Négy tehetség, négy zenemű, négy díj
Ahogyan az alkotók hallották… 

Négy tehetség, négy zenemű, négy díj
Ahogyan az alkotók hallották…

A Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny 1-3. helyezettjeinek zeneművét a Beethoven Budán Fesztivál május 2-i gálakoncertjén mutatták be. Az Erdődy Palotában megtartott nagysikerű koncert után arra kértük a négy alkotót – a megosztott első díjban részesült Oláh Patrik Gergőt és Ott Rezsőt, valamint Balogh Mátét és Leszkovszki Albint – osszák meg velünk, milyen érzésekkel hallgatták a koncerten felcsendülő szerzeményeiket.

-Beethoven A távoli kedveshez című dalciklusában az ön számára mi volt az ihletadó momentum?

Oláh Patrik Gergő: A ciklusból a harmadik dalt választottam. Kezdetben az volt a tervem, hogy mindegyik dal témáját felhasználom, de amikor a harmadikhoz értem, lenyűgöztek a témában rejlő lehetőségek. Így végül ezt választottam. Leginkább az keltett bennem érdeklődést, hogy ehhez a témához hozzá lehet kapcsolni a Dies Irae témát; valamint az, hogy a téma hangjainak tükörfordítása is egy értelmes dallamot ír le, amelyet a lassú középrésznél alkalmaztam.

Ott Rezső: A dalciklusban számomra az ihletadó momentumot Lobkowitz báró és feleségének a tragikus hirtelenséggel véget ért szerelme jelentette. Beethoven 1816 áprilisában írt műve ugyanis Lobkowitz felkérésére készült, aki ezen „világi requiem” által szeretett volna áldozni ugyanaz év januárjában, 40 évesen elhunyt hitvese emlékének, 12 gyermekük édesanyjának. A vezérőrnagy az ősbemutatón még maga is énekelt, a dalciklus októberi első kiadását azonban csak két hónappal élte túl.

Balogh Máté: A beethoveni harmóniákat használtam fel. Úgy is mondhatnám: a darabom csontváza a dalciklus első dalának harmóniamenete.

Leszkovszki Albin: Nagyon komolyan vettem a versenykiírást: a dalciklus „egy tetszőleges témájára írt variáció vagy parafrázis”. Ezt az „egy tetszőleges témát” én az első dal (Auf dem Hügel sitz ich, spähend) különlegesen szép és érdekesen változatos dallamában találtam meg. Úgy éreztem, hogy ez a dallam egyszerre bonyolult és egyszerű. A változatos apró részletekből egy világos és egyedi kép bontakozik ki; olyan, mint egy arckép.

-Milyen hangszereket választott a saját művéhez és miért éppen azokat?

Oláh Patrik Gergő: Bevallom, az az igazság, hogy először nem olvastam el rendesen a kiírást – már azonnal a feladaton járt az agyam –, ezért egy olyan hangszert választottam, amit nem lehetett volna. Így alakult, hogy először klarinét–cselló–zongora triót írtam; majd mikor a darab felénél jártam, egyik barátom figyelmeztetett, hogy csak vonós hangszereket lehet felhasználni a zongora mellett. Végül megírtam a darabot az első apparátusra, majd a klarinétszólamot átírtam hegedűre, és így egy sokkal jobb darab született, mint ahogy először terveztem.

Ott Rezső: A kamaraműben maximum négy hangszert lehetett használni, a zongora mellett én mind a három vonóshangszert (hegedű, brácsa és cselló) szervesen el tudtam képzelni a darabomban.

Balogh Máté: A pályázat kiírása szerinti legnagyobb apparátust választottam; hegedű–brácsa–cselló–zongora. A lehető legtömörebb hangzásra törekedtem, ezért volt szükségem minden hangszerre.

Leszkovszki Albin: Két hangszert választottam, a csellót és a zongorát. Egyrészt úgy éreztem, hogy mivel zongorakísérőként nagyon sok különféle szólóhangszert kísérek, zeneszerzőként is elég jól megtanultam ebben az összeállításban (zongora és egy másik hangszer) gondolkodni. Másrészt, már nagyon régóta szeretnék egy cselló–zongora összeállítású darabot írni, és mivel a versenykiírás ezt lehetővé  tette, kihasználtam az alkalmat.

