész-generáció kiváló tagjai adnak koncertet a Budavári Városházán. A különlegesen szép helyszín lehetőséget biztosít arra, hogy közelebb kerüljünk a 19. századi zenés összejövetelek világához és testközelből tapasztaljuk meg Beethoven kamarazenéjének rendkívüli erejét. A nyitó műsorszámként felcsendülő F-dúr cselló-zongora szonáta az egyik első olyan kompozíció, amely már nem csak kísérő szerepet szán a csellónak és a billentyűs hangszernek, hanem mindkettőt egyenrangú partnerként kezeli. A hangszeres kihívásokon túl a darabra végig jellemző az érzelmekkel telített atmoszféra valamint a hatásos hangulatbeli és harmóniai kontrasztok is. A hegedűre és zongorára írt F-dúr szonáta feltehetőleg a nyitó Allegro-téma frissességére utalva kaphatta a kortársaktól a „tavaszi” jelzőt. Szerethető líraiságának és közvetlen hangjának köszönhetően máig a szerző legnépszerűbb kamaraműveinek egyike. Az opus 12-es sorozat A-dúr hegedű-zongora szonátája bizonyítja, hogy Beethoven nem csak a zongorához, de a hegedűhöz is kiválóan értett és kitűnő érzékkel ki tudta használni a hegedű kifejezésbeli és technikai lehetőségeit. Az A-dúr szonátát szellemes fordulatai, megkapó dallamai és a két hangszer változatos, élénk kölcsönhatása teszi különösen élvezetessé. Az opus 9-es sorozat három eltérő hangulatú és karakterű vonóstriót foglal magában, amelyek egyfajta előtanulmányokként is szolgálhattak a szerzőnek későbbi vonósnégyesei komponálásához. A sorozat első darabjaként napvilágot látott G-dúr trió egyszerre lírai, örömteli és káprázatos zene, amely nem nélkülözi az izgalmas hangszerelésbeli és harmóniai fordulatokat sem.
The concert titled New ways to Beethoven is an opportunity to listen to chamber music performed by excellent musicians of the young generation. The special venue at the District Mayor’s Office in Buda Castle evokes the atmosphere of 19th century musical salons and enables the audience to experience the extraordinary power of Beethoven’s chamber music in an intimate setting. The concert is opened with Sonata for Piano and Cello in F Major, one of the first compositions in which cello and piano no longer have the role of mere accompaniment but are treated as solo instruments in their own right. Besides the technical demands imposed on both instrumental musicians, the work is characterised by emotional charge as well as striking contrasts in harmony and mood. The Sonata for Violin and Piano in F Major was presumably named “Spring” Sonata by the contemporaries due to the freshness of the theme in the Allegro movement. Its charming lyricism and spontaneity continue to make it one of Beethoven’s most popular chamber music works. The Sonata for Violin and Piano in A Major from the Opus 12 series is a clear proof of Beethoven’s competence as an instrumental musician. He did not only master the piano but could also exploit the technical and expressional qualities of the violin to the fullest. The attractiveness of the Sonata in A major also lies in its witty turns, impressive melodies and the vivid interaction between the two instruments. The three trios in the Opus 9 series all bear distinct characters and most probably served as preliminary studies to the upcoming composition of Beethoven’s string quartets. The first trio of the three, composed in G major, is lyrical, vigorous and radiant at the same time. It contains several instances of unexpected arrangements and exciting harmonies.

Beethoven: F-dúr variációk Op 34.
Andor Krisztián (zongora)

Brahms: 2. (F-dúr) cselló-zongora szonáta Op 99.
Matuska Flóra (cselló), Dani Imre (zongora)

Henry Purcell: Abdelazer Szvit
Wolfgang Amadeus Mozart: D-dúr Divertimento
Robert Schumann: a-moll Quartet, Op. 41. No.1. I. tétel

Ábrahám Márta, Li Ke – hegedű
Korb Vanessza – mélyhegedű
Schweigert György – cselló

Symphonic & Jazz

Symphonic & Jazz

2018. május 4. 19:30


Symphonic & Jazz Oláh Kálmán Trió és a Budafoki Dohnányi Zenekar vezényel: Hollerung Gábor Beethoven: II. szimfónia I. Adagio molto – Allegro con brio / II . Larghetto / III . Scherzo. Allegro / IV . Allegro molto – szünet – Oláh Kálmán: Beethoven Fantasy for symphony orchestra & jazz trio – ősbemutató Oláh Kálmán: Passacaglia for Orchestra & Jazz Trio
Symphonic & Jazz Kálmán Oláh Trio and the Dohnányi Orchestra Budafok conducted by Gábor Hollerung Beethoven: Symphony No. 2 I. Adagio molto – Allegro con brio / II . Larghetto / III . Scherzo. Allegro / IV . Allegro molto – interval – Kálmán Oláh: Beethoven Fantasy for symphony orchestra & jazz trio – première Kálmán Oláh: Passacaglia for Orchestra & Jazz Trio

Az este főszereplője nemzetközileg is ismert és elismert jazz-zongorista és zeneszerző, a világ kortárs zenei életének egyik legeredetibb alkotója és legkitűnőbb előadóművésze. Oláh Kálmán műfajokon átívelő, sokszínű programjaival nyűgözi le rendszeresen a közönséget akár szólistaként, akár különböző formációk tagjaként. Az általa nyert számos díj közül kiemelkedik az amerikai Thelonious Monk Jazz Zeneszerzőverseny fődíja (2006). Ezen az estén Oláh Kálmán partnereként Magyarország egyik legdinamikusabb és legsokoldalúbb szimfonikus zenekarát, az idén 25 éves Budafoki Dohnányi Zenekart hallhatja a közönség. A Liszt-díjas Hollerung Gábor vezényletével működő együttes repertoárja a klasszikusoktól a kortárs és jazzzenén keresztül a pop- és filmzenéig terjed. Számos ősbemutató is fűződik a nevükhöz. A Budafoki Dohnányi Zenekar a koncert első felében Beethoven II. szimfóniáját szólaltatja meg, amelyet a szerző már süketségének tudatában komponált. A II. szimfónia – dacára a megpróbáltatásokkal teli időszaknak – a komponista legenergikusabb, legörömtelibb műveinek egyike. A szünet után Oláh Kálmán saját triójával – amelyben Balázs Elemér dobol és Barcza Horváth József bőgőzik – és a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekarral Beethoven-témákon alapuló, kifejezetten erre az eseményre készült új kompozícióját és a Passacaglia for Orchestra & Jazz Trio című darabját adja elő. Ahogy ez a két darab is bizonyítja, a klasszikus zene és a jazz összefonódása Oláh Kálmánt régóta foglalkoztatja, különböző megközelítésekben rendszeresen merít ihletet klasszikus zeneszerzők műveiből, többek között Bach, Haydn, Debussy, Liszt vagy Bartók zenéjéből.
The evening features Kálmán Oláh, an internationally renowned jazz pianist and composer, one of the most original artists in the contemporary music scene worldwide. His diverse repertoire ranges through various musical genres and regularly leaves audiences stunned regardless of whether he plays as a soloist or in an ensemble. He has won several awards, most notably the first prize of the American Thelonious Monk Jazz Composers Competition (in 2006). At this concert Oláh is accompanied by one of the most dynamic and versatile orchestras in Hungary, the Dohnányi Orchestra Budafok. The orchestra is led by Liszt-Prize winning conductor Gábor Hollerung and is celebrating its 25-year anniversary this year. Their versatility is aptly demonstrated by the diversity of their programmes: apart from classical works they play jazz, contemporary music and film scores as well. They have also performed a number of premieres. In the first part of the concert the Dohnányi Orchestra plays Symphony No. 2, which Beethoven composed already knowing that he would soon lose his hearing. Still, despite of going through times of affliction, Symphony No. 2 is one of his most vigorous and jubilant works. After the interval Kálmán Oláh and his Trio (consisting of himself, percussionist Elemér Balázs and bassist József Barcza Horváth) join the Dohnányi Orchestra conducted by Gábor Hollerung to present the premiere of Oláh’s Beethoven Fantasy, specifically composed for this occasion. Both this piece, which is an adaptation of a number of Beethoven’s themes, and the final Passacaglia for Orchestra & Jazz Trio give evidence of Oláh’s long-standing interest in the interaction between classical music and jazz, which has often motivated him to take inspiration from classical composers such as Bach, Haydn, Debussy, Liszt or Bartók.


Beethoven hangszerei Fülei Balázs, Lesták Bedő Eszter és Szőke Zoltán koncertje korhű hangszereken Beethoven: A-dúr hegedű-zongora szonáta, Op. 30, No. 1 I. Allegro / II . Adagio molto espressivo / III . Allegretto con Variazioni Beethoven: F-dúr szonáta kürtre és zongorára, Op. 17 I. Allegro moderato / II . Poco adagio, quasi andante / III . Rondo – Allegro moderato – szünet – Beethoven: Asz-dúr zongoraszonáta, Op. 110 I. Moderato cantabile molto espressivo / II . Allegro molto / III . Adagio, ma non troppo Brahms: Esz-dúr kürttrió, Op. 40 I. Andante / II . Scherzo (Allegro) / III . Adagio mesto / IV . Allegro con brio
Beethoven’s instruments Chamber Music with Balázs Fülei, Eszter Lesták Bedő and Zoltán Szőke featuring period instruments Beethoven: Sonata for Violin and Piano in A major, Op. 30, No. 1 I. Allegro / II . Adagio molto espressivo / III . Allegretto con Variazioni Beethoven: Sonata for Horn and Piano in F major, Op. 17 I. Allegro moderato / II . Poco adagio, quasi andante / III . Rondo – Allegro moderato – interval – Beethoven: Piano Sonata in A♭ Major, Op. 110 I. Moderato cantabile molto espressivo / II . Allegro molto / III . Adagio, ma non troppo Brahms: Horn Trio in E♭ Major, Op. 40 I. Andante / II . Scherzo (Allegro) / III . Adagio mesto / IV . Allegro con brio

Fülei Balázst, Lesták Bedő Esztert és Szőke Zoltánt úgy ismeri a közönség, mint akik közvetlenségükkel, természetes hangjukkal és a zene iránti őszinte szenvedélyükkel képesek hatni a hallgatóságra. Kamaraestjükön változatos felállásban, korhű hangszereken szólaltatják meg Beethoven és Brahms műveit. Beethoven A-dúr hegedű-zongora szonátája 1802-ből származik – abból az évből, amikor a szerző már Eroica-szimfóniáján dolgozott. A szimfóniát jellemző új alkotói eszközök, a dinamikus és drámai zenei fordulatok a szonáta tételeiben is ott rejlenek. Beethoven 1800. május 7-én a Várszínházban adott hangversenyéről – amelyre a Beethoven Budán Fesztivál emlékeztet – nem maradtak ugyan pontos feljegyzések, de a korabeli híradások szerint Beethoven Giovanni Punto kürtművésszel lépett fel. Így minden bizonnyal eljátszották Beethoven neki dedikált Op. 17-es F-dúr zongora-kürt szonátáját is, amely a maga korában rendkívül nagy népszerűséggel bírt. Az Op. 110-es Asz-dúr Beethoven utolsó három zongoraszonátájának egyike; a többihez hasonlóan mélység, nemesség, erő és érzelemgazdagság jellemzi. Nem véletlenül hívják ezeket a darabokat a zongorarepertoár Mount Everestjeinek. Bár a kürttrió komponálása idején már a modern, szelepes kürtök voltak divatban, Brahms natúrkürtre írta Op. 40-es darabját. Talán közelebb állt hozzá a natúrhangszer komorabb, melankolikusabb hangja, amely kiválóan illik a Grafzongoráéhoz is. A kürttrióról sokáig úgy gondolták, hogy Brahms édesanyjának állít emléket. Felfigyelhetünk azonban a műben egy német népdal dallamára is, amely – rejtve vagy nyíltan felbukkanva – egy szerelmi történetet rajzol elénk.
Balázs Fülei, Eszter Lesták Bedő and Zoltán Szőke are known for their ability to impress the audience with their casual attitude, natural sound and genuine passion for music. In this concert they perform Beethoven’s and Brahms’ music in various arrangements playing period instruments. Beethoven composed his Sonata for Violin and Piano in A Major in 1802. At that time he was already working on his Eroica Symphony and the dynamism and dramatic turns characterising that symphony are also present in the movements of this sonata. There are no detailed accounts of the concert Beethoven gave in the Court Theatre of Buda on 7 May 1800 (the event that the Beethoven in Buda Festival commemorates), but according to contemporary sources Beethoven’s co-performer was hornist Giovanni Punto. If so, they must have played Beethoven’s Horn Sonata in F Major, Op. 17, which the composer actually dedicated to Punto and which enjoyed extreme popularity at that time. Sonata for Piano in A♭Major, Op. 110 is one of the three last piano sonatas by Beethoven and it is characterised by the same profundity, nobleness, force and emotional intensity as the other pieces in that series. They are called the Mount Everest of the piano repertoire for good reason. Although the Op. 40 Horn Trio was born at a time when horns had already evolved into modern instruments with valves, Brahms still decided to compose this piece for the natural horn. He might have felt drawn to the sombre and melancholic timbre of the natural horn which goes well with that of the Graf piano. For a long time, this Horn Trio was thought to commemorate Brahms’ mother. At the same time listeners can also discover the melody of a German folk song which sometimes surfaces in the piece both overtly and covertly and outlines the scene of a love story.


Beethoven másképp Jazzical Trio
Beethoven Differently featuring the Jazzical Trio

A nemzetközi és hazai jazzélet ismert szólistáiból alakult Jazzical Trio nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy a jazz eszköztárának felhasználásával közelebb hozzák a klasszikusokat a komolyzene világán kívül szocializálódott emberekhez is. A zenészek – Káel Norbert, Lakatos Pecek András és Oláh Péter – ezúttal természetesen Beethoven műveiből válogattak, amelyeket eredeti karakterük megőrzésével, mégis egészen újszerű megközelítésben juttatnak el a hallgatósághoz. Műsorukban a Holdfény-szonáta, a Für Elise és a Patetikus szonáta dallamait éppúgy felfedezhetjük majd, mint az Örömóda, a c-moll zongoraverseny vagy épp A mormotás fiú dalának részleteit. A zenekar vezetője, Káel Norbert zongorista-zeneszerző egyformán otthonosan mozog a jazz és a klasszikus zene világában. Finom ízléssel, egyedi módon ötvözi a két stílust, a klasszikus zene eszköztárát, technikai jellegzetességeit és a jazz harmóniai és ritmus-világát egyesíti magával ragadó fantáziával. Káel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elvégzése után a legmagasabb ösztöndíjjal a bostoni Berklee College of Musicban majd New Yorkban tanult. Nagy sikerrel koncertezett már Észak- és Közép-Amerikában, Németországban, Belgiumban, Olaszországban, Romániában, Oroszországban, Mexikóban és Indiában is, de a magyar közönség is rendszeresen találkozhat vele itthoni színpadokon. A Jazzical Trio friss és energikus előadásain a zenészek közötti kamarazeneszerű párbeszéd épp olyan spontán és invenciózus, mint amilyen az Beethoven korában, a zenés összejöveteleken vagy rögtönzött koncerteken is lehetett. Beethoven mellett az együttes repertoárjában a legkiválóbb klasszikusok, Bach, Mozart, Chopin, Szkrjabin, Hacsaturján és Rimszkij-Korszakov művei is szerepelnek.
The Jazzical Trio, an ensemble made up of nationally and internationally well-known jazz soloists, has taken up the challenging mission of bringing classical music closer to audiences not socialised into that tradition. Needless to say that for this concert the members of the trio (Norbert Káel, András Lakatos Pecek and Péter Oláh) have chosen compositions by Beethoven, which they play in a novel way at the same time preserving their original character. Their programme includes references to the Moonlight Sonata, Für Elise, Sonata Pathetique and Ode to Joy but listeners can also discover motifs from Piano Concerto in C Minor or the song Marmotte. The ensemble is led by pianist and composer Norbert Káel, who is equally familiar with the musical expressions of classical music and jazz. He creates a common ground for the two styles with fine taste and adopts a unique approach to unite the features and tools of classical music with the harmonies and rhythm typical of jazz. After graduating from the Franz Liszt Academy of Music in Budapest, he went on to study in the Berklee College in Boston on scholarship and later took courses in New York, as well. He has put on a number of concerts with great success in North and Central America, Germany, Belgium, Italy, Romania, Russia, Mexico and India, but can be seen and heard on stage in Hungary, too. The fresh and energetic performances of the Jazzical Trio are characterised by the kind of spontaneous and inventive interaction that was probably typical of the musical events or improvised concerts of Beethoven’s age. Besides Beethoven, the group’s repertoire also includes other great composers, such as Bach, Mozart, Chopin, Scriabin, Khachaturian and Rimsky-Korsakov.


