Koncertek

Beethoven utolsó szonátái | Fülei Balázs zongoraestje<br>Beethoven’s last sonnets | Piano evening of Balázs Fülei” />
                                    </div>
                <h2 class=Beethoven utolsó szonátái | Fülei Balázs zongoraestje
Beethoven’s last sonnets | Piano evening of Balázs Fülei

2019. május 6.

19:30





E-dúr szonáta Op. 109
Asz-dúr szonáta Op. 110
C-moll szonáta Op. 111

Jegyek


Piano Sonata in E major, Op. 109
Piano Sonata in A-flat major, Op. 110
Piano Sonata in C Minor, Op. 111

Tickets





Mitől olyan izgalmasak és egyszerre megfoghatatlanak a nagy szerzők kései művei? Gyakran érezhetjük úgy, mintha valami misztikus erő venné körül ezeket az alkotásokat. Olyan erő, amely egyszerre érinti a kort, amelyben a művek születtek, a saját korunkat, amelyben élünk, és mindezeken átívelve azokat a megfogalmazható és meg nem fogalmazható egzisztenciális kérdéseket, amelyekkel előbb-utóbb mindannyian szembesülünk. Beethoven kései zongoraszonátái különösen mély és érzelemgazdag módon kapcsolódnak ezekhez a kérdésekhez, és nagyban meghatározzák mindazt, amit a zeneszerző kései stílusáról és életművének hatásáról ma gondolunk. A Beethoven Budán Fesztivál koncertjén ezekkel a nem mindennapi művekkel a különlegesen ihletett, nagy tudású és mély érzésű zongoraművész, Fülei Balázs előadásában találkozhat a közönség.

Vázlatkönyvei tanúsága szerint Beethoven 1820 és 1822 között párhuzamosan dolgozott utolsó három zongoraszonátáján, melyek így igazi triptichont alkotnak. Ezekben a műveiben Beethoven teljesen maga mögött hagyja a zeneszerzés külsőségeit, és legbelsőbb lényegükre bontva, hihetetlenül koncentráltan dolgozik a zenei témákkal, gondolatokkal. Megkérdőjelezi és újraírja a zongoraszonáta műfaji és formai hagyományait, és olyan harmóniai újításokat mutat be, amelyek a megszokott kereteken jóval túlmutatnak. Beethoven kései szonátái egyszerre jelentenek komoly intellektuális és technikai kihívást az előadóknak, miközben a hallgatókat is arra ösztönzik, hogy mélyedjenek el a művekben, és váljanak aktív befogadókká. Ahogy az amerikai zongorista és zenetudós Charles Rosen megfogalmazta: „Ahhoz, hogy megértsék és örömüket leljék ezekben a darabokban, a hallgatóknak olyan aktívan kell részt venniük a befogadásban, amit egyetlen zongoraszonáta sem követelt meg tőlük korábban.”

Az E-dúr szonáta erőteljes érzelmi állapotok közti utazásként fogja össze a három tételt. Az első rendkívül improvizatív, álomszerű fantázia, melyet félelmetesen fókuszált, hirtelen kitörésekkel és kísérteties pillanatokkal gazdagított Prestissimo második tétel követ. Szinte vallásos extázisával a lírai és érzelmes záró tétel hoz feloldozást, mely a látszólag ellentétes érzelmeket is képes egymással összeegyeztetni, megbékíteni. A tétel utolsó variációjában a korálszerű harmonizációból a téma előbb örvénylő tengerré alakul, majd elcsendesülve visszatér, hogy eredeti egyszerűségében vehessünk búcsút tőle.

Az Asz-dúr szonáta az E-dúrnál valamivel érdesebb, nyersebb formában mutatja meg az érzelmeket: a részvét és a kétségbeesés hangja ugyanúgy ott rejlik benne, mint a megnyugvásé vagy a győzelemé. „Con amabilità”, azaz „szeretetre méltóan” – így szól Beethoven előadói utasítása az első tétel elején, mely békésen, természetesen éneklő témákkal indítja a művet. A szélsőséges dinamikákkal, gyakran hirtelen effektekkel is játszó Scherzóban két népszerű dal témája is megbújik. A harmadik tétel recitativókra emlékeztető gesztussal kezdődik, melyet lassabb arioso és gyorsabb fúgaszakaszok váltakozása követ. Szenvedés, várakozás és küzdés vezet el az életbe való visszatérésig, a szonáta győzelmi záróhangjáig.

A c-moll szonáta két tétele között figyelemre méltó kontrasztok feszülnek: szonátaforma és variációs forma, c-moll és C-dúr hangnem, allegro és adagio, nyughatatlanság és transzcendens harmónia állnak egymással szemben. Az első tétel francia nyitányhoz hasonló lassú bevezetéssel indul, majd a Sors-szimfóniához hasonló főtémát fugato szakasz követi, melynek kavalkádjából csak a melléktéma hoz rövid ideig megnyugvást. A kopár, gyakran egyszerű unisono textúrák olykor egy pillanat alatt változnak őrült hangkaválkáddá, majd vissza eredeti formájukká. Az első tétellel szemben a második mintha üres vászon volna Beethoven előtt, melyre egyszerű harmóniai eszközökkel festi fel a különböző variációkat. A letisztult téma fokozatosan egyre sűrűbb és ragyogóbb hangfüggönnyé válik, miközben olyan szokatlan és izgalmas szakaszok is kibomlanak belőle, mint a harmadik variáció szinte jazzes hangjai, melyet Stravinsky egyszerűen csak „boogie-woogie”-nak nevezett. A mindennapi tapasztalásunkon túli térben és időben is mozgó darab mélységét és sokrétű hatását mutatja, hogy Doktor Faustusában Thomass Mann is hosszabb elmélkedést, elemzést közöl róla.

Why are the late works of great composers so exciting as well as elusive? We often feel that some kind of mystic power surrounds these works. A power that touches the era when the music was composed as well as the era that we live in, and spanning them touches the tangible and intangible existential questions that we all must face sooner or later. Beethoven’s late piano sonatas are connected to these questions in a particularly deep and emotion rich manner, and greatly define what we think today about the composer’s late style and the influence of his life work. At the concert of the Beethoven in Buda Festival, these rare pieces will be presented to the audience by Balázs Fülei, an extraordinarily inspired and competent pianist with deep emotions.

Helyszín

Hagyományok Háza, Corvin tér 8.
Budapest, 1011