-A díjkiosztó gálahangverseny előtt részt vett a kamarazenészek próbáján?

Oláh Patrik Gergő: Egy nappal a bemutató előtt belehallgathattam a próbába. Akkor realizáltam, hogy egy nagyon nehéz művet sikerült létrehoznom, mind technikailag, mind zeneileg. De a profi zenészek gond nélkül oldották meg a feladatot.

Ott Rezső: A koncert előtti napon lehetőségünk volt belehallgatni a darabokba, a kiváló muzsikusok már szinte kész produkcióval vártak minket, ennek ellenére a háromnegyed óra, amelyet együtt tölthettünk, nagyon jót tett a darabnak, a zenészeknek és nekem is.

Balogh Máté: Természetesen ott voltam a próbán.

Leszkovszki Albin: A művészek – egy kedves gesztusként – meghívtak egyik utolsó próbájukra, ahol volt szerencsém hallani saját darabomat. Már ott nagyon lelkes lettem előadásuktól, mégpedig azért, mert nem egyszerűen lejátszották a darabot, hanem előadásukkal gazdagították. Még a véleményemet is kikérték. Igazából nem nagyon volt mit javítani, de azért nagy nehezen találtam egy-két dolgot, amit talán máshogy is (DŐLTTEL) lehetett volna… A legjobban akkor csodálkoztam, amikor még szinte végig sem kellett mondanom kérésemet, már mutatták úgy, ahogy gondoltam.

-A díjátadó gálakoncerten hogyan tetszett a többiek, illetve a saját muzsikája?

Oláh Patrik Gergő: Saját kompozícióimmal szemben mindig szkeptikus vagyok. Az előadás tökéletes volt, így sikerült megszeretnem a darabot. Nagyon érdekes, hogy négy, ennyire különböző zenemű született. Mindegyiknek meg volt a sajátossága, valamint mindegyikben érezni lehetett a szerzők saját hangját. Megtiszteltetve éreztem magam, hogy ilyen szintű darabokkal csendülhetett fel az én szerzeményem is.

Ott Rezső: A darabok kiváló előadásban hangzottak el. Balog József és zenésztársai, Rácz József, Szűcs Boglárka és Zétényi Tamás keze alatt. A saját művem hallgatása közben – mint az nálam lenni szokott – kisebb extázisban voltam, az interpretációval így is teljesen meg voltam elégedve. A zeneszerző-társaim darabjai – bár stílusban mind nagyban különböztek az enyémtől és egymáséitól is – magas színvonalon megírt és előadott művek, amelyek egytől egyik elnyerték többek között az én tetszésemet is, mégis az est fénypontja Beethoven: A távoli kedveshez című dalciklusa volt.

Balogh Máté: A muzsikusok jól felkészültek minden darabbal. Bár esztétikai és elgondolásbeli különbségek voltak a szerzők között, ezek feloldódtak a jól sikerült interpretációkban és minden darab a szerzője szándéka szerint tudott megszólalni.

Leszkovszki Albin: Egy kamarazenei hangverseny, amelyet ilyen remek muzsikusok adnak – legyen bármi is a műsora – már önmagában is olyan speciális élményt nyújt, amire semmilyen más műfaj nem képes. A tehetségek összeadódnak és együtt csodát tesznek. Ennek a hangversenynek azonban olyan programja volt, amely műsor szintén önmagában is hatalmas élményt jelentett számomra. Darabom komponálása során sok-sok órát töltöttem el Beethoven dalciklusának egy általam kiválasztott szeletével. Ennek az eredménye lett a megszületett mű. Velem egy időben más zeneszerző társaim is ugyanezt tették. Ezen a koncerten hallhattam az ő reflexióikat ugyanerről a Beethoven-ciklusról. Megcsodálhattam az enyémtől eltérő vagy akár rokon ötleteiket, gondolataikat, mesterségbeli megoldásaikat, és rájöhettem ismét, hogy mennyire különböző útjai vannak a kreativitásnak. Minden elismerésem nekik!

És minden elismerésem a koncert neves énekesnőjének, Szutrély Katalinnak, valamint muzsikusainak, akik lenyűgöző tudásukat és lelkesedésüket eddig – az eredeti Beethoven-mű kivételével – még soha be nem mutatott művek és (egyelőre) csaknem ismeretlen szerzőik szolgálatába állították.