Christoph Preiß zongorakoncertje Beethoven: c-moll „Pathétique” zongoraszonáta, Op. 13 I. Grave. Allegro di molto e con brio II. Adagio cantabile III. Rondo Allegro Beethoven: C-dúr „Waldstein” zongoraszonáta, Op. 53 I. Allegro con brio II. Andante favori III. Rondo, Allegro moderato – szünet – Csajkovszkij: G-dúr szonáta, Op. 37 I. Moderato e risoluto II. Andante non troppo quasi moderato III. Scherzo. Allegro giocoso IV. Finale. Allegro vivace
Piano Concert by Christoph Preiß Beethoven: Piano Sonata in C Minor, Op. 13 (“Pathétique”) I. Grave. Allegro di molto e con brio II. Adagio cantabile III. Rondo Allegro Beethoven: Piano Sonata in C Major, Op. 53 (“Waldstein”) I. Allegro con brio II. Andante favori III. Rondo, Allegro moderato – interval – Tchaikovsky: Piano Sonata in G Major, Op. 37 I. Moderato e risoluto II. Andante non troppo quasi moderato III. Scherzo. Allegro giocoso IV. Finale. Allegro vivace

A Budavári Önkormányzat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fesztivál keretén belül fiatal tehetségek ingyenes hangversenyen mutatkozzanak be a közönségnek. Budavár testvérvárosából, Regensburgból egy nagyon fiatal, alig 17 éves tehetség, Christoph Preiß érkezik a fesztiválra. A budavári koncert a kilencedik önálló estje és élete első külföldi fellépése lesz. Preiß ötévesen kezdett zongorázni. 2011 óta Franz Hummelnél tanul zongorát és zeneszerzést. A fiatal művésznek már három CD-je is megjelent, németországi versenyeken pedig számos alkalommal ért már el első helyezést vagy végzett tartományi kitüntetettként. 2014-ben portrét készített róla a ZDF német televízió, 2015-ben pedig első alkalommal adott koncertet a bonni Beethoven-ünnepen. Az ezen az estén elsőként felcsendülő, „Pathétique” melléknevet viselő, Op. 13-as zongoraszonátáját Beethoven mindössze 27 évesen komponálta, de máig egyike a legnépszerűbbeknek, az ajánlása Karl von Lichnowsky hercegnek szól. Az 1804-ben komponált, „Waldstein” melléknevet viselő Op. 53-as C-dúr zongoraszonáta Waldstein grófnak szóló ajánlásáról kapta a nevét – ez a nagyszabású mű nyitja meg az érett Beethoven nagy szonátáinak sorát. Csajkovszkij négytételes G-dúr szonátája 1878 tavaszán, nagyjából a híres hegedűversennyel egy időben keletkezett, és bár az egyes tételek karakterei és formái a klasszikus hagyományokat követik, a négy tételt összekötő közös „vezérmotíum” már a romantika összetéveszthetetlen stílusjegye.
It is a mission of the Municipality of the Buda Castle District to introduce young talents to the general public in free concerts. This time our special guest is the 17-year-old pianist, Christoph Preiß, from Regensburg, one of the twin cities of the Buda Castle District. The festival concert in the Buda Castle will be his ninth solo performance and the first of its kind abroad. Preiß started playing the piano at the age of five. Since 2011 he has been studying piano and music composition with Franz Hummel. The young artist has already published three CDs and won first prizes and special honours at competitions in Germany. In 2014 he was portrayed in a documentary film by the German television channel, ZDF, and in 2015 he performed at the Beethoven Fest in Bonn for the first time. The first Piano Sonata of the concert (Op. 13) is commonly known as Sonata Pathétique. Beethoven composed it at the young age of 27; still, it continues to be one of his most popular works. The Sonata is dedicated to Prince Karl von Lichnowsky. The popular name of the Piano Sonata in C major, Op. 53 (“Waldstein”) also derives from the name of the person to whom it was dedicated to, Count Waldstein. It is the earliest work in the series of Grand Sonatas composed by the mature artist. Tchaikovsky’s Piano Sonata in G Major was composed in the spring of 1878, around the time when his famous Violin Concerto was also born. Although each part in this four-movement work has a distinct character and musical forms representing the classical tradition, the “Grand Motif” connecting the four movements is a clear indication of the shift to Romanticism.

Beethoven: A-dúr csellószonáta op. 69
Beethoven: f-moll szonáta ”Appassionata” op.57

Beethoven: c-moll „Pathétique” zongoraszonáta, Op. 13
I. Grave. Allegro di molto e con brio
II. Adagio cantabile
III. Rondo Allegro

Beethoven: C-dúr „Waldstein” zongoraszonáta, Op. 53
I. Allegro con brio
II. Andante favori
III. Rondo, Allegro moderato

– szünet –

Csajkovszkij: G-dúr szonáta, Op. 37
I. Moderato e risoluto
II. Andante non troppo quasi moderato
III. Scherzo. Allegro giocoso
IV. Finale. Allegro vivace


J.S. Bach: g-moll Adagio és Fúga, BWV 1001 I. Adagio / II . Fúga Beethoven: Esz-dúr szonáta hegedűre és zongorára, Op. 12, No. 3 I. Allegro con spirito / II . Adagio con molt’espressione / III . Rondo Debussy: Szonáta hegedűre és zongorára I.Allegro vivo / II . Intermède: Fantastique et léger / III . Finale: Très animé Varga Oszkár (hegedű), Dani Imre (zongora) – szünet – J. S. Bach: Esz-dúr prelúdium és fúga I. Prelúdium, II . Fúga Beethoven: C-dúr vonósnégyes, Op. 59, No. 3 I. Andante con moto. Allegro vivace / II . Andante con moto quasi allegretto / III . Menuetto / IV . Allegro molto Kruppa Kvartett – Kruppa Bálint, Osztrosits Éva (hegedű), Kurgyis András (brácsa), Baranyai Barnabás (cselló)
J.S. Bach: Adagio and Fugue in G Minor, BWV 1001 I. Adagio / II . Fugue Beethoven: Sonata for Violin and Piano in E♭Major, Op. 12, No. 3 I. Allegro con spirito / II . Adagio con molt’espressione / III . Rondo Debussy: Sonata for Violin and Piano I.Allegro vivo / II . Intermède: Fantastique et léger / III . Finale: Très animé with Oszkár Varga (hegedű) and Imre Dani (piano) – interval – J. S. Bach: Prelude and Fugue in E♭ Major I. Prelude, II . Fugue Beethoven: String Quartet in C Major, Op. 59, No. 3 I. Andante con moto. Allegro vivace / II . Andante con moto quasi allegretto / III . Menuetto / IV . Allegro molto with the Kruppa Kvartett – Bálint Kruppa, Éva Osztrosits (violin), András Kurgyis (viola), Barnabás Baranyai (cello)

Az Új utak Beethovenhez koncert, amely Bach és Debussy zenéjén keresztül helyezi új megvilágításba a szerző műveit, hat kiváló fiatal kamarazenész együttműködésében valósul meg. Bach szonátái a szóló hegedűművek archetípusát képviselik – közülük ma az első, g-moll szonáta Adagio és Fúga tételei szólalnak meg. A Bachra jellemző tökéletes egység, letisztult komplexitás és az energiák egyensúlya uralkodik ezekben a zenékben, amelyek nemcsak az előadótól, de a hallgatótól is koncentrációt igényelnek. Magasztosság, erő és nemesség hatja át Beethoven Esz-dúr hegedű-zongora szonátáját, amely 1798-ban látott napvilágot. A mű dedikáltja Antonio Salieri, a kor meghatározó zeneszerzője, karmestere és tanára, aki magának Beethovennek is adott zeneszerzésórákat. Debussy hegedű-zongora szonátája nem sokkal a szerző halála előtt született, bemutatója egyben Debussy utolsó nyilvános fellépése is volt. A melankolikus nosztalgiával telített mű három tételében eljutunk – Kocsis Zoltán szavaira utalva – a párhuzamos világok közötti gyermeki kalandozástól a zeneszerző saját szenvedéséről komponált „minidrámán” keresztül „egy téren és időn átívelő utazásig, amely sokkal nagyobb sebességgel zajlik, mint amire az emberiség jelenleg képes”. A koncert második felében Bach Esz-dúr prelúdium és fúgáját követően Beethoven C-dúr vonósnégyeséé lesz a főszerep, amelyet a szerző Andrej Razumovszkij gróf, Bécs orosz nagykövete számára komponált. Ő volt Beethoven egyik legfontosabb támogatója egészen addig, míg egy tűzvész 1814-ben el nem pusztította vagyonának számottevő részét és ő tartotta fenn azt a nívós vonósnégyest is, amely Ignaz Schuppanzigh irányításával rendszeresen mutatott be a szerző műhelyében készült műveket, köztük ezt a kvartettet is.
The concert titled New Ways to Beethoven is performed by six excellent young chamber musicians and aims to provide new approach to the composer through music by Bach and Debussy. Bach’s solo sonatas represent the archetype of solo violin compositions. At this concert we can hear the Adagio and Fugue movements of Solo Sonata No. 1 in G Minor. This music illustrates the perfect wholeness, sleek complexity and balance of energies so characteristic of Bach, at the same time it demands concentration of both performer and listener. Beethoven’s Sonata for Violin and Piano in E♭ Major, a work evoking feelings of majesty, energy and nobleness, was composed in 1789. It is dedicated to Antonio Salieri, a pivotal composer, conductor and teacher of the age, who also counted Beethoven among his pupils. Debussy composed his sonata for violin and piano shortly before his death; the première of this composition was to be his final public performance. The three movements of the work are imbued with melancholic nostalgia and take the listener, to refer to a description by Hungarian conductor Zoltán Kocsis, from childlike wanderings in parallel worlds through a “miniature drama” of the artist’s own suffering to a “journey out of space and time at a speed far beyond that of which humankind is currently capable.” The second half of the concert comprises Bach’s Prelude and Fugue in E♭ Major, followed by Beethoven’s String Quartet in C Major, composed for Count Andrey Razumovsky, Ambassador of Russia to Vienna. Razumovsky was one of Beethoven’s most important patrons before a fire destroyed a significant part of his riches in 1814, and he also sponsored the string quartet ensemble that was led by Ignaz Schuppanzigh and regularly premiered Beethoven’s compositions, including this piece.

J.S. Bach: c-moll szvit szóló csellóra, BWV 1011
Virág Mátyás

J. S. Bach: C-dúr szvit csellóra (BWV 1009)
Matuska Flóra


Orfeo Zenekar vezényel: Vashegyi György BEETHOVEN: IV. szimfónia – szünet – G-dúr zongoraverseny, Op. 58
Orfeo Orchestra conducted by György Vashegyi Beethoven: Symphony No. 4. – interval – Piano Concerto in G Major, Op. 58

A IV. szimfóniát Beethoven Franz Oppersdorff grófnak ajánlotta, aki a szerző egyik mecénásának, Karl von Lichnowsky herceg rokona volt. Személyesen akkor találkoztak, amikor Oppersdorff gróf a herceg nyári otthonába utazott, ahol éppen akkor Beethoven is vendégeskedett. Amikor meghallgatta Beethoven II. szimfóniáját és annyira megtetszett neki, hogy nagy pénzösszeget ajánlott a szerzőnek azért, hogy egy új szimfóniát írjon neki. A IV. szimfónia 1806 nyarán készült el nagyjából egy hónap alatt, amikor Beethoven a IV. (G-dúr) zongoraversenyén dolgozott és a Fidelio-n végezte a végső munkálatokat. Hector Berlioz annyira el volt ragadtatva, hogy úgy gondolta, a mű második tételét nem is ember alkotta: „ez a lény, aki a művészi ihlet e csodáját szerezte, már nem is volt ember, több volt annál”. Egyes zenekritikusok szerint Beethovennek ez a legpoétikusabb tétele. A dallamok ebben a tételben Mozartra jellemzően széles ívelésűek, a témák pedig rendkívül érzékiek, érzelmesek. Az előző műhöz hasonlóan a G-dúr zongoraverseny is 1806 nyarán készült el. A darab több szempontból is forradalminak mondható: az első tételben például rendhagyó módon először nem a zenekar, hanem a zongora szólal meg. Nem kevésbé izgalmas a darab második tétele sem, amelyet Liszt egy alkalommal Orfeusz és az alvilági hatalmak vitájaként értelmezett. A rondó fináléból pedig Beethoventől már-már szokatlanul ható vidámság és boldogság sugárzik. Az est két darabját Vashegyi György vezényletével az Orfeo Zenekar adja elő, a zongoraverseny szólistájaként pedig felszabadult és energikus játékáról ismert fiatal zongorista, Berecz Mihály lép a közönség elé. Az Orfeo Zenekar a 2017-ben indított sorozatát folytatja: a Beethoven Budán Fesztivál keretében bemutatják Beethoven összes szimfóniáját. A zenekart a Budavári Önkormányzat támogatja.
Beethoven dedicated his Symphony No. 4 to Count Franz von Oppersdorff, a relative of one of the composer’s patrons, Prince Karl von Lichnowsky. Beethoven met Oppersdorff in Prince Lichnowsky’s summer cottage, where he was staying at the time of the Count’s visit. Oppersdorff listened to Symphony No. 2 and liked it so much that he commissioned the composition of a new piece and offered a larger sum in return. Beethoven completed Symphony No. 4 in the summer of 1806 in about a month, simultaneously also working on Piano Concerto No. 4 in G major and the last revisions of Fidelio. A few decades later Hector Berlioz expressed his awe with the symphony, especially its second movement, with the following words: “Whoever composed this wonder of artistic inspiration could not have been a human being, he was more than that”. Some critics claim it is Beethoven’s most poetic movement with Mozart-like wide melodies and outstandingly emotional themes. Similarly to Symphony No. 4, Piano Concerto in G Major was also completed in 1806. It is considered revolutionary in several respects: one of the radical acts of the composer is to open the first movement of the concerto unconventionally with the piano instead of the orchestra. Excitement is also sustained in the second movement, which Franz Liszt once interpreted as a struggle between Orpheus and underworld powers; whereas the final Rondo movement radiates joy and bliss rarely found in Beethoven. The two compositions are presented by the Orfeo Orchestra with György Vashegyi as its conductor and Mihály Berecz, a young musician known for his uninhibited and energetic performance, as the solo pianist. The concert marks the continuation of the series started by the Orfeo Orchestra in 2017: they set out to perform all the symphonies by Beethoven in the framework of the Beethoven in Buda Festival. The orchestra is sponsored by the Municipality of Buda Castle District.

