„A hegedűverseny makulátlan remekmű”

Várnegyed – 2017. 03. 23. (5. oldal)
„A hegedűverseny makulátlan remekmű”

Március 31-én lezárul a Budavári Önkormányzat által meghirdetett, pénzdíjas kadenciaverseny nevezési határideje. A szervezők ezúttal Beethoven D-dúr hegedűversenyének első, második és harmadik tételéhez komponált műveket várnak. A különleges pályázat szakmai nehézségeiről és érdekességeiről a zsűri két tagjával, Mácsai János zenetörténésszel és Fekete Gyulával, a Zeneakadémia Zeneszerzés tanszékének vezetőjével beszélgettünk.

Pályájuk során találkozták már hasonló kezdeményezéssel, hogy egy önkormányzat pénzdíjas klasszikus zenei versenyt hirdet?
F.Gy.: – Magát az ötletet nagyon különösnek találtam, kétségtelen, hogy szokatlan kezdeményezés.
M.J.: – Én sem találkoztam még hasonlóval, de tény, hogy a kadenciaverseny a Beethoven Budán Fesztivál részeként rendkívül fontos szerepet tölt be a környék, a kerület identitásának meghatározásában. Ha valahol, akkor a Budai Várban igazán helye van ennek a kezdeményezésnek, hiszen az ország egyik legfontosabb történelmi központjaként nagy zenei múlttal rendelkezik.
Hitelesíti a fesztivált, hogy Beethoven valóban járt itt, a Várszínházban adott hangversenyt. Úgy vélem, az önkormányzat a kadenciaversennyel egyfajta brandet épít és a fesztivállal a Vár kulturális rangját kívánja emelni.

Tavaly Beethoven zongoraversenyeihez várták a kadenciákat. Az idén könnyebb vagy nehezebb a feladat?
F.Gy.: – A klasszikus kor versenyműveként a hegedűverseny egyértelműen alkalmas arra, hogy kadenciákat írjanak hozzá. A kötött szabály rendszer és a harmóniák megkönnyítik a versenyzők dolgát. Tavaly nem voltam zsűritag, de örülök, hogy megelevenedett egy régi hagyomány. A saját kadencia bemutatása hajdan a barokk és a reneszánsz kor szokása volt. Az úgynevezett „de Capo-áriák” háromszakaszosak voltak, amelyben a harmadik szakasz valójában az első variációs visszatérése. A klasszikában a szerzők és az előadók is éltek a kadencia lehetőségével. Kíváncsi vagyok, hogy mire jutnak napjaink fiataljai.
M.J.: – Az elmúlt évben Beethoven öt zongora versenyéből – az Esz-dúr kivételével – négyre lehetett kadenciát írni. Ebből kettő fiatal kori mű, amelyek különösen jó lehetőséget adnak kadencia írására, van, amelyikhez Beethoven maga is többet írt. A mostani verseny bizonyos szempontból limitáltabb, mert Beethoven mindössze egyetlen hegedűversenyt írt és kadenciát is készített hozzá. Bár ez a tény behatárolja a szerzőelőadó lehetőségeit, azonban a zsűri számára könnyebb összehasonlításra ad lehetőséget, hiszen mindenki ugyanahhoz a darabhoz nyúl.
Tény, hogy a hegedűverseny olyan érett és makulátlan remekmű, hogy jóval nagyobb kihívást jelent a pályázóknak, mint a tavalyi feladat. A hegedűverseny három tételből áll, formai szempontból megvannak ezek a helyek a darabokban.

A mai előadók körében mennyire divatos az improvizáció?
M.J.:– Ez alkati kérdés. Attól, hogy valaki szenzációs zongoraművész, még nem biztos, hogy van kedve saját variációkat kitalálni. A 20. század közepéig gyakran megtörtént, és a klasszikus műfajban néha még ma is előfordul, hogy egyes előadók az eredeti kadencia helyett saját improvizációt adnak elő. Tulajdonképpen ez a hagyomány adta az ötletet ahhoz, hogy egy verseny keretében próbáljuk ki, a mai fiatal művészek vajon mit kezdenek ezzel a helyzettel.

Tanítanak ilyesmit a Zeneakadémián?
F.Gy.: – Bizonyos választható kurzusokon találkoznak vele a hallgatók, épp úgy, mint a continuó játékkal. Akinek van hozzá affinitása, az elsajátíthatja hozzá a technikát.
M.J.: – Gyerekkoromban még tiltották az improvizálgatást, holott alapvetően fontos lett volna, hogy a gyerekek játékos módon ismerjék meg a stílusfordulatokat. Az utóbbi néhány évben ismét elindult a zenetanulás e rendkívül fontos elemének a tanítása. Az improvizáció is panelekből építkezik, de ehhez nagyon jól kell ismerni a stílusok lehetőségeit.

Előfordul a kadenciák között is olyan eset, ami az építészetben bevált gyakorlat: egy régi házhoz sokszor építenek modern homlokzatot…
M.J.: – A stíluskeveredés a zenében is megengedett. A tavalyi versenyen is akadt olyan mű, amely megpróbált egységet teremteni a modernebb hangvétel és Beethoven klasszikus muzsikája között. Ritka tehetségre vall, ha valaki néhány percnyi zenével meg tudja oldani, hogy mai hangon improvizál, és mégis benne marad a stílusban. Önállóbb személyiségű előadók néha megcsillantanak olyan kadenciát, amely bár belesimul a stílusba, mégsem szolgai utánzása az eredetinek, de be vallom, többször hallottam elrettentő eredményeket.
F.Gy.: – Őszintén szólva ilyenkor felszisszenünk,mert ha nem odaillő a kadencia, akkor a mű bizony „ledobja magáról”.

Hogyan tud egységes véleményre jutni a zsűri, hiszen az ízlés szubjektív kategória?
F.Gy.: – A zsűri szakemberekből áll, vannak objektív mércék.
M.J.: – Tavaly minden zsűritag külön-külön megkapta az anyagokat és ezek alapján nagyjából eldöntöttük magunkban, hogy mi a saját véleményünk. Ezután összeültünk és nagyon-nagyon kis eltérések mutatkoztak; a győztesek tekintetében pedig egységes volt a zsűri véleménye. Ha az idén sok igényes pályamunka érkezik, akkor nagyobb vitákra lesz lehetőség. Remélem, hogy így lesz!