Koncertek
2019. május 7.
19:30
Beethoven: A-dúr hegedű zongora szonáta, Op.30. No.1
Beethoven: G-dúr hegedű-zongora szonáta, Op.30. No.3
-szünet-
Beethoven: c-moll hegedű-zongora szonáta, Op.30. No.2
Beethoven: G-dúr hegedű-zongora szonáta, Op.30. No.3
-szünet-
Beethoven: c-moll hegedű-zongora szonáta, Op.30. No.2
Beethoven: Violin and Piano Sonata in A Major, Op. 30, No. 1
Beethoven: Violin and Piano Sonata in G Major, Op. 30, No. 3
– Intermission –
Beethoven: Violin and Piano Sonata in C Minor, Op. 30, No. 2
Beethoven: Violin and Piano Sonata in G Major, Op. 30, No. 3
– Intermission –
Beethoven: Violin and Piano Sonata in C Minor, Op. 30, No. 2
Május 7. szimbolikus dátuma a Beethoven Budán Fesztiválnak: 1800-ban Beethoven ezen a napon adott koncertet a Várszínházban. Ahogy a korabeli kritikák is megemlékeznek róla: „a hangversenyen a híres Beethoven úr különös ügyességgel mutatta be tehetségét a Forte-pianon, mellette pedig Punto úr tüntette ki magát ritka talentumos játékával vadászkürtön.” 219 évvel később, a Fesztivál idei emlékhangversenyén ugyancsak egy különleges előadó-páros lép a hajdani Várszínház színpadára: Baráti Kristóf és Berecz Mihály Beethoven op. 30-as sorozatának hegedű-zongora szonátáit adja elő.
Beethoven összesen tíz hegedűszonátát írt, egy kivételével mindet harminckét éves kora előtt. Ezek a művei talán szorosabb szálakkal kötődnek a klasszikus stílushoz és kevésbé forradalmiak, mint kései alkotásai, mégis újradefiniálták a hegedűszonáta műfaját. Bár ma legtöbbször hegedűszonátaként emlegetjük őket, Beethoven a kottában a következő feliratot tüntette fel: „szonáta fortepianóra és hegedűre”. Egyik legfontosabb újítása, hogy szonátáiban egyik hangszer sem kísérőhangszer, a hegedű és a zongora valódi partnerei egymásnak. Mint két egyenrangú szereplő egy történetben, kiegészítik a másikat, párbeszédbe és interakcióba lépnek egymással. Amellett, hogy igazi zongoravirtuóz volt, Beethoven profi játékosként bánt a hegedűvel is, kiválóan ismerte kifejezésbeli és technikai lehetőségeit, és a hangszer korabeli újításaihoz is könnyen alkalmazkodott.
1802 nyarán orvosai azt tanácsolták Beethovennek, hogy hagyja el Bécset, és utazzon el Heiligenstadba. Mindez alig néhány évvel azután történt, hogy a zeneszerző először érzékelte, hogy valami baj lehet a fülével. Ahogy orvosai, így ő is abban reménykedett, hogy a természet közelsége és a nyugodt környezet jó hatással lehet az egészségére és a közérzetére. Heiligenstadtból már visszaérkezett Bécsbe, mire 1802 októberében befejezte op. 30-as sorozatát, mely három merészen eltérő karakterű, mégis egymással szerves egységet alkotó hegedűszonátát foglal magában.
A sorozat első darabja, az I. Sándor orosz cárnak dedikált A-dúr szonáta elegáns, finom és érzékeny zene. Nyitó tételében az első pillanattól fogva egymásba fonódnak a hegedű és a zongora szólamai. Gyengédség és szomorúság hatja át a második tételt, mely a Bartók kamarapartnereként is ismert hegedűművésznő, Arányi Jelly számára is különös jelentőséggel bírt. Végül egy megkapó témára írt variációs finálé zárja a művet.
Dráma, szenvedély és erő sugárzik Beethoven c-moll hegedű-zongora szonátájából, mely bizonyos szempontból a szerző leggrandiózusabb alkotása a műfajon belül. A c-moll összetéveszthetetlenül fontos hangnem volt Beethoven számára – a szonátával nagyjából egyidőben született c-moll darabjai közé tartozik többek között az 5. szimfónia, a 3. zongoraverseny és a „Patetikus” zongoraszonáta is. A négytételes c-moll hegedűszonáta első tétele pregnáns főtémával indul, majd váratlan megtorpanásokkal vagy épp kitörésekkel folytatódik, míg el nem jut a játékos indulóra emlékeztető melléktémáig. Az Adagio a darab legnyugodtabb tétele, melynek himnikus dallamát először a zongora mutatja be. A hangsúlyokkal való játék és ritmikai meglepetések teszik színessé a Scherzo tételt, melyet egy olykor viharos és nyughatatlan, mélységeiben mégis nagyon fegyelmezett finálé követ.
A G-dúr szonáta háborítatlan, vidám és élénk hangja tanúskodik arról, hogy Beethoven nyáron Heiligenstadban, a természetben komponálta a művet. Az első tétel Haydn és Mozart hagyományait egyedi, csak Beethovenre jellemző eszközökkel vegyíti. Az utasítás szerint menüett-tempóban játszandó, gazdag és meleg hangzású középső tétel után a haydni humort sem nélkülöző záró tétel teszi teljessé a művet.