Beethoven : E-dúr szonáta Op. 109 Várallyay Kinga (zongora)
Bach: a-moll szólószonáta
Andante, Allegro
Várallyay Eszter (hegedű)
Várallyay Kinga

– Szünet –

Schumann : Fantasiestücke Op. 12
Smetana : g-moll trió 1-2 tétel Mikulík Márton (zongora) Petruska Emma (cselló) Várallyay Eszter (hegedű)


Első szimfónia – vonósnégyes (K. Zulehrer, 1828) Farkas Katalin – hegedű, Osztrosits Éva – hegedű, Ludmány Dénes – brácsa, Zétényi Tamás – cselló — Nyolcadik szimfónia – zongora négykezes (W. Meves 1890) — Balog József, Palojtay János – zongora Ötödik szimfónia – zongora négykezes, hegedű, cselló (C. Burchard, ca. 1870) Csabay Domonkos, Szőcs Kristóf – zongora, Farkas Katalin – hegedű, Zétényi Tamás – cselló Jegyek
Symphony No. 1 – String Quartet (K. Zulehrer, 1828) Symphony No. 8 – Piano four hands (W. Meves 1890) – Symphony No. 5 – Piano four hands, violin, cello (C. Burchard, ca. 1870) Tickets

Beethoven szimfóniái hihetetlenül népszerűek voltak a 19. század elején, mégis csak keveseknek adatott meg, hogy eredeti, zenekari formájukban hallhassa őket. Míg egy zenekari előadásért sokaknak több száz kilométert kellett volna utaznia, az átiratok lehetővé tették, hogy a közönség a helyi szalonokban vagy saját otthonában is élvezhesse Beethoven zenéjét. Ahogy nőtt a kereslet a szimfóniák átirataira, úgy jelentek meg a piacon az izgalmasabbnál izgalmasabb kamarazenei változatok – a négykezesektől, a vonóstriókon át egészen a kizárólag rézfúvósokra hangszerelt megoldásokig. Beethoven vegyes érzésekkel viszonyult az átiratokhoz, leginkább abban hitt, hogy igazán csak maga a komponista lehet képes más együttesre átültetni a darabjait. Szimfóniáiból több átirat is fennmaradt az ő nevével, nem lehetünk azonban biztosak benne, hogy ezek mindegyikét valóban Beethoven adaptálta kamaraformációkra. A szerzői átiratok közül magasan kiemelkedik a 2. szimfónia vonóstrióra írt adaptációja, melyet Beethoven – kiadójának nyomására – nem sokkal az eredeti mű elkészülte után megjelentetett. Szerencsére több olyan komponista is akadt, aki képes volt megugrani Beethoven mércéjét, és olyan átiratokat alkotni, melyeket ő is elégedetten fogadott. Közéjük tartozik Beethoven egyik sztártanítványa, Ferdinand Ries, aki a 3. szimfóniát ültette át zongoranégyesre. Ries megőrizte az Eroica szimfonikus nagyságát, a grandiózus zenekari műből mégis érzékenyen hangszerelt, teljes értékű kamarazenét varázsolt. Mind a kilenc szimfóniát átírta zongora, fuvola, hegedű és cselló alkotta együttesre Johann Nepomuk Hummel, aki egyszerre volt Beethoven barátja és riválisa. Hummel átiratai, melyek 1826 körül, londoni közönség számára készültek, briliáns hangszíneikkel az eredeti művek kontrasztjaiból és dinamizmusából is sokat megmutatnak. A zongora technikai fejlődésével egyre többen készítettek a Beethoven-szimfóniákból zongoraváltozatokat, ezek azonban többnyire már olyan alkotások voltak – gondoljunk például Liszt embert próbáló átirataira – melyek túllépték a szalonok kereteit, és a koncertszínpadokat célozták meg. Később a professzionális zenekarok előtérbe kerülésével egyre több városban váltak rendszeressé a szimfonikus koncertek, így csökkent az igény a szimfóniák otthoni zenélésre is alkalmas átirataira. Végül a hangfelvételek elterjedésével vált szinte kizárólagossá a szimfóniák eredeti, zenekari változatainak uralma. A Beethoven szimfóniáiból készült temérdek különböző átirat és népszerűségük azt bizonyítja, hogy ezek a művek a 19. században nem lezárt múzeumi alkotások, hanem élő, folyamatosan változó organizmusok voltak. A szimfóniák kamarazenei átirataira nem érdemes a zenekari változat helyettesítőiként vagy pótlékaiként tekintenünk, inkább úgy érdemes megközelítenünk őket, mint egy új nézőpontot vagy fordítást, mely olyan új dimenziókat is felfedhet a művekből, melyek másképp rejtve maradnának. A Beethoven Budán Fesztivál Szalonszimfóniák sorozatának koncertjei időutazásra hívnak minket, és egy olyan korba engednek betekintést, melyben Beethoven szimfóniái és a közönség valóban csak egy karnyújtásnyira voltak egymástól. A magyar zenei élet legkiválóbb kamarazenészei négy egymást követő koncerten arra vállalkoznak, hogy a legváltozatosabb felállásokban és hangszerelésben Beethoven mind a kilenc szimfóniáját új oldaláról mutassák be a hallgatóknak.
Beethoven’s symphonies were unbelievably popular in the beginning of the 19th century, still few people had the chance to listen to them in their original orchestra form. While for an orchestra performance most would have had to travel hundreds of kilometers, transcripts allowed the public to enjoy Beethoven’s music in local saloons or at home. As the demand grew for the symphony transcripts, increasingly exciting chamber music versions appeared on the market – in various instrumentations from four-handed through string trios all the way to brass instruments. The concerts of the Saloon symphonies series at the Beethoven in Buda Festival invite us for time travel, they allow an insight into an era when Beethoven’s symphonies and the audience were actually at an arm’s length from each other. The most excellent chamber musicians of Hungarian musical life undertake in four successive concerts to introduce Beethoven’s all 9 symphonies to the audience from a new aspect, in the most diverse sets and instrumentations.


D-dúr andante és variációk mandolinra és zongorára, WoO 44b Beethoven: Esz-dúr adagio mandolinra és zongorára, WoO 43b Hummel: C-dúr „Nagy” szonáta mandolinra és zongorára, op. 37a Wanhal: Esz-dúr capriccio, Op. 15, no. 2 Beethoven: c-moll szonatina mandolinra és zongorára, WoO 43a Beethoven: C-dúr szonatina mandolinra és zongorára, WoO 44a Bartók: Román népi táncok, BB 68 Jegyek
Ludwig van Beethoven (1770-1827) – Andante con Variazioni in D Major, WoO 44b Ludwig van Beethoven – Adagio in E-Flat major, WoO 43b Johann Nepomuk Hummel (1778-1837) – Grande Sonata in C Major, Op.37a I. Allegro con spirito II. Andante moderato siziliano III. Rondo: Allegretto più tosto allegro Johann Baptist Wanhal (1739-1813) – Capriccio in E-Flat major, Op. 15, no. 2 I. Adagio-Allegro II. Rondo Allegro Ludwig van Beethoven – Sonatina in C Minor, WoO 43a Ludwig van Beethoven – Sonatina in C Major, WoO 44a Béla Bartók (1881-1945) – Six Romanian Folk Dances I. Bot tánc / Jocul cu bâtă (Stick Dance) II. Brâul (Sash Dance) III. Topogó / Pe loc (In One Spot) IV. Bucsumí tánc / Buciumeana (Dance from Bucsum) V. Román polka / Poarga Românească (Romanian Polka) VI. Aprózó / Mărunțel (Fast Dance) Tickets

Meglepőnek tűnhet a tény, hogy Beethoven több eredeti művet is komponált mandolinra és billentyűs hangszerre. Alon Sariel és Michael Tsalka a Beethoven Budán Fesztivál koncertjén most ezeket a ritkán hallott műveket ismerteti meg a közönséggel egy különleges koncerten, melyen Beethoven mellett két cseh kortársának egy-egy műve és Bartók Román népi táncok című kompozíciója is megszólal. A mandolin Beethoven fiatal korában rendkívül népszerű hangszernek számított Bécsben. Az arisztokraták közül sokan nemcsak hallgatóságként, de hangszerjátékosként is rajongtak érte. Itáliai művészek tucatjai érkeztek Bécsbe, hogy tanítsanak, komponáljanak és szalonkoncerteken szórakoztassák zenéjükkel az erre nyitott nemességet. Nem maradt közömbös a mandolin iránt Beethoven sem, aki feljegyzések tanúsága szerint legalább hat darabot komponált a hangszerre, melyek közül négy maradt fenn az utókornak. A kompozíciók születésében nagy szerepe volt Josephine Clary grófnőnek, aki amellett, hogy kitűnő énekes volt, kivételes mandolinjátékával Beethovent is nagyban inspirálta. A szerző valószínűleg neki komponálta mandolindarabjait, melyek kéziratát később férje, Clam-Gallas gróf kottatárában találták meg. Beethoven Josephine Clary iránti rokonszenvét jelezheti, hogy zenéjének ajánlása „a gyönyörű J.-nek” szól. Josephine Clary mellett egy másik mandolinművész, Wenzel Krumpholz is hatással volt Beethovenre, gyakran játszott előtte a hangszeren, és minden bizonnyal instrukcióival is segítette őt a mandolinra való komponálásban. Krumpholz egyébként a korabeli Bécs elismert művészének számított, hegedűművészként az udvari opera első hegedűszólamában vállalt szerepet. Carl Czerny, a későbbi Beethoven-tanítvány visszaemlékezései szerint Krumpholz volt az, aki bemutatta őt Beethovennek. Beethoven fennmaradt mandolinműveinek mindegyike 1796-ból származik. Olyan elegáns és érzékeny hangú zenék ezek, melyekben a kor gáláns stílusa éppúgy ott rejlik, mint a fiatal Beethoven sokszínű útkeresése vagy a dráma és az érzelmek el-elkapott pillanatai. A négy fennmaradt kompozíció közt két szonatinát, egy adagiót és egy andante-variációt találunk. Beethoven mellett Alon Sariel és Michael Tsalka két 18–19. századi cseh kortárs, Hummel és Wanhal egy-egy művét is elhozza a közönségnek. Hummel „Nagy” C-dúr mandolin-zongora szonátája a műfaj egyik igazi slágerdarabja és egyben egyik leggrandiózusabb alkotása, míg Wanhal hat variációját ugyanúgy egy Paisiello-dallam ihlette, mint Beethoven 1795-ben bemutatott hat szóló zongoraváltozatát. A mandolin Beethoven előtt és után sem volt ismeretlen a klasszikus zenében: Vivaldi mandolinra és zenekarra komponált több versenyművet is; Mozart mandolinkíséretes áriát illesztett a Don Giovanniba („Deh vieni alla finestra”), Mahler 7. és 8. szimfóniájában, valamint Dal a Földről című darabjában is alkalmazza a hangszert, de vannak mandolinszólamai Schönbergnek, Stravinskynak, Prokofjevnek, sőt Webernnek is. A mandolinművészként, lantosként és karmesterként is aktív Alon Sariel összeszokott párost alkot Michael Tsalkával, aki a historikus billentyűs hangszereknek és a modern zongorának egyaránt mestere. Az Opus Klassik-díjas Sariel és Tsalka több lemezt is készítettek már együtt: Paisiello Bécsben című albumokon eredeti 19. századi hangszereken a most hallható művek jelentős részét rögzítették. Beethoven és cseh kortársainak világába egyedül Bartók Román népi táncok című darabja nem simul bele, ezt a zenészek kifejezetten magyarországi bemutatkozásuk alkalmából játsszák el záró műsorszámként a koncerten.
The fact may seem surprising that Beethoven composed several original pieces for mandolin and keyboard instruments. This time Alon Sariel and Michael Tsalka present these rarely heard works to the audience in an extraordinary concert at the Beethoven in Buda Festival. Pieces of Beethoven’s Czech contemporaries as well as Bartók’s composition entitled Romanian Folk Dances will be played. During Beethoven’s youth the mandolin was considered an extremely popular instrument in Vienna. Dozens of Italian artists visited Vienna to teach, compose and entertain open minded aristocrats with their music at saloon concerts. Beethoven was not indifferent toward the mandolin either, and according to written records, he composed at least 6 pieces for this instrument, 4 of which survived for posterity. These are elegant pieces of music filled with sensitivity, which reflect the era’s gallant style as well as Beethoven’s colorful path-searching or his moments of drama and emotion.


Hatodik szimfónia – vonós szextett (M. G. Fischer, 1810) Rondó Kvartett (Dóczi Áron, Pintér Dávid – hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Mód Orsolya – cselló), Ludmány Dénes – brácsa, Zétényi Tamás – cselló — Hetedik szimfónia – vonós kvintett (anonymus, 1816) Classicus Quartet (Rácz József, Baksai Réka – hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás – cselló), Bársony Péter – brácsa Jegyek
Symphony No. 6 – String Sextet (M. G. Fischer, 1810) — Symphony No. 7 – String Quintet (anonymus, 1816) Tickets

