Fiatal művészek a fesztiválon | Új utak Beethovenhez
Fiatal művészek a fesztiválon
Új utak Beethovenhez
A Beethoven Budán Fesztivál minden esztendőben teret enged a fiatal muzsikusok bemutatkozásának, az idén évben két koncerten – május 3-án és 6-án – is találkozhat velük a közönség. A hangversenyek megszervezését, valamint a program összeállítását ezúttal a Zeneakadémia egyik ifjú zongorista-hallgatója, Radnóti Róza vállalta magára.
-A muzsikálás és a koncertszervezés két egészen különböző képességet igényel. Hogyan fogadta a felkérést?
– Nagy öröm és megtiszteltetés volt, mert számomra fontos küldetés, hogy kortársaimmal közösen hozzunk létre értékes eseményeket, s így a koncertek, koncertsorozatok szervezésével a korosztályom zenészeinek is fellépési lehetőségeket teremtsek.
-A kreativitás már gyerekkorában is jellemezte?
-Egész kicsi korom óta mindenféle művészeti ág foglalkoztat, amely a családi hátteremnek is köszönhető: iparművész szülők gyermeke vagyok, édesanyám Szigeti Szilvia textiltervező, édesapám Radnóti Tamás belsőépítész. Némi túlzással, Ingmar Bergman Varázsfuvola című filmjén nőttem fel, amely mind zenei, mind filmművészeti szempontból nagyon komoly hatással volt rám. Szüleim kis koromtól rendszeresen vittek magukkal az egész estés komolyzenei koncertekre, amelyeknek ők mindig lelkes látogatói voltak. A XVIII. kerületi Dohnányi Ernő Zeneiskolában Karsai Gabriellánál kezdtem zongoratanulmányaimat, amelyet hat év után Becht Erikánál a Járdányi Pál Zeneiskolában folytattam. Eckhardt Gábor és Hambalkó Edit is tanáraim voltak, Mácsai Jánosnak pedig nagyon sokat köszönhetek. Jelenleg másodéves vagyok a Zeneakadémián Lantos István, Némethy Attila és Wagner Rita növendékeként.
Ami a szervezést illeti: családi örökség. Szüleim több, mint másfél évtizede szerveznek komoly nemzetközi tárlatokat, amelyek közül talán az évente megrendezésre kerülő “Határtalan Design” kiállítás a legjelentősebb. Sok segítséget kaptam tőlük a koncertsorozatok megvalósításában.
-Meséljen arról a két hangversenyről, amelyeket Új utak Beethovenhez címmel rendeznek a Beethoven Budán Fesztiválon.
-Mindkét koncertre a Városháza aulájában kerül sor. Május 3-án este 19.00 órakor Beethoven korai műveiből hallhatnak válogatást. Elsőként a két másodéves zeneakadémista, Dolfin Balázs és Szilasi Dávid mutatja be Beethoven F-dúr szonátáját zongorára és csellóra (Op. 5. No. 1.). Ezt követi a műsorban az F-dúr – közismert nevén Tavaszi – szonáta hegedűre és zongorára (Op. 24.), amelyet Kapor Andrejjel játszom. Szintén a mi előadásunkban hangzik majd el az A-dúr szonáta hegedűre és zongorára (Op. 12. No. 2.), a koncert végén pedig a G-dúr vonós triót (Op. 9. No. 1.) Kapor Andrej (hegedű), Kurgyis András (brácsa) és Baranyai Barnabás (cselló) szólaltatja meg. András idén, Barnabás pedig jövőre fejezi be tanulmányait a Zeneakadémián.
A második koncert május 6-án vasárnap, szintén a Városháza aulájában lesz 19.30-kor. Ezen az esten nem csak Beethoven művei fognak elhangozni. Az első részben Johann Sebstian Bach: g-moll Adagio és Fuga (BWV 1001), Beethoven: Esz-dúr szonáta hegedűre és zongorára (Op. 12. No. 3.), valamint Debussy: Szonáta hegedűre és zongorára című művét hallhatja a közönség Varga Oszkár hegedűművész, a Zeneakadémia tanára és Dani Imre zongoraművész előadásában. A koncert második részében J. S. Bach: Esz-dúr preludium és fúgáját, valamint Beethoven: C-dúr vonósnégyesét (Op. 59. No. 3.) a Kruppa Kvartett szólaltatja meg. A vonósnégyes tagjai: Kruppa Bálint és Osztosits Éva (hegedű), ők már Varga Oszkárhoz hasonlóan a Zeneakadémia tanárai, valamint Kurgyis András (brácsa), és Baranyai Barnabás (cselló).
Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy felléphetünk a Beethoven Budán Fesztiválon. Rendkívül ritka és értékes gesztusnak tartom, hogy az I. kerületi önkormányzat egy ilyen fesztivál létrehozásával támogatja a komolyzenei életet. Hálásak lehetünk a Graf-zongora elkészíttetéséért is, hiszen ez a hangszer egy olyan ritkaság, amin egy zongoristának nagyon kevésszer adódik lehetősége játszani. Egy zenésznek, aki értőn és hűen akarja interpretálni Beethoven és Schubert korának zenéjét, nagyon fontos, hogy egy ilyen hangszerrel lehetősége legyen megismerkedni. Ezért nagy dolog, hogy az Önkormányzat lehetővé tette egy ilyen hangszer közeli megismerését a magyar zongoristák számára.