Beethoven összesen tíz hegedűszonátát írt, egy kivételével mindet harminckét éves kora előtt. Ezek a művei talán szorosabb szálakkal kötődnek a klasszikus stílushoz és kevésbé forradalmiak, mint kései alkotásai, mégis újradefiniálták a hegedűszonáta műfaját. Bár ma legtöbbször hegedűszonátaként emlegetjük őket, Beethoven a kottában a következő feliratot tüntette fel: „szonáta fortepianóra és hegedűre”. Egyik legfontosabb újítása, hogy szonátáiban egyik hangszer sem kísérőhangszer, a hegedű és a zongora valódi partnerei egymásnak. Mint két egyenrangú szereplő egy történetben, kiegészítik a másikat, párbeszédbe és interakcióba lépnek egymással. Amellett, hogy igazi zongoravirtuóz volt, Beethoven profi játékosként bánt a hegedűvel is, kiválóan ismerte kifejezésbeli és technikai lehetőségeit, és a hangszer korabeli újításaihoz is könnyen alkalmazkodott.
1802 nyarán orvosai azt tanácsolták Beethovennek, hogy hagyja el Bécset, és utazzon el Heiligenstadba. Mindez alig néhány évvel azután történt, hogy a zeneszerző először érzékelte, hogy valami baj lehet a fülével. Ahogy orvosai, így ő is abban reménykedett, hogy a természet közelsége és a nyugodt környezet jó hatással lehet az egészségére és a közérzetére. Heiligenstadtból már visszaérkezett Bécsbe, mire 1802 októberében befejezte op. 30-as sorozatát, mely három merészen eltérő karakterű, mégis egymással szerves egységet alkotó hegedűszonátát foglal magában.
A sorozat első darabja, az I. Sándor orosz cárnak dedikált A-dúr szonáta elegáns, finom és érzékeny zene. Nyitó tételében az első pillanattól fogva egymásba fonódnak a hegedű és a zongora szólamai. Gyengédség és szomorúság hatja át a második tételt, mely a Bartók kamarapartnereként is ismert hegedűművésznő, Arányi Jelly számára is különös jelentőséggel bírt. Végül egy megkapó témára írt variációs finálé zárja a művet.
Dráma, szenvedély és erő sugárzik Beethoven c-moll hegedű-zongora szonátájából, mely bizonyos szempontból a szerző leggrandiózusabb alkotása a műfajon belül. A c-moll összetéveszthetetlenül fontos hangnem volt Beethoven számára – a szonátával nagyjából egyidőben született c-moll darabjai közé tartozik többek között az 5. szimfónia, a 3. zongoraverseny és a „Patetikus” zongoraszonáta is. A négytételes c-moll hegedűszonáta első tétele pregnáns főtémával indul, majd váratlan megtorpanásokkal vagy épp kitörésekkel folytatódik, míg el nem jut a játékos indulóra emlékeztető melléktémáig. Az Adagio a darab legnyugodtabb tétele, melynek himnikus dallamát először a zongora mutatja be. A hangsúlyokkal való játék és ritmikai meglepetések teszik színessé a Scherzo tételt, melyet egy olykor viharos és nyughatatlan, mélységeiben mégis nagyon fegyelmezett finálé követ.
A G-dúr szonáta háborítatlan, vidám és élénk hangja tanúskodik arról, hogy Beethoven nyáron Heiligenstadban, a természetben komponálta a művet. Az első tétel Haydn és Mozart hagyományait egyedi, csak Beethovenre jellemző eszközökkel vegyíti. Az utasítás szerint menüett-tempóban játszandó, gazdag és meleg hangzású középső tétel után a haydni humort sem nélkülöző záró tétel teszi teljessé a művet.
7 May is a symbolic date of the Beethoven in Buda Festival: in the year 1800 Beethoven gave a concert on this day at the Castle Theatre. As contemporary critiques remember it: „at the concert the famous Mr. Beethoven displayed his talent on the Fortepiano with extraordinary deftness, and beside him Mr. Punto exhibited his rare talent at hunters’ trumpet play”. 219 years later, at this year’s Memorial Concert of the Festival, another special performer duo will play on the stage of the former Castle Theatre: Kristóf Baráti and Mihály Berecz will present Beethoven’s Violin and Piano Sonata in A Major, Op. 30.
Beethoven wrote a total of 10 Violin Sonatas, with one exception all of them before the age of 32. These works are perhaps closer connected to the classical style, and are less revolutionary than his late pieces, they still redefined the Violin Sonata genre. One of Beethoven’s most important innovations was that in his sonatas neither instrument is an accompanying instrument, the violin and the piano are true partners of each other.
Beethoven wrote a total of 10 Violin Sonatas, with one exception all of them before the age of 32. These works are perhaps closer connected to the classical style, and are less revolutionary than his late pieces, they still redefined the Violin Sonata genre. One of Beethoven’s most important innovations was that in his sonatas neither instrument is an accompanying instrument, the violin and the piano are true partners of each other.
Helyszín
Karmelita, a hajdani Várszínház, Színház u. 1-3.Budapest, 1014