Beethoven szimfóniái hihetetlenül népszerűek voltak a 19. század elején, mégis csak keveseknek adatott meg, hogy eredeti, zenekari formájukban hallhassa őket. Míg egy zenekari előadásért sokaknak több száz kilométert kellett volna utaznia, az átiratok lehetővé tették, hogy a közönség a helyi szalonokban vagy saját otthonában is élvezhesse Beethoven zenéjét. Ahogy nőtt a kereslet a szimfóniák átirataira, úgy jelentek meg a piacon az izgalmasabbnál izgalmasabb kamarazenei változatok – a négykezesektől, a vonóstriókon át egészen a kizárólag rézfúvósokra hangszerelt megoldásokig. Beethoven vegyes érzésekkel viszonyult az átiratokhoz, leginkább abban hitt, hogy igazán csak maga a komponista lehet képes más együttesre átültetni a darabjait. Szimfóniáiból több átirat is fennmaradt az ő nevével, nem lehetünk azonban biztosak benne, hogy ezek mindegyikét valóban Beethoven adaptálta kamaraformációkra. A szerzői átiratok közül magasan kiemelkedik a 2. szimfónia vonóstrióra írt adaptációja, melyet Beethoven – kiadójának nyomására – nem sokkal az eredeti mű elkészülte után megjelentetett. Szerencsére több olyan komponista is akadt, aki képes volt megugrani Beethoven mércéjét, és olyan átiratokat alkotni, melyeket ő is elégedetten fogadott. Közéjük tartozik Beethoven egyik sztártanítványa, Ferdinand Ries, aki a 3. szimfóniát ültette át zongoranégyesre. Ries megőrizte az Eroica szimfonikus nagyságát, a grandiózus zenekari műből mégis érzékenyen hangszerelt, teljes értékű kamarazenét varázsolt. Mind a kilenc szimfóniát átírta zongora, fuvola, hegedű és cselló alkotta együttesre Johann Nepomuk Hummel, aki egyszerre volt Beethoven barátja és riválisa. Hummel átiratai, melyek 1826 körül, londoni közönség számára készültek, briliáns hangszíneikkel az eredeti művek kontrasztjaiból és dinamizmusából is sokat megmutatnak. A zongora technikai fejlődésével egyre többen készítettek a Beethoven-szimfóniákból zongoraváltozatokat, ezek azonban többnyire már olyan alkotások voltak – gondoljunk például Liszt embert próbáló átirataira – melyek túllépték a szalonok kereteit, és a koncertszínpadokat célozták meg. Később a professzionális zenekarok előtérbe kerülésével egyre több városban váltak rendszeressé a szimfonikus koncertek, így csökkent az igény a szimfóniák otthoni zenélésre is alkalmas átirataira. Végül a hangfelvételek elterjedésével vált szinte kizárólagossá a szimfóniák eredeti, zenekari változatainak uralma. A Beethoven szimfóniáiból készült temérdek különböző átirat és népszerűségük azt bizonyítja, hogy ezek a művek a 19. században nem lezárt múzeumi alkotások, hanem élő, folyamatosan változó organizmusok voltak. A szimfóniák kamarazenei átirataira nem érdemes a zenekari változat helyettesítőiként vagy pótlékaiként tekintenünk, inkább úgy érdemes megközelítenünk őket, mint egy új nézőpontot vagy fordítást, mely olyan új dimenziókat is felfedhet a művekből, melyek másképp rejtve maradnának. A Beethoven Budán Fesztivál Szalonszimfóniák sorozatának koncertjei időutazásra hívnak minket, és egy olyan korba engednek betekintést, melyben Beethoven szimfóniái és a közönség valóban csak egy karnyújtásnyira voltak egymástól. A magyar zenei élet legkiválóbb kamarazenészei négy egymást követő koncerten arra vállalkoznak, hogy a legváltozatosabb felállásokban és hangszerelésben Beethoven mind a kilenc szimfóniáját új oldaláról mutassák be a hallgatóknak.
Beethoven’s symphonies were unbelievably popular in the beginning of the 19th century, still few people had the chance to listen to them in their original orchestra form. While for an orchestra performance most would have had to travel hundreds of kilometers, transcripts allowed the public to enjoy Beethoven’s music in local saloons or at home. As the demand grew for the symphony transcripts, increasingly exciting chamber music versions appeared on the market – in various instrumentations from four-handed through string trios all the way to brass instruments. The concerts of the Saloon symphonies series at the Beethoven in Buda Festival invite us for time travel, they allow an insight into an era when Beethoven’s symphonies and the audience were actually at an arm’s length from each other. The most excellent chamber musicians of Hungarian musical life undertake in four successive concerts to introduce Beethoven’s all 9 symphonies to the audience from a new aspect, in the most diverse sets and instrumentations.


Krisztus az Olajfák hegyén Jegyek
Christ on the Mount of Olives Tickets

Csereklyei Andrea – szoprán Komáromi Márton – tenor Najbauer Lóránt – bariton
Andrea Csereklyei – soprano Márton Komáromi – tenor Lóránt Najbauer – baritone

„Aki boldogtalan, vigasztalódjék azzal, hogy bennem sorsának osztályosára talál, társára, aki minden természeti akadály ellenére mégis minden tőle telhetőt megtett, hogy az igazi művészek és igazi emberek sorába emelkedjék.” Beethoven személyes válságába engednek betekintést az idézett sorok, melyeket heiligenstadti végrendelet néven híressé vált levelében fogalmazott meg 1802 októberében. Ha egy zeneszerző élete és művei közti kölcsönhatásokat teljességükben nem is tudjuk feltárni, a párhuzamokra érdemes felfigyelnünk. Ilyen párhuzam például, hogy az a magányos küzdelem és lelki gyötrődés, melyről a heiligenstadti testamentumban olvashatunk, Beethoven több művének is kiindulópontja. Ezek közé tartozik Krisztus az Olajfák hegyén című oratóriuma, mely egy rövid passiórészletet mutat be.
A mű premierjének 1803. április 8-án a Theater an der Wien adott otthont egy olyan nem mindennapi szerzői est keretében, melyen Beethoven 1. és 2. szimfóniája és c-moll zongoraversenye is elhangzott. Az oratórium témáját Beethoven maga választotta meg, a szövegkönyvért Franz Xaver Huber felelt, aki az evangélium szövegét szabadon parafrazeálta és bővítette áriákká vagy épp együttesekké. A szimfonikus zenekar, a kórus és a Jézust alakító tenor szólista mellett a darabban egy szoprán és egy basszus szólista is helyet kapott, akik egy szeráfot, illetve Pétert testesítik meg. Beethoven műve drámai eszközökkel önti zenébe a szenvedéstörténet kiemelt mozzanatait: Jézus a Gecsemáné kertben töltött éjszakáját, az angyallal való beszélgetését és elfogatását. Jézus emberi természete, félelmei és kétségei határozzák meg az oratórium hangvételét. Valódi érzelmi tetőpontja a műnek, mikor Jézus elfogadja sorsát és küldetését. Beethoven zenéje tele van feszültséggel és őszinte erővel, teatralitását pedig jól szemlélteti, hogy az eredeti partitúrában még – az előadók színészi gesztusait előíró – színpadi utasítások is szerepeltek. Az oratórium tenor szólistája szinte operahősként eleveníti meg a kétségektől gyötört Jézust, akinek elfogatása valódi drámaként játszódik le a szemünk előtt. Az elfogatáskor a parancsot teljesítő katonák és a megrettent tanítványok külön kórusokként reagálnak egymásra. A Krisztus az Olajfák hegyén nagyszabású kórussal zárul, melyet már a bemutatót követően többen Haydn A teremtés oratóriumához hasonlítottak. A Beethoven Budán Fesztiválon Beethoven egyetlen oratóriumát – Kolonits Klára, Komáromi Márton és Najbauer Lóránt közreműködésével – a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar és Purcell Kórus szólaltatja meg. A régizenei kompozíciók legkiválóbb hazai előadói között számontartott együttesek repertoárjának gerincét a Gesualdótól Mozartig terjedő periódus zenéje alkotja, de gyakran műsorukra tűznek későbbi kompozíciókat is. Koncertjeiken a közönség számos hazai „ősbemutatót” hallhatott már korabeli hangszeres elődásban. 1998 óta több világpremier-lemezfelvételt is készítettek – többek között Charpentier, Michael Haydn, Istvánffy, Kraus, Lickl, Manna és Tartini műveiből – a Hungaroton és más neves kiadók számára. Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus a legnívósabb koncerttermek mellett a legjelentősebb hazai zenei események, köztük a Beethoven Budán Fesztivál visszatérő vendégei.
At the opening concert of the Beethoven in Buda Festival a single oratory will be presented, Beethoven’s composition entitled Christ on the Mount of Olives, by the Orfeo Orchestra and the Purcell Choir conducted by György Vashegyi. The debut of the piece was hosted by the Theater an der Wien on 8 April 1803, in the framework or a rare composer’s gala, where Beethoven’s Symphony No. 1 and No. 2 as well as Piano Concerto No. 3 in C minor were played. The theme of the oratory was selected by Beethoven himself, the script was written by Franz Xaver Huber, who freely paraphrased the text of the Gospel and expanded it with arias and choirs. The piece musicalizes the significant moments of the passion story with dramatic tools: the night Jesus spent in the Garden of Gethsemane, his conversation with an angel and his capture. Beethoven’s music is full of tension and honest strength, while its theatrics well display that in the original musical score even included stage instructions describing the acting gestures of the players.


Második szimfónia – zongorás trió (Beethoven?, 1806) Varga Oszkár — hegedű, Matuska Flóra — cselló, Dani Imre — zongora – Negyedik szimfónia – fuvolanégyes (J. N. Hummel, ca. 1830) Simon Dávid – fuvola, Osztrosits Eszter – hegedű, Zétényi Tamás – cselló, Szőcs Kristóf – zongora Jegyek
Symphony No. 2 – Piano Trio (Beethoven?, 1806) – Symphony No. 4 – Flute Quartet (J. N. Hummel, ca. 1830) Tickets

Beethoven szimfóniái hihetetlenül népszerűek voltak a 19. század elején, mégis csak keveseknek adatott meg, hogy eredeti, zenekari formájukban hallhassa őket. Míg egy zenekari előadásért sokaknak több száz kilométert kellett volna utaznia, az átiratok lehetővé tették, hogy a közönség a helyi szalonokban vagy saját otthonában is élvezhesse Beethoven zenéjét. Ahogy nőtt a kereslet a szimfóniák átirataira, úgy jelentek meg a piacon az izgalmasabbnál izgalmasabb kamarazenei változatok – a négykezesektől, a vonóstriókon át egészen a kizárólag rézfúvósokra hangszerelt megoldásokig. Beethoven vegyes érzésekkel viszonyult az átiratokhoz, leginkább abban hitt, hogy igazán csak maga a komponista lehet képes más együttesre átültetni a darabjait. Szimfóniáiból több átirat is fennmaradt az ő nevével, nem lehetünk azonban biztosak benne, hogy ezek mindegyikét valóban Beethoven adaptálta kamaraformációkra. A szerzői átiratok közül magasan kiemelkedik a 2. szimfónia vonóstrióra írt adaptációja, melyet Beethoven – kiadójának nyomására – nem sokkal az eredeti mű elkészülte után megjelentetett. Szerencsére több olyan komponista is akadt, aki képes volt megugrani Beethoven mércéjét, és olyan átiratokat alkotni, melyeket ő is elégedetten fogadott. Közéjük tartozik Beethoven egyik sztártanítványa, Ferdinand Ries, aki a 3. szimfóniát ültette át zongoranégyesre. Ries megőrizte az Eroica szimfonikus nagyságát, a grandiózus zenekari műből mégis érzékenyen hangszerelt, teljes értékű kamarazenét varázsolt. Mind a kilenc szimfóniát átírta zongora, fuvola, hegedű és cselló alkotta együttesre Johann Nepomuk Hummel, aki egyszerre volt Beethoven barátja és riválisa. Hummel átiratai, melyek 1826 körül, londoni közönség számára készültek, briliáns hangszíneikkel az eredeti művek kontrasztjaiból és dinamizmusából is sokat megmutatnak. A zongora technikai fejlődésével egyre többen készítettek a Beethoven-szimfóniákból zongoraváltozatokat, ezek azonban többnyire már olyan alkotások voltak – gondoljunk például Liszt embert próbáló átirataira – melyek túllépték a szalonok kereteit, és a koncertszínpadokat célozták meg. Később a professzionális zenekarok előtérbe kerülésével egyre több városban váltak rendszeressé a szimfonikus koncertek, így csökkent az igény a szimfóniák otthoni zenélésre is alkalmas átirataira. Végül a hangfelvételek elterjedésével vált szinte kizárólagossá a szimfóniák eredeti, zenekari változatainak uralma. A Beethoven szimfóniáiból készült temérdek különböző átirat és népszerűségük azt bizonyítja, hogy ezek a művek a 19. században nem lezárt múzeumi alkotások, hanem élő, folyamatosan változó organizmusok voltak. A szimfóniák kamarazenei átirataira nem érdemes a zenekari változat helyettesítőiként vagy pótlékaiként tekintenünk, inkább úgy érdemes megközelítenünk őket, mint egy új nézőpontot vagy fordítást, mely olyan új dimenziókat is felfedhet a művekből, melyek másképp rejtve maradnának. A Beethoven Budán Fesztivál Szalonszimfóniák sorozatának koncertjei időutazásra hívnak minket, és egy olyan korba engednek betekintést, melyben Beethoven szimfóniái és a közönség valóban csak egy karnyújtásnyira voltak egymástól. A magyar zenei élet legkiválóbb kamarazenészei négy egymást követő koncerten arra vállalkoznak, hogy a legváltozatosabb felállásokban és hangszerelésben Beethoven mind a kilenc szimfóniáját új oldaláról mutassák be a hallgatóknak.
Beethoven’s symphonies were unbelievably popular in the beginning of the 19th century, still few people had the chance to listen to them in their original orchestra form. While for an orchestra performance most would have had to travel hundreds of kilometers, transcripts allowed the public to enjoy Beethoven’s music in local saloons or at home. As the demand grew for the symphony transcripts, increasingly exciting chamber music versions appeared on the market – in various instrumentations from four-handed through string trios all the way to brass instruments. The concerts of the Saloon symphonies series at the Beethoven in Buda Festival invite us for time travel, they allow an insight into an era when Beethoven’s symphonies and the audience were actually at an arm’s length from each other. The most excellent chamber musicians of Hungarian musical life undertake in four successive concerts to introduce Beethoven’s all 9 symphonies to the audience from a new aspect, in the most diverse sets and instrumentations.


Beethoven „Tavaszi” szonátáját és a díjazott műveket előadják: Balog József (zongora) és Rácz József (hegedű) Jegyek
Beethoven’s “Spring” Sonata and the awarded pieces are presented by: József Balog (piano) and József Rácz (violin) Tickets

Ismét zeneszerzőversenyt hirdetett a Beethoven Budán Fesztivál, melyre ezúttal Beethoven „Tavaszi” szonátájának egy felismerhető motívumára épülő kompozíciókkal pályázhattak a vállalkozó szelleműek. A 6000 euró összdíjazású versenyre olyan korábban nem előadott, önálló zeneműveket vártak, melyek 7–12 perc hosszúságúak és megszólaltathatók a kiírásban meghatározott hegedű-zongora apparátuson. A verseny további feltételei közé tartozott, hogy a benyújtott művekben a hangszerek csak akusztikusan – elektronika használata nélkül – szerepeletnek. A zeneszerzőverseny díjátadó gálakoncertjén igazi premiereknek lehetünk tanúi: Balog József és Rácz József a „Tavaszi” szonáta mellett a verseny legkiemelkedőbb alkotásait, azaz a három díjazott művet is bemutatja. A zsűri tagjai, akik a pályaműveket elbírálták, a magyar zenei élet különböző szegmenseinek legkiválóbb képviselői: Maros Miklós, zeneszerző, a zsűri elnöke; Fekete Gyula, zeneszerző, egyetemi tanár; Kovács Sándor, zenetörténész, zenekritikus; Mácsai János, zenetörténész, zenekritikus; és Tornyai Péter, zeneszerző, kamarazenész. A Beethoven legnépszerűbb hegedű-zongora szonátájaként számontartott „Tavaszi” szonátában rengeteg olyan téma, motívum vagy zeneszerzői eszköz található, amely egy kortárs kompozíciónak is ihlető forrása lehet. A zenetörténet összefüggéseinek rendkívül komplex hálózata tárulhat fel előttünk, ha vizsgálni kezdjük azokat a más művekre való utalásokat, melyeket a komponisták szándékosan építettek be egy-egy darabjukba. Sokáig minden zeneszerző számára természetes volt, hogy komponálás során saját magától éppúgy kölcsönzött anyagokat, mint másoktól. Csak a 19. században, az eredetiség kultuszának előtérbe kerülésével vált egyre fontosabbá, hogy a művészek minél egyénibb, a látványos külső hatásokat minél inkább mellőző kompozíciókat alkossanak. A reminiszcencia-vadászat például kedvelt sportnak számított a 19. század hangversenytermeiben: laikusok és szakmabeliek egyaránt versenybe szálltak, hogy észrevegyenek és „leleplezzenek” a bemutatott művekben egy-egy korábbról ismert dallamot vagy fordulatot. A zeneszerzők ugyanakkor mindig is nagyon kreatívak voltak, ha szerettek volna beépíteni egy darabjukba egy már létező műre való szándékos utalást, azaz allúziót. A hangmagasságbeli vagy ritmikai egyezéseken túl a két mű közötti hasonlóság eszköze egy hangszerelésbeli ötlet, egy harmóniai vagy dinamikai fordulat ugyanúgy lehet, mint egy formai, műfaji vagy akár egy szövegrészlethez kötődő egyezés. A 19. század egyik kedvenc allúzió-témája volt az előző évi Beethoven Budán Zeneszerzőverseny középpontjába állított dalciklus, A távoli kedveshez, mely különböző elemeiben több jelentős komponista, köztük Brahms és Schumann, és nem utolsó sorban a tavalyi győztesek műveiben is tovább él. Sok példa van rá, hogy egy zeneszerző szándékosan, akár programszerűen felfedi darabjaiban a más művekre vagy szerzőkre való utalásokat. Előfordul, hogy ezekről a kapcsolódásokról csak szűkebb szakmai vagy baráti körökben beszél, de az sem ritka, hogy teljességgel elrejti őket a külvilág előtt, vagy akár maga is csak később ébred rá egy-egy kevésbé tudatos hasonlóságra. Az idei Beethoven Budán Zeneszerzőverseny nyertes kompozíció nem titkolhatják, hogy Beethoven „Tavaszi” szonátájának legalább egy motívuma ott rejtőzik bennük valamilyen formában. A díjátadó gálakoncerten már nemcsak a zsűri, de a közönség feladata is, hogy felfedezze ezeket a kapcsolódásokat.
The Beethoven in Buda Festival announced a Composers’ Competition again, where this time imaginative composers could compete with any composition built on a recognizable motif from Beethoven’s „Spring” Sonata. The Composers’ Competition with a 6,000 EUR total prize pot was expecting never before performed individual music compositions that are 7-12 minutes long, and can be played on the piano-violin apparatus specified in the contest announcement. At the Gala Concert and Award Ceremony of the Composers’ Competition, we will witness real debuts: in addition to the „Spring” Sonata, József Balog and József Rácz will perform the most outstanding pieces of the competition, meaning three awarded compositions. The members of the panel of judges evaluating the competition pieces are the most excellent representatives of various segments of Hungarian musical life: Miklós Maros, composer, the chairman of the panel; Gyula Fekete, composer and university professor; Sándor Kovács, music historian and music critic; János Mácsai, music historian and music critic; as well as Péter Tornyai, composer and chamber musician.


Harmadik szimfónia (“Eroica”) – zongoranégyes (F. Ries, 1870) Osztrosits Éva – hegedű, Ludmány Dénes – brácsa, Zétényi Tamás – cselló, Balog József – zongora – Kilencedik szimfónia – két zongora, nyolckezes (Kirchner, ca. 1880) Csabay Domonkos, Németh András, Dani Imre, Kemenes András — zongora Jegyek
Symphony No. 3 (\”Eroica) – Piano Quartet (F. Ries, 1870) – Symphony No. 9 – For 2 pianos 8 hands Tickets

Beethoven szimfóniái hihetetlenül népszerűek voltak a 19. század elején, mégis csak keveseknek adatott meg, hogy eredeti, zenekari formájukban hallhassa őket. Míg egy zenekari előadásért sokaknak több száz kilométert kellett volna utaznia, az átiratok lehetővé tették, hogy a közönség a helyi szalonokban vagy saját otthonában is élvezhesse Beethoven zenéjét. Ahogy nőtt a kereslet a szimfóniák átirataira, úgy jelentek meg a piacon az izgalmasabbnál izgalmasabb kamarazenei változatok – a négykezesektől, a vonóstriókon át egészen a kizárólag rézfúvósokra hangszerelt megoldásokig. Beethoven vegyes érzésekkel viszonyult az átiratokhoz, leginkább abban hitt, hogy igazán csak maga a komponista lehet képes más együttesre átültetni a darabjait. Szimfóniáiból több átirat is fennmaradt az ő nevével, nem lehetünk azonban biztosak benne, hogy ezek mindegyikét valóban Beethoven adaptálta kamaraformációkra. A szerzői átiratok közül magasan kiemelkedik a 2. szimfónia vonóstrióra írt adaptációja, melyet Beethoven – kiadójának nyomására – nem sokkal az eredeti mű elkészülte után megjelentetett. Szerencsére több olyan komponista is akadt, aki képes volt megugrani Beethoven mércéjét, és olyan átiratokat alkotni, melyeket ő is elégedetten fogadott. Közéjük tartozik Beethoven egyik sztártanítványa, Ferdinand Ries, aki a 3. szimfóniát ültette át zongoranégyesre. Ries megőrizte az Eroica szimfonikus nagyságát, a grandiózus zenekari műből mégis érzékenyen hangszerelt, teljes értékű kamarazenét varázsolt. Mind a kilenc szimfóniát átírta zongora, fuvola, hegedű és cselló alkotta együttesre Johann Nepomuk Hummel, aki egyszerre volt Beethoven barátja és riválisa. Hummel átiratai, melyek 1826 körül, londoni közönség számára készültek, briliáns hangszíneikkel az eredeti művek kontrasztjaiból és dinamizmusából is sokat megmutatnak. A zongora technikai fejlődésével egyre többen készítettek a Beethoven-szimfóniákból zongoraváltozatokat, ezek azonban többnyire már olyan alkotások voltak – gondoljunk például Liszt embert próbáló átirataira – melyek túllépték a szalonok kereteit, és a koncertszínpadokat célozták meg. Később a professzionális zenekarok előtérbe kerülésével egyre több városban váltak rendszeressé a szimfonikus koncertek, így csökkent az igény a szimfóniák otthoni zenélésre is alkalmas átirataira. Végül a hangfelvételek elterjedésével vált szinte kizárólagossá a szimfóniák eredeti, zenekari változatainak uralma. A Beethoven szimfóniáiból készült temérdek különböző átirat és népszerűségük azt bizonyítja, hogy ezek a művek a 19. században nem lezárt múzeumi alkotások, hanem élő, folyamatosan változó organizmusok voltak. A szimfóniák kamarazenei átirataira nem érdemes a zenekari változat helyettesítőiként vagy pótlékaiként tekintenünk, inkább úgy érdemes megközelítenünk őket, mint egy új nézőpontot vagy fordítást, mely olyan új dimenziókat is felfedhet a művekből, melyek másképp rejtve maradnának. A Beethoven Budán Fesztivál Szalonszimfóniák sorozatának koncertjei időutazásra hívnak minket, és egy olyan korba engednek betekintést, melyben Beethoven szimfóniái és a közönség valóban csak egy karnyújtásnyira voltak egymástól. A magyar zenei élet legkiválóbb kamarazenészei négy egymást követő koncerten arra vállalkoznak, hogy a legváltozatosabb felállásokban és hangszerelésben Beethoven mind a kilenc szimfóniáját új oldaláról mutassák be a hallgatóknak.
Beethoven’s symphonies were unbelievably popular in the beginning of the 19th century, still few people had the chance to listen to them in their original orchestra form. While for an orchestra performance most would have had to travel hundreds of kilometers, transcripts allowed the public to enjoy Beethoven’s music in local saloons or at home. As the demand grew for the symphony transcripts, increasingly exciting chamber music versions appeared on the market – in various instrumentations from four-handed through string trios all the way to brass instruments. The concerts of the Saloon symphonies series at the Beethoven in Buda Festival invite us for time travel, they allow an insight into an era when Beethoven’s symphonies and the audience were actually at an arm’s length from each other. The most excellent chamber musicians of Hungarian musical life undertake in four successive concerts to introduce Beethoven’s all 9 symphonies to the audience from a new aspect, in the most diverse sets and instrumentations.


Beethoven: 5. (Esz-dúr) zongoraverseny, op. 73 („Császár”) – szünet – Beethoven: Egmont-kísérőzene, Op. 84 Megyesi Schwartz Lúcia (ének) és Blaskó Péter (narrátor) Vezényel: Hollerung Gábor
Jegyek
Piano Concerto No. 5 in E Flat Major, Op. 73 – Intermission – Egmont Overture, Op. 84 Lúcia Megyesi Schwartz (song) and Péter Blaskó (narrator) Conductor: Gábor Hollerung
Tickets

Napóleon francia seregei az 1800-as évek elején kétszer is elfoglalták Bécset, menekülésre késztetve a városból az uralkodócsalád és a felsőbb osztályok több tagját, köztük Rudolf főherceget is. Rudolf főherceg nem ok nélkül írta be magát Beethoven egyik legfontosabb támogatójaként a zenetörténetbe: két arisztokrata barátjával, Lobkowitz herceggel és Kinsky herceggel nagyobb összegeket fizettek Beethovennek azért, hogy ne hagyja el Ausztriát. A főurak hittek abban, hogy Beethoven csak akkor szentelheti magát teljesen művészetének, ha nem nehezednek rá anyagi terhek, és ahogy ők fogalmaztak „ily módon eltávolították útjából azokat az akadályokat, amelyek meggátolhatták volna géniuszának megnyilatkozását”. A napóleoni háborúk idején komponálta Beethoven ötödik és egyben utolsó befejezett zongoraversenyét, melyet 1811-ben Friedrich Schneider szólójával a Gewandhaus Zenekara mutatott be Lipcsében. Egy évvel később, a Beethoven-tanítvány Carl Czerny közreműködésével került sor a darab bécsi premierjére, amelyen egy francia katonatiszt vakmerően a következő szavakat kiabálta be: „C’est l’Empereur!”, azaz „Ez a császár!”. Beethoven Napóleonhoz való ambivalens viszonyát tekintve ironikus, hogy az „Emperor” jelzőt – melyet marketingfogásként véglegesen egy angol kiadó ragasztott rá a darabra – ma is összekapcsoljuk a zongoraversennyel. 1810. június 15-én – az Esz-dúr zongoraverseny előtt nem sokkal – mutatta be a bécsi Hoftheater Beethoven kísérőzenéjével Goethe Egmontját, mely az elnyomás és a szabadság, a fény és a sötétség, a jó és a gonosz harcának és együttélésének örök kérdéseit járja körbe. A Leonóra óta az Egmont volt Beethoven első lehetősége, hogy színpadra komponáljon, a jó ügyért meghalni is képes hős, Egmont története pedig egyszerre volt személyes és időszerű számára. Goethe színjátékának főszereplője, Egmont gróf a 16. századi Hollandiában a spanyol uralommal szembeszálló flamand ellenállás fontos alakja volt, aki mártírhalált halt a függetlenségért. Míg Beethoven Egmont-nyitánya állandó része a szimfonikus zenekarok műsorának, különleges alkalomnak számít, ha egy zenekar a teljes kísérőzenét megszólaltatja. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emblematikus zenéjeként is ismert Egmont-nyitány önálló szimfonikus költeményként is megállja a helyét, a kísérőzene részeként pedig nemcsak a dráma központi konfliktusait, de egyben megoldásukat is előrevetíti. Éppúgy ott van benne a spanyol hatalom elnyomása és a hollandok felkelése, mint Egmont lázadása, majd sorsának beteljesedése. A tíz zenei számból álló műben Egmont szerelme, Klára többször is megszólal – a győzelemről ábrándozik, majd egy szenvedélyes dalt énekel, haláljelenetében azonban már nem halljuk őt, csak a hangszerek szólamát. Beethoven Goethe dramaturgiáját követve, mégis a rá jellemző egyéni szabadsággal építette fel a kísérőzenét, melynek egységét a nyitány kódáját is felidéző győzelmi szimfóniával teremtette meg. A Beethoven Budán Fesztivál péntek esti koncertjén hazánk egyik legdinamikusabb és legsokoldalúbb szimfonikus zenekara, a Budafoki Dohnányi Zenekar hívja történelmi utazásra a közönséget. A Hollerung Gábor vezette együttes partnereként Magyarország egyik legkeresettebb és legsikeresebb zongoraművészét, Balázs Jánost hallhatja a közönség.
Beethoven composed his fifth and last completed Piano Concerto during the Napoleonic wars, at the debut of which in Vienna a French army officer bravely shouted the following words: „C’est l’Empereur!”, meaning „This is the emperor!”. Considering Beethoven’s ambivalent attitude toward Napoleon it’s ironic that even today the attributive “Emperor” is still associated with his Piano Concerto – it was permanently attached to the piece as a marketing trick by an English publisher. On 15 June 1810, not long before the debut of Piano Concerto No. 5 in E Flat Major, the Vienna Hoftheater debuted Goethe’s Egmont with Beethoven’s background music, which circumnavigated the eternal questions of oppression and liberty, light and darkness, the struggle between good and evil as well as their coexistence. Although the Egmont-Overture, which is known as the emblematic music of the 1956 Hungarian Revolution and War of Independence, is a permanent part of the repertoire of symphonic orchestras, it’s considered to be a special occasion when the orchestra presents the entire background music.


Sztárvendég: Szakcsi Lakatos Béla Közreműködik: a Rajkó Zenekar Jegyek
Guest Star: Béla Szakcsi Lakatos Featuring: Rajkó Band Tickets

Nem kétség, hogy Beethoven elképesztően nagy hatással volt az utána jövő generációk klasszikus zeneszerzőire. De mi köze van a könnyűzenéhez? Gyakran mondják, hogy Beethoven visszafordíthatatlanul megváltoztatta azt, ahogyan a zenéről gondolkozunk. Darabjai és személyisége a képzeletünkben elválaszthatatlanokká váltak, akárcsak a nagy popikonok esetében. Kultikus alakja egy olyan művészideált képvisel, aki képes áttörni a saját fizikai és mentális korlátait, és a legnagyobb küzdelmek árán is mindig a kiválóságra törekszik. Beethoven műveire gyakran tekintünk úgy, mint belső harcainak, nyughatatlanságának megnyilvánulására. Az az erő és az önkifejezésnek az a mélysége, amellyel élni tudott, kortól, műfajtól és stílustól függetlenül rengeteg zenészt inspirált. A Beethoven által is képviselt zseni egyszerre isteni és démoni kultusza a popsztárok iránti rajongásunkban is tovább él. Egyszerűen szükségünk van rá, hogy a művészek életét és személyiségét alkotásaikkal összhangban lássuk, és érzelmileg is kapcsolódhassunk azokhoz a szerzőkhöz, előadókhoz – legyen szó akár Beethovenről, akár a kedvenc rocksztárunkról vagy popénekesünkről –, akiknek a zenéje igazán hatással van ránk. Elgondolkodtató, hogy az a Beethoven-kép, amelyet két évszázad során felépítettünk, valójában mennyire van összhangban a zenéjével és annak belső lényegével. Ugyanakkor legalább ilyen izgalmas elgondolkozni azon is, hogyan teremtettük meg a történelem során és hogyan teremtjük meg ma is a zenei ikonjainkat, azokat a sztárokat, akikért őszintén lelkesedhetünk. Beethoven azonban nemcsak a sztárok kultuszában él tovább, ha könnyűzenéről van szó, de műveinek különböző részletei néhány nagy slágerben is ott rejlenek. John Lennont például a „Holdfény” szonáta inspirálta a Beatles Because című dalának megírására. Mikor hallotta Yoko Onót ezt a darabot gyakorolni, megkérte őt, hogy játssza el a művet visszafelé. Így talált rá arra a jól felismerhető akkordmenetre, amelyre az Abbey Road albumon található dalát felépíthette. Ugyancsak közvetlenül kapcsolódik Beethoven zenéjéhez a Deep Purple Exposition/We Can Work it Out című dala, melyben megtalálható a 7. szimfónia 2. tételének elektronikus feldolgozása. A Deep Purple egyik tagja, Jon Lord klasszikusan képzett orgonista volt, zeneszerzőként saját szimfonikus művei mellett ő emelt be több klasszikus elemet is az együttes repertoárjába. Leonard Bernstein klasszikusa, a West Side Story sem kerülhette el Beethovent: a rengeteg feldolgozást megért Somewhere című sláger témáját az 5. zongoraverseny második tétele inspirálta. Billy Joel pedig az An Innocent Man című albumán társszerzőként is feltüntette Beethovent, This Night című dalához kapcsolódva, melyhez a „Patetikus” szonátából merített ihletet. A Beethoven Budán Fesztivál improvizációs estjén ezúttal a magyar könnyűzenei élet két halhatatlan ikonja, Benkő László és Balázs Fecó mutatják meg, hogyan kapcsolódhat az ő zenei világuk Beethoven műveihez.
There is no doubt that Beethoven had an amazingly grand influence on the generations of classical music composers that came after him. But, how is this connected to popular music? It is often said that Beethoven irreversibly changed how we think about music. His music and his personality became inseparable in our minds, just as in the case of great pop icons. His cultic figure represents such an artist ideal who is able to break his own physical and mental limitations, and always aspires for excellence despite great struggles. The power and depth of self-expression that he was able to display inspired a multitude of musicians irrespective of era, genre and style. At the improvisation evening of the Beethoven in Buda Festival, this time two immortal icons of Hungarian pop music, László Benkő and Fecó Balázs, show how their world of music can be connected to the works of Beethoven.

Ludwig, a fenegyerek – avagy humorral Beethovenről Eckhardt Gábor interaktív előadása kicsiknek és nagyoknak INGYENES Regisztráció: jokaiannaszalon@budavar.hu
Ludwig, the daredevil – Introducing Beethoven in a humorous way Interactive musical performance for the young and those who feel young FREE ENTRANCE Registration: jokaiannaszalon@budavar.hu

Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművész oldott hangulatú, mókás műsora – korosztálytól függetlenül. A mai felfokozott vizualitást kapcsolja össze az igényes akusztikus élményekkel és a hozzájuk kapcsolódó ismeretekkel. A műsor célja természetessé tenni a zenehallgatást, felébreszteni a tudatos hallgatás igényét. A közönség aktív bevonásával pedig családiassá válik a kb. 60 perces előadás, amelyet a vetített képek és a művész, valamint fiatal művészjelöltek zongorajátéka tesz teljessé.
Liszt Prize-winner pianist Gábor Eckhardt presents a lighthearted and playful performance for all age groups. He connects today’s intense visual environment with a high standard acoustic experience and explains the related information. The goal of the performance is to make listening to music natural as well as to awaken the desire for the conscious enjoyment of music. At the same time, the active involvement of the audience lends a cozy atmosphere to the 60 minute performance. The presentation is made complete with projected images and piano performances by the artist as well as by young future musicians.


Persányi Zsófia (zongora) és Gaál Eszter (hegedű) kamarakoncertje
Asz-dúr szonáta op. 26 F-dúr (Tavaszi) szonáta op. 24 INGYENES
Beethoven: Piano Sonata in A flat major, Op. 26 Beethoven: Violin Sonata in F major, Op. 24 (Spring Sonata) FREE ENTRANCE

„Sonata quasi una fantasia”. Bár Beethoven a jelzőt az op. 27-es sorozat két zongoraszonátájára vonatkoztatta, a szabadság és a fantázia ugyanúgy lételeme a velük egy időben megjelent op. 26-os Asz-dúr szonátának. Az 1800 és 1801 komponált darab egyik tétele sem követi a hagyományos szonátaformát, maga a mű inkább négy különböző hangulatú karakterdarab sorozataként alkot egységet. Az Asz-dúr rendkívül karakteres hangnem volt Beethoven számára, s ez rögtön érezhető a szonáta első tételében is, amely Carl Czernyt idézve „nemes, szinte vallásos karakterével” hívja fel magára a figyelmet. A humoros scherzo részt lírai trió szakasszal szembeállító második tétel a darabbal közel egyidőben keletkezett 1. szimfónia Menüettjére emlékeztet. A harmadik tétel Beethoventől is szokatlan módon egy gyászinduló: „Marcia funebra sulla morte d’un eroe”, azaz „gyászinduló egy hős halálára”. Chopin számára különösen fontos volt ez a tétel, mely inspirációt jelenthetett b-moll szonátája gyászindulójához is. Bár koncertjein Chopin ritkán játszotta Beethoven műveit, az Asz-dúr szonátát gyakran műsorra tűzte. Chopin érzelmes, olykor szentimentális gyászindulójával szemben Beethovené valamivel távolságtartóbb, mégis lenyűgözően erőteljes zene – sokan a nem sokkal később született Eroica-szimfónia lassú tételével is több hasonlóságot felfedeznek benne. A sötétebb hangulatú tételt követően a szonátát élénk, élettel teli Allegro zárja; a zene hirtelen, minden különösebb előkészítés nélkül ér véget. Bár az F-dúr hegedű-zongora szonáta „Tavaszi” jelzője nem Beethoventől származik, mégis kiválóan illik a darab derűjéhez, melegségéhez. Líraiságának és szuggesztivitásának köszönhetően a zenészek és talán a közönség körében is ez Beethoven legnépszerűbb hegedűre és zongorára írott kompozíciója. 1801-ben, a szonáta komponálásának idején a szerző még szorosan kötődött a klasszikus stílushoz, erről árulkodnak az elegáns, könnyed témák, az áttetszős struktúrák és a kíséret megszokott motívumai, melyek átszövik a művet. Ezzel egyidőben azonban a klasszikus keretek közül való kitörési vágy is ugyanúgy jelen van a szonátában, mely a választott stílusán belül épp olyan erővel és szabadsággal szólal meg, mint Beethoven nagyobb lélegzetvételű, drámaibb művei. A „Tavaszi” szonáta Beethoven egyik legmegragadóbb dallamával kezdődik, majd második tételének finomságával Schubert kifejező hangját előlegzi meg. Akár egy kottaoldalon is elfér, és ezzel méltán versenybe szállhat a „Beethoven legrövidebb szonátatétele” címért a darab Scherzója, mely egyetlen egyszerű, de frappáns ritmikai ötletből építkezik. A finálé dallamos rondótémájával különböző hangulatú epizódok váltakoznak, majd rövid kódával zárul a mű, mely a darab örömteli hangját erősíti. A „Tavaszi” szonáta dedikáltja, Moritz von Fries gróf Beethoven mellett Haydn és Schubert támogatójaként is fontos szereplője volt a zeneéletnek. Beethoven 1801-ben C-dúr vonósötösét, 4. hegedűszonátáját, majd néhány évvel később 7. szimfóniáját is neki dedikálta.
„Sonata quasi una fantasia”. Even though Beethoven associated the attributive with the two Piano Sonatas of the Op. 27 series, liberty and fantasy are equally the medium of Piano Sonata in A flat major, Op. 26 that debuted at the same time with them. The piece was particularly important to Chopin, who rarely played Beethoven’s works at his concerts but regularly performed this sonata. The name “Spring” associated with Violin Sonata in F major, Op. 24 didn’t originate from Beethoven, it still excellently fits the joyfulness and warmth of the piece. Thanks to its lyrical and suggestive characteristics, this is Beethoven’s most popular composition for violin and piano among musicians and perhaps audiences. The “Spring” Sonata begins with one of Beethoven’s most captivating melodies, then with its finesse the second movement predicts Schubert’s expressivity. It can fit on a single page musical score, and with this the Scherzo of the piece can deservedly compete for the title of „Beethoven’s shortest sonata movement”, which builds on a single but catchy rhythm.


Műsorvezető: Becze Szilvia Jegyek
Presenter: Szilvia Becze Tickets

Klasszikus zene és improvizáció. A két fogalom sokáig nem állt olyan távol egymástól, mint ahogy azt ma joggal érezhetjük. Napjainkban az improvizációt sokkal inkább a jazzhez társítjuk, és csak ritkán van alkalmunk klasszikus zenészeket hallani improvizálni. Ez azonban nem volt mindig így. A zeneszerzői és előadói szerep több évszázadon át szinte elválaszthatatlanul összekapcsolódott; a nagy komponisták épp olyan természetességgel rögtönöztek magukban vagy közönség előtt, mint azok a művészek, akikre ma elsősorban előadóként tekintünk. Beethoven zongoraestjeinek is fénypontjai voltak saját témáira vagy a közönség által kiválasztott témákra való rögtönzései. Színes, érzelemgazdag és rendkívül virtuóz improvizációival extatikus állapotba juttatta hallgatóit, és gyakran csalt könnyet a szemükbe. A 19. század fordulóján a bécsi arisztokrácia kedvelt szórakozási formái voltak az improvizációs párbajok, melyeken a szemben álló felek – az egyre fokozódó hangulatban – addig improvizáltak, míg be nem jelentették a győztest. A párbajnak pedig nemcsak a zenészek számára volt komoly tétje, hiszen a grófok, bárók és más nemesek gyakran fogadtak is az általuk támogatott zongoristára. Beethoven leghírhedtebb párbaja az őt vakmerőn kihívó Daniel Steibelthez kapcsolódik. A berlini születésű Steibelt Európa egyik legismertebb zongoravirtuóza volt, aki 1800-ban azért érkezett Bécsbe, hogy tovább növelje hírnevét. Többen biztatták, hogy szálljon versenybe Beethovennel, Steibelt pedig nem riadt vissza a kihívástól. A párbaj estéjén ő ült először zongorához, viharos futamokat improvizált a Beethoventől kapott témára. Majd Beethovenre került a sor, aki hamar eldöntötte a versenyt, kifigurázta a Steibel-féle vihart, témáiból és játékából is – lenyűgözően virtuóz – viccet csinált. Steibel sértődötten és megalázottan hagyta el a verseny színhelyét, és megfogadta, hogy nem tér vissza Bécsbe addig, míg Beethoven él. Ha hasonlóan vérmes párbajra nem is kerül sor, a Beethoven Budán Fesztivál improvizációs estjén Király Csaba és Szilasi Alex bemutatják, hogy az improvizációnak ma is helye van két klasszikus zongoraművész koncertjén. Együtt és külön-külön is játszva, érzékletesen vezetik be a hallgatókat az improvizáció világába, felelevenítve a 19. századi előadói hagyományokat. A közönség számára – Becze Szilvia közreműködésével – hidakat építenek a megértéshez, és biztosítják, hogy a hallgatók felismerjék, meddig tart egy-egy eredeti téma, és hogyan, milyen eszközökkel improvizál az előadó. Király Csaba és Szilasi Alex közös játékukban a legnépszerűbb Beethoven-művek témáit gondolják tovább. Személyükben olyan különleges és összetett látásmódú művészekről van szó, akik hangszerükkel nemcsak a leírt műveket szólaltatják meg kiválóan, de rögtönzésükkel teret adnak a pillanatnyi gondolatok kifejezésének is.  
Classical music and improvisation. For a long time the two concepts were not as far from each other as we may rightly feel today. As in the case of many of his contemporaries, the main attractions of Beethoven’s piano galas were his improvisations based on his own themes or themes selected by his audience. With his colorful, emotionally intense and extraordinarily virtuosic improvisations he could bring his listeners to a state of ecstasy, and often filled their eyes with tears. At the improvisation evening of the Beethoven in Buda Festival, Csaba Király and Alex Szilasi show that improvisation still has a rightful place at the concert of two classical piano artists today. Playing together as well as separately, they sensually introduce the audience into the world of improvisation, recalling the performance traditions of the 19th century. With the participation of Szilvia Becze, they build bridges to understanding, and ensure that their listeners recognize how long each original theme continues, as well as how and by what tools the performers improvise.

Jegyek / Tickets Beethoven: cisz-moll szonáta, op. 27/2 („Holdfény”) I. Adagio sostenuto II. Allegretto III. Presto agitato Beethoven: C-dúr szonáta, op. 53 („Waldstein”) I. Allegro con brio II. Introduzione: Adagio molto III. Rondo. Allegretto moderato — Prestissimo Beethoven: e-moll szonáta, op. 90 I. Mit Lebhaftigkeit und durchaus mit Empfindung und Ausdruck II. Nicht zu geschwind und sehr singbar vorgetragen


Beethoven három különböző arca elevenedik meg az olasz Stefania Neonato koncertjén, aki fortepiano játékosként komoly nemzetközi fesztiválok állandó vendége. Neonato a New York-i Cornell Egyetemen Malcolm Bilson irányításával doktori fokozatot is szerzett a historikus előadói gyakorlat területén. „Virágszál két szakadék között” – így jellemezte Liszt a második tételét annak a Beethoven-szonátának, mely a keletkezése óta eltelt több mint két évszázad alatt a szerző legnépszerűbb zongoraműve lett. A „Holdfény” szonáta ikonikus mellékneve azonban nem Beethoventől, hanem egy költőtől, Ludwig Rellstabtól származik, aki a holdfényes Vierwaldstätti-tóhoz hasonlította a darab első tételét. A fantáziaszerű szakaszokban rendkívül gazdag szonátát követően egészen másképp jelenik meg a fény és a ragyogás a C-dúr „Waldstein” szonátában, melyet a zeneszerző egy fontos barátjának és támogatójának, Ferdinand von Waldstein grófnak dedikált. Az „Aurora” néven is ismert darab a képzeletünkben sok szálon kapcsolódhat a hajnal képéhez és hangulatához. „Élénken, végig érzéssel és kifejezéssel” és „Nem túl gyorsan, nagyon éneklően játszva” – így szólnak a koncertet záró e-moll szonáta tételeinek feliratai, melyeket Beethoven a korábbi olasz gyakorlattal szakítva már németül jelölt a kottában.


Beethoven: Passage – a Győri Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója Beethoven VII. szimfóniájára – szünet – Romance – Kodály Zoltán műveire Koreográfus: Velekei László Jegyek
Beethoven: Passage – Joint production of the Ballet Company of Győr and the National Dance Theatre to Beethoven’s Symphony No. 7 – Intermission – Romance – To the compositions of Zoltán Kodály Choreographer: László Velekei Tickets

„Különös napra virradunk, megkezdődik az az időszak, amikor a hétköznapoktól eltérően mindenki a »nem én vagyok« eszmét elsajátítva szélsőségesen viselkedhet az ünnep intézményesített zűrzavarában. Csak egy lány nem akar részt venni ebben… Azonban míg az ünnep tart, senkinek nem lehet más élete, csak az ünnep törvényei szerint lehet élni… Ha akarja, ha nem.” Az idézett sorok a Győri Balett új egyfelvonásos darabjába vezetnek be minket, mely az átkelést, átmenetet, folyamatot jelölő Passage címet kapta. A táncszakma új otthona, a Nemzeti Táncszínház átadására készült produkció Beethoven 7. szimfóniáját dolgozza fel, az ünnep egyénre és közösségre való hatását járva körül. A Passage főszereplője egy lány, aki élete különböző fázisait, átmeneteit éli meg egy különleges esemény alkalmával. „A tánc apoteózisa” – nem más, mint Wagner jellemezte így Beethoven 7. szimfóniáját, utalva az egész művet meghatározó életteli ritmusokra. Nem véletlenül emlegetik azóta is Beethoven táncszimfóniájaként a Hetediket, melyet a szerző a premiert követően állítólag az addigi egyik legjobb művének nevezett. A darabot 1813. december 8-án, Bécsben mutatták be egy jótékonysági koncerten, melyet a hanaui csatában megsebesült katonák számára rendeztek. A 7. szimfóniát tételeinek határozott, egyedi ritmikája és összetéveszthetetlen táncos szakaszai különösen alkalmassá teszik a balett-feldolgozásra. Beethovenre ritkán gondolunk balett-zeneszerzőként, erőteljes, méltóságteljes és érzelmekben gazdag zenéje azonban sok koreográfust megihletett. Bár életében mindössze egyetlen balettet komponált – a Prométheusz teremtményei című darabban a kor egyik legújítóbb koreográfusával, Salvatore Viganòval dolgozott együtt –, ma világszerte a legjelentősebb társulatok táncolnak a zenéjére. A Hamburg Ballett, az English National Ballet vagy a New York City Ballet éppúgy nagysikerű Beethoven-műsorok előadói, mint a Béjart Ballet Lausanne és a Tokyo Ballet, akik a kortárs balett kiemelkedő újítójaként ismert Maurice Béjart legendás 9. szimfónia koreográfiáját vitték színpadra. Ebbe a sorba csatlakoznak a Győri Balett művészei, akik a 7. szimfónia zene- és tánc-univerzumába vezetnek be minket Velekei László koreográfiáján keresztül. Az est második felében Romance címmel a Győri Balett Kodály Zoltán műveire készült darabját láthatjuk. A koreográfus Velekei László 2013-ban, a társulat Kodály című produkcióját megalkotva dolgozott először a szerző műveire, most ezt a munkáját újragondolva viszi színpadra új koreográfiáját, mely Kodály munkásságának sokszínűségével teremt párbeszédet. A Győri Balett oldalán a következő sorok engednek betekintést az előadásba: „Éles fehér fény hasít bele a térbe, megvilágít egy férfit. Csend van. Csapásolás hangjai szűrődnek be. Ritmusa gyorsul, egyre hevesebb. Ismét csend. A férfi összeesik. A háttérben emberek tűnnek fel, az asszonyok fekete fejkendőt kötnek, egy nő kiválik a tömegből…” A magyar táncélet egyik legmeghatározóbb együtteseként ismert Győri Balett repertoárja felöleli a táncművészet szinte valamennyi ágát a klasszikus balettől a kortárs táncig, a táncszínháztól a gyermekprodukciókig. Megalapítása óta kevés szeglete van a világnak, ahol ne lépett volna fel: a New York-i Joyce Theatre, a londoni Queen Elizabeth Hall, a milanói Scala, valamint Bécs, Athén, Párizs, Amerika, Japán, Kína, India, Oroszország, Dánia és Izrael közönsége is tapsolt már neki. Több magyar nagyvárosban és hazai kulturális fesztiválon, köztük a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Zsidó Nyári Fesztivál, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Miskolci Operafesztivál, a Keszthelyi Táncpanoráma és a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó programjain is sikerrel szerepelt. 2015-től művészeti vezetőként a Harangozó-díjas Velekei László irányítja az együttest.
We rarely think of Beethoven as a ballet-music composer, however his powerful, graceful and emotion rich music has inspired many choreographers. Although he composed only one ballet in his life, today the most significant companies dance to his music worldwide. During the Beethoven in Buda Festival, the artists of the Ballet Company of Győr join them, who introduce us to the music and dance universe of Symphony No. 7 through choreographer László Velekei. „The apotheosis of dance” – none other than Wagner characterized Beethoven’s Symphony No. 7 in this way, referring to the lively rhythms that define the entire symphony. It’s not a coincidence that Symphony No. 7 has been called Beethoven dance symphony ever since, which the composer supposedly called one of his best works after its debut. In the second part of the evening we can enjoy the piece of the Ballet Company of Győr, entitled Romance, performed to the compositions of Zoltán Kodály, which creates a musical dialogue with the diversity of Kodály’s life work.


Beethoven: G-dúr zongoraszonáta, op. 14/2 Schubert: Két befejezetlen szonátatétel (Malcolm Bilson rekonstrukciója) – C-dúr, D. 279/iv – fisz-moll, D. 571/i Beethoven: d-moll zongoraszonáta, op. 31/2 Jegyek

„Az előadások szokatlanul világosan és tisztán mutatták be, milyen forradalmian hangozhattak ezek a művek a maguk idejében.” A New York Times méltatta ezekkel a szavakkal Malcolm Bilson és tanítványainak egy korábbi koncertsorozatát, melyen Beethoven mind a harminckét szonátáját megszólaltatták korabeli hangszereken. Malcolm Bilson több évtizede meghatározó alakja a historikus hangszeres mozgalmaknak: az 1970-es évek óta úttörő előadója késő 18. századi és kora 19. századi hangszereken Haydn, Mozart, Beethoven és Schubert műveinek. Sokat tett azért, hogy a fortepiano méltó helyére kerüljön a koncertszínpadokon, és minél több hangfelvételen szerepeljen.

Malcolm Bilson 2016-ban a Beethoven Budán Fesztivál nyitó hangversenyén avatta fel a Budavári Önkormányzat tulajdonába került Graf fortepianót, melyet Paul McNulty készített. A hangszer „névadója”, Conrad Graf Bécs legjelentősebb hangszerkészítő mesterének számított a 19. század első évtizedeiben, az ő műhelyéből származott többek között Beethoven utolsó hangszere is. A Graf fortepianók bár sok szempontból megelőlegzik a későbbi kalapácszongorákat, mégis sokat őriznek a korábbi billentyűs hangszerek természetes, hol nyersebb, hol éneklőbb hangzásából.

Az idei Fesztiválon Malcolm Bilson Beethoven két ikonikus kései szonátája mellett Schubert D. 566-os e-moll zongoraszonátáját szólaltatja meg, melynek két tétele Bilson Schubert összes szonátáit tartalmazó lemezsorozatában is helyet kapott. A Hungarotonnál megjelent szólólemez-sorozatról a kritika egyszerűen csak annyit írt: „Megfellebbezhetetlen. A hallgató azzal a tökéletességgel találhatja szemközt magát, amely csak az igazi nagy művészek sajátja.” Az e-moll szonáta egyébként Schubert egyik legkörülményesebben kiadott darabja, melynek négy tétele egymástól több évtizednyi távolságban, négy különböző időpontban jelent csak meg nyomtatásban. Míg a darab első két tétele biztosan egységet alkot, nincs rá bizonyíték, hogy a gyakran hozzájuk társított Scherzót és Rondót is egyértelműen a szonáta részeként komponálta volna Schubert. Épp ezek az ellentmondások tehetnek róla, hogy ma is kuriózumnak számít, ha egy előadó műsorára tűzi a „befejezetlen” néven is emlegetett művet.

Beethoven a koncert nyitányaként hallható, op. 109-es E-dúr szonátája erőteljes érzelmi állapotok közti utazásként fogja össze a három tételt. Az első rendkívül improvizatív, álomszerű fantázia, melyet félelmetesen fókuszált, hirtelen kitörésekkel és kísérteties pillanatokkal gazdagított Prestissimo második tétel követ. Szinte vallásos extázisával a lírai és érzelmes záró tétel hoz feloldozást, mely a látszólag ellentétes érzelmeket is képes egymással összeegyeztetni, megbékíteni. A tétel utolsó variációjában a korálszerű harmonizációból a téma előbb örvénylő tengerré alakul, majd elcsendesülve visszatér, hogy eredeti egyszerűségében vehessünk búcsút tőle. A hangversenyt záró Asz-dúr szonáta az E-dúrnál valamivel érdesebb, nyersebb formában mutatja meg az érzelmeket: a részvét és a kétségbeesés hangja ugyanúgy ott rejlik benne, mint a megnyugvásé vagy a győzelemé. „Con amabilità”, azaz „szeretetre méltóan” – így szól Beethoven előadói utasítása az első tétel elején, mely békésen, természetesen éneklő témákkal indítja a művet. A szélsőséges dinamikákkal, gyakran hirtelen effektekkel is játszó Scherzóban két népszerű dal témája is megbújik. A harmadik tétel recitativókra emlékeztető gesztussal kezdődik, melyet lassabb arioso és gyorsabb fúgaszakaszok váltakozása követ. Szenvedés, várakozás és küzdés vezet el az életbe való visszatérésig, a szonáta győzelmi záróhangjáig.


Darabok zenélőórára Woo 33 2 prelúdium Op. 39 (1803) Gránátos induló Hess 107 f-moll prelúdium WoO 55 D-dúr fúga WoO 31 Allegretto a 7. szimfóniából Op. 72 Athén romjai C. G. Lickl: Reminiscenciák Beethoven Fidelio c. operájának dallamaira Jegyek
Beethoven: Pieces for Musical Clock, Woo 33 2 Preludes, Op. 39 Grenadiersmarsch in F Major, Hess 107 Prelude in F minor, Woo 55 Fugue in D major Woo 31 Allegretto from Symphony No. 7, Op. 72 Ruins of Athens C. G. Lickl: Reminiscing to the melodies of Beethoven’s opera entitled Fidelio Tickets

„Deutschmann Jakab phys-harmonicája Bécsben már oly tökélyre és hírre kapott, hogy ki ezen kellemes hangszert magának megszerezni óhajtja, egyedül D. úrnál (Bécsben, Laimgrube 32. szám alatt a wiedeni színház mellett) csináltatja azt. Deutschmann úr már nagy tökéletességre vivé ezen hangszert; készíti azt kisebb nagyobb formákban, s többnyire 6 octávával. Ő egyébiránt jeles orgona-csináló is. Ő készíté a legközelebbi években Pesten a helvétiai vall. egyház és Budán a vérkápolna orgonáját, most pedig, mint értettük, ismét Pestre a Theréziai városi templom számára készít egyet. Az említett phys-harmonica nagyon kedvezőleg használtatik fortepiano mellé. Nem régiben jelentek meg Bécsben Diabelli szépműárosnál több hangművek az említett két műszerre írva Lickl úr által ily cím alatt »Caecilia«, melyekre az illető műkedvelőket figyelmeztetni sietünk.” 1834-ből, a Honművész című folyóiratból származik az idézett hirdetés, mely Jacob Deutschmann physharmonikájáról szól, egy olyan hangszerről, melyet Szabó Balázs közvetítésével most a Beethoven Budán Fesztivál közönsége is közelről megismerhet. A ma már kuriózumnak számító hangszert 1818-ban Anton Häckel találta fel Bécsben, majd a már többször is említett Deutschmann tökéletesítette. A Szabó Balázs koncertjén hallható Deutschmann-physharmonika az orgonaművész és -szakértő saját tulajdona, melyet ő maga restaurált, és amely a restaurálást követően épp egy évvel ezelőtt szólalt meg először nyilvánosan a Beethoven Budán Fesztivál egyik házikoncertjén. Bár Beethoven valószínűleg soha nem játszott physharmonikán, több darabját még életében átírták erre a hangszerre. A physharmonika elsősorban a házi muzsikálások kedvelt hangszere volt, mely önállóan vagy más billentyűs hangszerrel kiegészülve lehetővé tette, hogy a lelkes zenerajongók otthonukban szimfonikus vagy kamaraműveket is megszólaltassanak. A kor zenei gyakorlatának megfelelően a physharmonikához ezekben az átiratokban gyakran egy-egy vonóshangszer vagy hárfa is csatlakozott. Szabó Balázs műsora egy 19. századi szalonban is tökéletesen megállta volna a helyét, hiszen hűen tükrözi azt a szabadságot és sokszínűséget, amely a Beethoven-korabeli házikoncerteket is jellemezte. Sajátos lenyomatai a kornak Beethoven zenélő órára írt darabjai, melyeket egy olyan különleges zenei szerkezet ihletett, amelyre Haydn és Mozart is komponált műveket. Bécs egyik nagy attrakciójának számított a korban a kalandos életű Deym gróf panoptikuma, melyben a kiállított egzotikus, fantasztikus vagy épp hősi viaszfigurák mellett különféle zenélő szerkezetek biztosították a hangulatot – ezek a szerkezetek játszhatták többek között az említett szerzők darabjait is. A zenélő órák a 18. században hatalmas fejlődésen mentek keresztül, a 19. század első évtizedeiben már az indulók és tánczenék mellett teljes áriákat, nyitányokat és versenyműrészleteket is képesek voltak lejátszani. A zenélő órára írt darabokat követően Szabó Balázs több olyan Beethoven-művet is bemutat, amelyek eredetileg orgonára íródtak, de physharmonikán játszva is kiválóan működnek. Az op. 39-es két prelűd különlegessége, hogy minden hangnemet bejárnak: az első nyugodtabban, megfontoltabban halad, míg a másik lendületesebben, céltudatosabban lép mindig egy-egy hangnemmel előre. A rendkívül fiatalon komponált D-dúr fúgával Beethoven állítólag a bonni orgonista állásra jelentkezett. Több fiatalkori Beethoven-darab mellett Szabó Balázs a szerző két nagyszabásúbb művét is megszólaltatja az este folyamán. A 7. szimfónia Allegrettója a házi muzsikálások kedvelt darabja lehetett, az Athén romjaiból készült pot-pourri átirat pedig azt mutatja be, milyen leleményesen lehet az otthoni intim miliőre szabva, a legélvezetesebb zenei részleteket kiemelve és összefűzve átalakítani a hosszabb szimfonikus alkotásokat. Zárásként a physharmonika nyitó idézetben is említett mestere, Carl Georg Lickl Fidelio-reminiszcenciái koronázzák meg a koncertet. Lickl gyakran unszolta Deutschmannt, hogy tökéletesítse hangszerét, és ezt azzal hálálta meg, hogy operaparafrázisok és szimfonikus átiratok – köztük számos Beethoven-átirat – szerzőjeként hihetetlenül gazdag repertoárt ültetett át physharmonikára.
In the interpretation of Balázs Szabó, the audience of the Beethoven in Buda Festival can get acquainted with a unique historic musical instrument. The physharmonica that is considered a curiosity today, was invented in 1818 by Anton Häckel in Vienna, then it was perfected by Jacob Deutschmann. The Deutschmann-physharmonica played at the concert of Balázs Szabó is the organist-expert’s own instrument, which he restored himself, and which after the restoration was first played in public exactly a year ago at one of the home-concerts of the Beethoven in Buda Festival. Although Beethoven probably never played a physharmonica, several of his pieces were rewritten to this instrument in his lifetime. The physharmonica was primarily a favored instrument of home music, which made it possible for enthusiastic music lovers to play symphonic or chamber pieces at home, independently or together with other keyboard instruments. Balázs Szabó’s performance would have been perfectly fit for a 19th century saloon, since it authentically reflects the freedom and diversity that characterized Beethoven-era home-concerts.


E-dúr szonáta Op. 109 Asz-dúr szonáta Op. 110 C-moll szonáta Op. 111 Jegyek
Piano Sonata in E major, Op. 109 Piano Sonata in A-flat major, Op. 110 Piano Sonata in C Minor, Op. 111 Tickets

Mitől olyan izgalmasak és egyszerre megfoghatatlanok a nagy szerzők kései művei? Gyakran érezhetjük úgy, mintha valami misztikus erő venné körül ezeket az alkotásokat. Olyan erő, amely egyszerre érinti a kort, amelyben a művek születtek, a saját korunkat, amelyben élünk, és mindezeken átívelve azokat a megfogalmazható és meg nem fogalmazható egzisztenciális kérdéseket, amelyekkel előbb-utóbb mindannyian szembesülünk. Beethoven kései zongoraszonátái különösen mély és érzelemgazdag módon kapcsolódnak ezekhez a kérdésekhez, és nagyban meghatározzák mindazt, amit a zeneszerző kései stílusáról és életművének hatásáról ma gondolunk. A Beethoven Budán Fesztivál koncertjén ezekkel a nem mindennapi művekkel a különlegesen ihletett, nagy tudású és mély érzésű zongoraművész, Fülei Balázs előadásában találkozhat a közönség. Vázlatkönyvei tanúsága szerint Beethoven 1820 és 1822 között párhuzamosan dolgozott utolsó három zongoraszonátáján, melyek így igazi triptichont alkotnak. Ezekben a műveiben Beethoven teljesen maga mögött hagyja a zeneszerzés külsőségeit, és legbelsőbb lényegükre bontva, hihetetlenül koncentráltan dolgozik a zenei témákkal, gondolatokkal. Megkérdőjelezi és újraírja a zongoraszonáta műfaji és formai hagyományait, és olyan harmóniai újításokat mutat be, amelyek a megszokott kereteken jóval túlmutatnak. Beethoven kései szonátái egyszerre jelentenek komoly intellektuális és technikai kihívást az előadóknak, miközben a hallgatókat is arra ösztönzik, hogy mélyedjenek el a művekben, és váljanak aktív befogadókká. Ahogy az amerikai zongorista és zenetudós Charles Rosen megfogalmazta: „Ahhoz, hogy megértsék és örömüket leljék ezekben a darabokban, a hallgatóknak olyan aktívan kell részt venniük a befogadásban, amit egyetlen zongoraszonáta sem követelt meg tőlük korábban.” Az E-dúr szonáta erőteljes érzelmi állapotok közti utazásként fogja össze a három tételt. Az első rendkívül improvizatív, álomszerű fantázia, melyet félelmetesen fókuszált, hirtelen kitörésekkel és kísérteties pillanatokkal gazdagított Prestissimo második tétel követ. Szinte vallásos extázisával a lírai és érzelmes záró tétel hoz feloldozást, mely a látszólag ellentétes érzelmeket is képes egymással összeegyeztetni, megbékíteni. A tétel utolsó variációjában a korálszerű harmonizációból a téma előbb örvénylő tengerré alakul, majd elcsendesülve visszatér, hogy eredeti egyszerűségében vehessünk búcsút tőle. Az Asz-dúr szonáta az E-dúrnál valamivel érdesebb, nyersebb formában mutatja meg az érzelmeket: a részvét és a kétségbeesés hangja ugyanúgy ott rejlik benne, mint a megnyugvásé vagy a győzelemé. „Con amabilità”, azaz „szeretetre méltóan” – így szól Beethoven előadói utasítása az első tétel elején, mely békésen, természetesen éneklő témákkal indítja a művet. A szélsőséges dinamikákkal, gyakran hirtelen effektekkel is játszó Scherzóban két népszerű dal témája is megbújik. A harmadik tétel recitativókra emlékeztető gesztussal kezdődik, melyet lassabb arioso és gyorsabb fúgaszakaszok váltakozása követ. Szenvedés, várakozás és küzdés vezet el az életbe való visszatérésig, a szonáta győzelmi záróhangjáig. A c-moll szonáta két tétele között figyelemre méltó kontrasztok feszülnek: szonátaforma és variációs forma, c-moll és C-dúr hangnem, allegro és adagio, nyughatatlanság és transzcendens harmónia állnak egymással szemben. Az első tétel francia nyitányhoz hasonló lassú bevezetéssel indul, majd a Sors-szimfóniához hasonló főtémát fugato szakasz követi, melynek kavalkádjából csak a melléktéma hoz rövid ideig megnyugvást. A kopár, gyakran egyszerű unisono textúrák olykor egy pillanat alatt változnak őrült hangkaválkáddá, majd vissza eredeti formájukká. Az első tétellel szemben a második mintha üres vászon volna Beethoven előtt, melyre egyszerű harmóniai eszközökkel festi fel a különböző variációkat. A letisztult téma fokozatosan egyre sűrűbb és ragyogóbb hangfüggönnyé válik, miközben olyan szokatlan és izgalmas szakaszok is kibomlanak belőle, mint a harmadik variáció szinte jazzes hangjai, melyet Stravinsky egyszerűen csak „boogie-woogie”-nak nevezett. A mindennapi tapasztalásunkon túli térben és időben is mozgó darab mélységét és sokrétű hatását mutatja, hogy Doktor Faustusában Thomas Mann is hosszabb elmélkedést, elemzést közöl róla.
Why are the late works of great composers so exciting as well as elusive? We often feel that some kind of mystic power surrounds these works. A power that touches the era when the music was composed as well as the era that we live in, and spanning them touches the tangible and intangible existential questions that we all must face sooner or later. Beethoven’s late piano sonatas are connected to these questions in a particularly deep and emotion rich manner, and greatly define what we think today about the composer’s late style and the influence of his life work. At the concert of the Beethoven in Buda Festival, these rare pieces will be presented to the audience by Balázs Fülei, an extraordinarily inspired and competent pianist with deep emotions.


Szilasi Alex – zongoraművész műsorvezető: Kovács Sándor – zenetörténész BETELT
Beethoven and improvisation Presenter: Sándor Kovács SOLD OUT

„Beethoven improvizációival a legelőnyösebben mutatkozott be: kivételes, amilyen könnyeden, mégis szilárdan követték egymást a gondolatai. Beethoven nemcsak a pillanat hevében variálja a neki szánt témákat (amivel sok virtuóz egy vagyont keres…), hanem valóban fejleszti is őket. Mozart halála óta – aki ebben a tekintetben non plus ultra – senkinek a játékában nem lelhettük ekkora örömünket, mint Beethovenében.” 1792-ben Johann Schenk jelentette meg az Allgemeine musikalische Zeitung hasábjain az idézett sorokat. Schenké mellett több rajongó hangvételű kritika is fennmaradt Beethoven rögtönzéseiről, melyek arról számolnak be, hogy a komponista a legkisebb zenei motívumból is képes volt megdöbbentően színes és élénk zenei párbeszédet teremteni. A korabeli írásos beszámolóknál azonban izgalmasabban mesélnek Beethoven improvizációiról maguk a szerző művei, melyek olykor egy-egy rögtönzés lenyomataként kerültek papírra. Variációi és variációs tételei mellett rengeteget elárulnak a zeneszerző improvizációs gondolkodásmódjáról zongoraversenyeinek leírt kadenciái, melyek spontán és fantáziadús módon hagyják a zongora szólam (és rajta keresztül a zongorista) egyéniségét kibontakozni. Beethoven gyakran csempészett a rögtönzés hatását keltő elemeket szigorúbban strukturált műveibe is, például az op. 27-es zongoraszonátáiba, melyeket sonata quasi una fantasia felirattal látott el. Egyik tanítványa, Ferdinand Ries feljegyzései alapján közös turnéikon Beethoven inkább csak vezényelni és improvizálni szeretett, miközben zongoraversenyeinek és kész műveinek bemutatását Riesre bízta. Fontos azonban tudatosítanunk, hogy – ahogyan a korban ez természetes volt – Beethoven improvizációi is meghatározott keretek között és szabályok mentén születtek. Véletlenszerűen egymás mellé helyezett zenei szakaszok helyett sokkal inkább rögtönzött, mégis teljes értékű zeneműveket hozott így létre, melyek gyakran kész darabokként is tovább éltek. Az improvizáció és a zeneszerzés kapcsolódásai megjelennek Czerny 1854-es Anekdoten und Notizen über Beethoven című írásában is, melyben Beethoven több kész művét is az improvizáció példájaként említi. Talán Czerny csak a korabeli olvasók számára keresett ismerős párhuzamokat, példái mégis azt bizonyítják, hogy az improvizáció mint gondolkodás- és működésmód olyan nagy Beethoven-műveket is áthat, mint a Karfantázia vagy a 9. szimfónia. De hogyan komponált Beethoven, és milyen hatással lehettek improvizációi egy-egy konkrét mű születésére? Hogyan befolyásolhatta a hangszerek technikai adottsága a rögtönzési szokásokat? Mi különböztethette meg Beethoven improvizációit azoknak a kortársaknak a rögtönzéseitől, akikre ma már inkább csak anekdotákon, nem műveiken keresztül emlékszünk? Hogyan volt képes Beethoven egyetlen egyszerű dallamból vagy témából kiindulva nagy formákat építeni? Hasonló kérdéseket jár körül a Budai Zeneszalon Beethoven és a rögtönzés témájának dedikált előadása, melyen biztosak lehetünk benne, hogy improvizatív elemekből sem lesz hiány.
The surviving enthusiastic critiques about Beethoven’s improvisations all describe that the composer could create a stunningly vivid and diverse musical dialogue based on the tiniest motif. However, the composer’s works themselves provide a more exciting tale of Beethoven’s improvisations than all contemporary written accounts, because from time to time they were written based on impressions of improvisations. But how did Beethoven compose, and what kind of influence did his improvisations have on the birth of specific pieces? How did the technical features of instruments affect improvisation habits? How were Beethoven’s improvisations different from the improvisations other contemporaries, whom we only remember today in the form of anecdotes rather than their music pieces? How could Beethoven build great structures based on one simple melody or theme? The Buda Music Saloon’s performance dedicated to the topic of Beethoven and improvisation explores similar questions, where we are certain that we will hear plenty of improvisational elements. 


Beethoven: A-dúr hegedű zongora szonáta, Op.30. No.1 Beethoven: G-dúr hegedű-zongora szonáta, Op.30. No.3 -szünet- Beethoven: c-moll hegedű-zongora szonáta, Op.30. No.2
Beethoven: Violin and Piano Sonata in A Major, Op. 30, No. 1 Beethoven: Violin and Piano Sonata in G Major, Op. 30, No. 3 – Intermission – Beethoven: Violin and Piano Sonata in C Minor, Op. 30, No. 2

Május 7. szimbolikus dátuma a Beethoven Budán Fesztiválnak: 1800-ban Beethoven ezen a napon adott koncertet a Várszínházban. Ahogy a korabeli kritikák is megemlékeznek róla: „a hangversenyen a híres Beethoven úr különös ügyességgel mutatta be tehetségét a Forte-pianon, mellette pedig Punto úr tüntette ki magát ritka talentumos játékával vadászkürtön.” 219 évvel később, a Fesztivál idei emlékhangversenyén ugyancsak egy különleges előadó-páros lép a hajdani Várszínház színpadára: Baráti Kristóf és Berecz Mihály Beethoven op. 30-as sorozatának hegedű-zongora szonátáit adja elő. Beethoven összesen tíz hegedűszonátát írt, egy kivételével mindet harminckét éves kora előtt. Ezek a művei talán szorosabb szálakkal kötődnek a klasszikus stílushoz és kevésbé forradalmiak, mint kései alkotásai, mégis újradefiniálták a hegedűszonáta műfaját. Bár ma legtöbbször hegedűszonátaként emlegetjük őket, Beethoven a kottában a következő feliratot tüntette fel: „szonáta fortepianóra és hegedűre”. Egyik legfontosabb újítása, hogy szonátáiban egyik hangszer sem kísérőhangszer, a hegedű és a zongora valódi partnerei egymásnak. Mint két egyenrangú szereplő egy történetben, kiegészítik a másikat, párbeszédbe és interakcióba lépnek egymással. Amellett, hogy igazi zongoravirtuóz volt, Beethoven profi játékosként bánt a hegedűvel is, kiválóan ismerte kifejezésbeli és technikai lehetőségeit, és a hangszer korabeli újításaihoz is könnyen alkalmazkodott. 1802 nyarán orvosai azt tanácsolták Beethovennek, hogy hagyja el Bécset, és utazzon el Heiligenstadba. Mindez alig néhány évvel azután történt, hogy a zeneszerző először érzékelte, hogy valami baj lehet a fülével. Ahogy orvosai, így ő is abban reménykedett, hogy a természet közelsége és a nyugodt környezet jó hatással lehet az egészségére és a közérzetére. Heiligenstadtból már visszaérkezett Bécsbe, mire 1802 októberében befejezte op. 30-as sorozatát, mely három merészen eltérő karakterű, mégis egymással szerves egységet alkotó hegedűszonátát foglal magában. A sorozat első darabja, az I. Sándor orosz cárnak dedikált A-dúr szonáta elegáns, finom és érzékeny zene. Nyitó tételében az első pillanattól fogva egymásba fonódnak a hegedű és a zongora szólamai. Gyengédség és szomorúság hatja át a második tételt, mely a Bartók kamarapartnereként is ismert hegedűművésznő, Arányi Jelly számára is különös jelentőséggel bírt. Végül egy megkapó témára írt variációs finálé zárja a művet. Dráma, szenvedély és erő sugárzik Beethoven c-moll hegedű-zongora szonátájából, mely bizonyos szempontból a szerző leggrandiózusabb alkotása a műfajon belül. A c-moll összetéveszthetetlenül fontos hangnem volt Beethoven számára – a szonátával nagyjából egyidőben született c-moll darabjai közé tartozik többek között az 5. szimfónia, a 3. zongoraverseny és a „Patetikus” zongoraszonáta is. A négytételes c-moll hegedűszonáta első tétele pregnáns főtémával indul, majd váratlan megtorpanásokkal vagy épp kitörésekkel folytatódik, míg el nem jut a játékos indulóra emlékeztető melléktémáig. Az Adagio a darab legnyugodtabb tétele, melynek himnikus dallamát először a zongora mutatja be. A hangsúlyokkal való játék és ritmikai meglepetések teszik színessé a Scherzo tételt, melyet egy olykor viharos és nyughatatlan, mélységeiben mégis nagyon fegyelmezett finálé követ. A G-dúr szonáta háborítatlan, vidám és élénk hangja tanúskodik arról, hogy Beethoven nyáron Heiligenstadban, a természetben komponálta a művet. Az első tétel Haydn és Mozart hagyományait egyedi, csak Beethovenre jellemző eszközökkel vegyíti. Az utasítás szerint menüett-tempóban játszandó, gazdag és meleg hangzású középső tétel után a haydni humort sem nélkülöző záró tétel teszi teljessé a művet.
7 May is a symbolic date of the Beethoven in Buda Festival: in the year 1800 Beethoven gave a concert on this day at the Castle Theatre. As contemporary critiques remember it: „at the concert the famous Mr. Beethoven displayed his talent on the Fortepiano with extraordinary deftness, and beside him Mr. Punto exhibited his rare talent at hunters’ trumpet play”. 219 years later, at this year’s Memorial Concert of the Festival, another special performer duo will play on the stage of the former Castle Theatre: Kristóf Baráti and Mihály Berecz will present Beethoven’s Violin and Piano Sonata in A Major, Op. 30. Beethoven wrote a total of 10 Violin Sonatas, with one exception all of them before the age of 32. These works are perhaps closer connected to the classical style, and are less revolutionary than his late pieces, they still redefined the Violin Sonata genre. One of Beethoven’s most important innovations was that in his sonatas neither instrument is an accompanying instrument, the violin and the piano are true partners of each other.